Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-05

Balmazújvárosban már jó úton járnak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Hajdú-Bihar megye

Tiba István polgármester nehéz örökséggel vette át a város vezetését. Már a talpon maradás is komoly eredménynek számít. Ám a fejlesztések sem maradnak el, s tervekben is bővelkednek.

A város működőképességének megőrzése a politikusoktól is áldozatokat követelt– Nem könnyű örökséget vettek át, ha jól tudom...
– Az új városvezetés 2006-ban mintegy négyszáz millió forintnyi hiánnyal vette át az irányítást. A költségvetést további 1,6 milliárd forint összegű szennyvízkezelő beruházáshoz kapcsolódó hitel terheli, s ehhez rosszul megkötött lakástakarékpénztári szerződés is társult. Ezért a hitelező pénzintézet 2012-ig 261 millió forint óvadék befizetésére kötelezte az önkormányzatot, ami újabb terhet jelent számunkra. Bár az Állami Számvevőszék jelezte a korábbi polgármesternek a szerződés szabálytalanságát, a szükséges lépések mégis elmaradtak. Az új városvezetésre maradt a probléma megoldása. A választásokat követően az ügyben azonnal független szakértői véleményt kértünk, majd a tények ismeretében a város vezetése feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a rendőrségen. Elindult a vizsgálat. Azóta három év telt el, az ügyészség nemrégiben hűtlen kezelés vádjával átadta az ügyet a bíróságnak. A volt SZDSZ-es polgármester és társai ügyében a tárgyalások rövidesen elkezdődnek.

– A csőd elkerülése érdekében feltételezhetően gyors és határozott lépésekre volt szükség.
– Csökkentettük a képviselői tiszteletdíjakat több mint negyven százalékkal, és kevesebb lett a bizottság is. Lemondtam a szolgálati autóról – a sajátomat használom –, a gépkocsivezetőről, a saját titkárnőről és egy fő politikai munkatársról. A polgármesteri autó árából munkagépet vásároltunk a városüzemeltetésnek. Négy év alatt nyolcvanmillió forintot takarítottunk meg a képviselő testület működésén. Átszerveztük az intézményeinket, de csak a nyugdíjasként dolgozóktól váltunk meg. A felszabaduló forrásokból pótoltuk a központi normatíva kiesését, s a város működőképes maradt. A pályázati önerőhöz 1,5 milliárd forint értékű kötvényt bocsátottunk ki. Célunk, hogy a Balmazújvárosban élő polgárok korszerű kisvárosi környezetben éljenek.

– Melyek voltak a legfontosabb fejlesztések?
– A városban működik egy négycsillagos termálszálloda. Elsőosztályú csapatok edzőtáboroznak itt, és igénylik a korszerű sportlétesítményeket. Ezért műfüves pályát építettünk. Tervezzük fedett rendezvénycsarnok építését nagy városi események számára. Felújítottuk a volt művelődési ház színháztermét 120 millió forintból. Tavaly április óta számos művészeti előadást láthatott már ott a közönség. Nehéz időkben a kultúra formálja a közösségeket, erősíti az összetartozás-érzést. Végre megépülhet a régóta tervezett fedett gyógy- és wellness fürdő, a kivitelezés rövidesen indul. Új egészségügyi szakellátó központot építünk több mint ötszáz millióból, az alapellátó rendszerre – saját pénzből – háromszáz milliót költünk. Megduplázzuk a férőhelyeket a szociális otthonban. Új buszváróink vannak. Otthont építünk a hátrányos helyzetűek és a szenvedélybetegek részére. Az idén szeretnénk megépíteni az új ifjúsági szórakoztató központot. Utakat és kerékpárutakat építünk. Elbírálásra vár a városközpont rehabilitációs programunk s a belvíz-pályázatunk.

– A válság mennyiben érintette a foglalkoztatást?
– A munkanélkülieket, akik szeretnének dolgozni és megfelel számukra az általunk biztosított munka, alkalmi munkavállalói könyvvel havonta két-három napra foglalkoztatja az önkormányzat, természetesen a saját költségvetése terhére. A munka keretében a legrászorultabb családok annyi jövedelemhez jutnak, amennyi a létfenntartáshoz szükséges kiadásaikat fedezi. Az elsők között hoztunk létre saját mezőgazdasági vállalkozást Magyarországon. A településnek voltak földjei, amelyeket visszavett a bérlőktől. Ezen a területen zöldségtermelés folyik, a termést a város intézményei veszik át, illetve piacra és feldolgozó üzemekbe kerül. A projekt előnye, hogy a folyamatosan segélyen élő embereket munkára szoktatja. Ellentétben a jelenlegi kormánnyal, azt vallom: az állam és az önkormányzat igenis képes jó gazda lenni. Más területeken is vállalkozunk, hiszen ez számunkra vagyongyarapodást és többletforrást jelent.

– Hogyan összegezné az elmúlt három és fél év tanulságait?
– A város jó úton halad. A következő négy évnek a gazdaság erősítéséről kell majd szólnia, arról, hogy minél több beruházás valósuljon meg a munkahelyteremtés és az iparűzési adóbevétel növelése érdekében. Fontos a mezőgazdaság és a feldolgozóipar újraépítése, hiszen az itteniek évszázadokon át ebből éltek. A fürdőfejlesztés az idegenforgalmat, a turizmust erősíti majd. Ha minden tervünk valóra válik, akkor Balmazújváros képes lesz elfoglalni méltó helyét a térség kisvárosainak körében.

Pályakép

Tiba István 1962-ben született Miskolcon. Fogorvosi diplomáját a debreceni egyetemen 1988-ban, majd a közgazdász másoddiplomát 1998-ban szerezte meg. A Fidesz tagja 1988 óta, 1998-tól önkormányzati képviselő, 2006 óta Balmazújváros polgármestere. 2002-2006 között egyéni országgyűlési képviselő. Területi listáról 2008-tól delegálta a Fidesz a parlamentbe.

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont