Magyar Hírlap online

Az újjászületés ünnepének története

Karácsonyi üdvözlet. Van, aki a fényt, van, aki Jézus születését, de mindenki ünnepel karácsony szentestéjén, a téli napforduló különleges napján

Amióta az emberiség földműveléssel, állattartással foglalkozik, a napfénynek, a meleg tavaszi és nyári hónapoknak óriási szerepük van a társadalmak életében. Az emberek táplálékukat a meleg időszakokban tudták megtermelni, ilyenkor bőség és jólét jellemezte a közösség életét, szemben a hideg téli napokkal, amikor az éhezés, a hideg és a sötét kerítette hatalmába az embereket. Az ókori népek ezért hálaadó, köszöntő rítusokkal ünnepelték a téli napfordulót, amelytől kezdve a nappalok egyre hosszabbodnak, azaz a fény győzedelmeskedik a sötét felett.



Az ókori Rómában a december 17- 24. közötti időszakban tartották a Szaturnália ünepeket. Az emberek nagy lakomákkal, ivászatokkal, tánccal, zenével ünnepelték Szaturnuszt, a földművelés, a paraszti munkák istenét, tiszteletére házaikat örökzöld borostyánágakkal díszítették. A naptárreformig a Római Birodalomban az új év kezdete is ekkorra esett.

A mai értelemben vett keresztény karácsonyról a IV. század óta emlékezünk meg, eredetileg december 25-e Jézus születésnapja, az előző este karácsony vigíliája, más szóval karácsony böjtje vagy Szenteste, 26-a pedig az ünnep második napja.

Ősi magyar karácsony

A karácsony szavunk eredeti hang-alakjának három változata is volt: karácson, karátson, karatson.

KARA: ős török eredetű, jelentése sötét, fekete. Megtalálható a krampusz (karampusz), korom szavakban is.

AT, ATA: szintén ős török eredetű, de a mai magyarban is mély gyökeret vert, nagy szóbokorrá terebélyesedő kifejezés, melyet aty, atya, apa (p=t), ópa, ota stb. formában használunk. Szimbolikus jelentése: ős, öreg, férfinemű személy, de átvitt értelemben: jótevő, szellemi vezető, sőt „isten” vonatkozásban is használatos volt. Példa erre az „atyaisten” ma is gyakori kifejezése.

OS: jelentése siet, surran, oson.

ON: a mai „ó” képzőnek felel meg.

Ha az így kapott kifejezéseket az eredeti értelmezésben összeolvassuk, a szó igazi jelentése közérthetőbbé válik: FEKETE ATYA OSON=sötétség szelleme (istene) sietősen távozik.

Őseink a téli napforduló idején azt ünnepelték meg, hogy a sötétséget felváltja a fény, amely a természet megújulását és egyben a nap újjászületését jelentette.

A karácsonyfa előzménye a pogány hagyományokban a termőág, zöldág házba vitele, illetve a ház és a ház környékének örökzöld ágakkal díszítése. A szokást ismerték a kelták, náluk a fagyöngy, a magyal és egyéb örökzöldek játszották a főszerepet. Magyarországon a zöldág általában rozmaring ágacska, nyárfa vagy kökénybokor ága volt, melyet a gerendára függesztettek fel, és aranyozott dióval, piros almával, mézesbábbal, szalmafigurákkal díszítették. A diónak rontást űző erőt tulajdonítottak, a gyümölcs a bőség, egészség jelképe, a szalma pedig a betlehemi jászolra emlékeztet.

A legenda szerint az első hagyományosnak mondható karácsonyfát freiburgi pékinasok állították a város kórházában, a XV. században. Átvitt jelentése a hagyományosan pirossal ékesített fenyőnek az életfa, a természet évről-évre megújulása, körforgása. A fán látható girland a paradicsomi rosszra csábító kígyót jelképezi, az alma a tudás fájáról szakasztott gyümölcsre emlékeztet (ennek mintájára alakultak ki később a piros, arannyal díszített üveggömbök), a gyertyák pedig a fény, a nap, keresztény felfogás szerint Jézus szimbólumai. A manapság megszokott díszes, üveggömbökkel, szaloncukorral felállított fa német protestáns hatásra terjedt el bécsi közvetítéssel, kezdetben az arisztokrácia és a városi polgárság körében. A feljegyzések szerint Magyarországon először Brunswick Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A magyar átlag társadalom életében a mai értelemben vett karácsonyfa állítás szokása házilag főzött szaloncukorral, a fa alá helyezett betlehemmel csak a XX. században terjedt el. A szegény paraszti családokban a II. világháború végéig megmaradt a zöldág állítás szokása, sőt volt, ahol a jó szaporulat reményében az istállóba is vittek belőle.

Keresztény karácsony

A keresztény vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. A keresztény hit szerint Jézus a próféták által megjövendölt Messiás, aki megváltja az emberiséget a bűntől. A Biblia leírása szerint Jézus szegényes körülmények között született, egy istállóban, mert senki nem fogadta be a házába a várandós Máriát, Jézus édesanyját a születés estéjén. A történet szerint három napkeleti bölcs indult útnak ajándékokkal köszönteni a születendő Messiást, és egy fényes csillag vezette el őket Jézushoz. Miután a kereszténység államvallás lett, a niceai zsinat határozata révén keresztény ünnepként ünnepeljük a karácsonyt. A zsinat december 25-ét jelölte ki Jézus születésének időpontjául.

Karácsonyi ünnepi vacsora

A karácsonyi asztal szimbolikus volt, mind az asztal díszítésének, mind az étkezésnek szigorú rendje volt. A karácsonyi abroszt az év során még általában vetőabrosznak használták (ebből vetették az első gabona magvakat, hogy bő termés legyen.) Az asztalra gabona magvakat helyeztek, ebből adtak a baromfiknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt, ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve. A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. Az ételek közül előnyben részesítették azokat, amelyek bőséget, jó termést ígértek a háziaknak. Innen a bab, borsó, lencse, mák, dió, hal a (halpikkely miatt) megjelenése a karácsonyi asztalon. A fokhagyma az egészséget, a méz (mézesbáb) az élet édességét jelképezte. A kalácsból, almából az első falatokat szétosztották egymás között, hogy a család mindig összetartson. A karácsonyi morzsát összeszedték, és az állatoknak adták, hogy termékenyek legyenek, de jó volt betegek gyógyítására, rontás elűzésére is. Sok helyen este az asztalt nem szedték le, hogy a betérő kis Jézus ne maradjon éhes.

Karácsonyi népszokások

A magyar népi hagyományban Szenteste napján csak a ház körül szabadott dolgozni, a mezőn tilos volt tevékenykedni. Szintén nem volt szabad kölcsönadni, mert ez elvitte a szerencsét. Ezen az éjjelen merítették az ún. aranyos vizet vagy életvizet, melynek egészségvarázsló szerepet tulajdonítottak. Az éjféli mise alatt a pásztorok egyes vidékeken körbejárták a templomot, és zajkeltéssel igyekeztek a gonoszt távol tartani. A mise után a gazdák megrázták a gyümölcsfákat, hogy bő termés legyen, illetve az állatoknak is különféle mágikus erővel bíró ételeket adtak (pl. szentelt ostyát, piros almát...), hogy egészségesek maradjanak. A regölés a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra és bőség, termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor. A néprajzkutatók a regölés dallam és prozódiai sajátosságaiban finnugor eredetet mutatnak ki (a kutatás szerint a sámánénekkel van összefüggésben). Különféle népi hangszerekkel (duda, dob, csengő) is kísérték a regölést, a szereplők kifordított báránybőr bundát viseltek. A regösök a házhoz való megérkezéskor a házigazdától engedélyt kérnek, hogy elmondhassák az éneket, ezután beköszöntőt mondanak, majd gyakori a csodaszarvas legenda valamely változatának elmondása, ezután következnek a jókívánságok a háziaknak és az adománykérés. Állandó szövegrész a refrén: „Haj, regő rejtem, azt is megengedte az a nagyúristen.”

Betlehemezés

A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor a pásztorok vagy a napkeleti bölcsek meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát. A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal. Ez fából, papírból készült jászol, melyben a szent család figuráit és a jászolban fekvő állatokat ábrázolják. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés. Állandó szereplők a pásztorok (külön megemlítendő az öreg pásztor) és egy angyal, illetve bizonyos vidékeken Heródes. Az erdélyi betlehemes hosszabb terjedelmű misztériumjáték, több szereplővel. Általában megjelenítik Szűz Máriát, Szent Józsefet is.