Magyar Hírlap online

2012. február 13., hétfő, Ella, Linda
2010-08-07

A Szolnok a Tisza fővárosa című nagy ívű projekt négy éve kezdődött Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Szolnok

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata két irányban gyorsította fel a fejlesztéseket. Négy évvel ezelőtt indult útjára a Szolnok a Tisza Fővárosa elnevezésű, nagy ívű városfejlesztési programsorozat. Európai uniós pályázati támogatások segítségével valósul meg. Szintén a ciklus elején kezdődtek azok a Szolnok életében eddig példa nélkül álló, nagyszabású fejlesztések, amelyek fedezetét önkormányzati önerő, lehívható állami támogatás és lakossági hozzájárulás biztosította. A sikeres forráskoordinációnak köszönhetően megszépült az összes játszótér, járdák és utak épültek, és a panelprogram keretében a lakások bő harminc százaléka megújul ebben a ciklusban.

Magyarország legnagyobb és legszebb városi gyaloghídja épül meg Szolnokon a belváros és a Tiszaliget között

Csatári István, a Szolnoki Városfejlesztő Zrt. vezérigazgatója elmondta: az önkormányzat a hazai források folyamatos kihasználása érdekében komoly előkészületi munkába kezdett. Szeretnék, ha minél több fejlesztési tervük szerepelne majd sikeresen a kormány által nemrégiben meghirdetett Új Széchényi Terv pályázatain. A most lezáruló önkormányzati ciklusban EU források segítségével számos nagy, a lakosság által régóta várt és szorgalmazott program indult, illetve vált valóra. „Szolnok egyik legnagyobb sikere ebben a ciklusban, hogy két pályázata is nyert, és egy még elbírálás alatt van a funkcióbővítő városrehabilitációra fordítható brüsszeli támogatásból. A nyertes projekteknek köszönhetően újabb és újabb közterek, megújuló városrészek és közintézmények teszik szebbé és vonzóbbá Szolnok arculatát. A beruházásoknak köszönhetően kényelmesebbé és komfortosabbá válnak a szolnokiak hétköznapjai” – mondja Simon Gábor az önkormányzat fejlesztési osztályának vezetője.

A Szolnok a Tisza Fővárosa városközpont rehabilitáció keretében Magyarország legnagyobb és legszebb városi gyaloghídja épül meg Szolnokon a belváros és a Tiszaliget között. A híd belvárosi részén új díszteret alakítanak ki és megújul az itt található Verseghy Gimnázium is. A projekt egészen pontosan 1 963 567 362 Ft összköltséggel valósul meg, 70 százalékát az uniós támogatás adja ki. Sikeres forráskoordinációnak köszönhetően a híd Tiszaliget felöli oldalán új sportlétesítmények épültek és épülnek uniós és minisztériumi támogatással.

Eddig soha sem látott beruházás helyszíne lesz a Szandaszőlős városrész is. A funkcióbővítő városrehabilitáció keretében új centrum létesül, közutak, járdák épülnek, új közparkot és játszóteret is kialakítanak, valamint megújul és bővül a művelődési ház is. A Szandaszőlős decentrum létrehozása elnevezésű – 654 075 670 forint összköltségű projekt – csaknem 70 százalékát szintén uniós forrás biztosítja. A Regionális Operatív Program keretéből elnyert támogatások segítségével pedig környezetbarát, „zöld” tömegközlekedési infrastruktúra létesül, új autóbusz-állomás, korszerű átszállóval és körforgalommal. Szintén regionális forrásból újul meg a városrészben működő általános iskola. Az önkormányzat benyújtotta pályázatát a Széchenyi lakótelep, illetve a városrész környezetének újjáépítésére is. A harmadik funkcióbővítő városrehabilitációs programnak köszönhetően emberközpontú arculatot kap a lakótelep. Új parkok, közösségi terek épülnek, a régi közösségi házból pedig modern, multifunkciós kulturális központ lesz. Átfogó épület- és energetikai fejlesztés keretében az itt található Széchenyi Gimnázium is megújul.

A város sikeresen pályázott az Agóra terminál – a 21. század új fénye Szolnokon programra is, ennek keretében a város centrumában, az Aba-Novák Kulturális Központ melletti területen új többfunkciós, háromezer négyzetméteres kulturális központ épül. A kulturális eseményeknek, rendezvényeknek helyet adó épület a civil társadalom új találkozóhelye lesz. A projekt 1 848 543 750 forint összköltséggel valósul meg, mely összeg 92,84 százalékát (1 716 280 443 forintot) európai uniós forrás biztosítja. Elkezdődött a futballstadion rekonstrukciója is, hiszen a város labdarúgócsapata az őszi szezont az NB I-ben kezdi. Az önkormányzat jelentős anyagi áldozatot vállalt azért, hogy a stadion alkalmas legyen a hazai mérkőzések lebonyolítására. Megújul a Tisza-parti sétány teljes hosszában, illetve a Verseghy park is a Tisza-híd mellett. Az 1924-ben megsemmisült gyönyörű barokk rózsakert – a Rosarium –, rövidesen régi pompájában fogadja a látogatókat.



Nem mondanak le a termálturizmusról
Az önkormányzat nem mondott le a Tiszaligetbe tervezett gyógy- és egészségcentrum komplex fejlesztési tervéről. A dokumentáció átdolgozását követően ismét pályáznak a termálfürdő és gyógyászati centrum megvalósításához EU forrásra. A szolnoki gyógyvízre, a sportturizmusra és a helyi orvosi tudásra építve a térség egyik meghatározó szereplőjévé válhatnak a rekreációban.

 

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN VIKTOR: HIGGADT, NYUGODT TÁRGYALÁSRA VAN SZÜKSÉG AZ UNIÓVAL

" A helyzet, hogy bele akarnak szólni abba, hogy miként éljünk, de ebből nem kérünk"

A szükség az úr Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Szerenád szólt a Rózsadombon Göncz Árpádnak Bővebben a mai Magyar Hírlapban

„Hemzsegtek köreiben a diktatúra volt emberei”