Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-01-29

A megyék keserves helyzetben Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Zala megye

A kormányzat folyamatos elvonásai és a megyéket szándékosan sújtó politikája miatt egyre több megyei önkormányzat néz komoly nehézségek elé az idén. Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy az idei évre mintegy 1,3 milliárd forintos működési hiánnyal számolnak.

Zala megyébe télen is érdemes ellátogatni, a Balaton minden évszakban a felüdülés helyszíne

– Honnan jön össze ez a nagy hiányszám?

– A 2010. évi kormányzati költségvetési javaslat szerint önkormányzatunkat 642 millió forintos állami támogatás-elvonás és a 2008. évhez viszonyítva várhatóan 600 millió forintos illetékbevétel-kiesés sújtja. Ilyen mértékű elvonást kigazdálkodni nem lehet, mivel az intézményrendszer strukturális átalakítására sincs lehetőség. Ezzel a finanszírozással viszont jövő év májusában, júniusában csődhelyzet állhat elő.

– Ennek egyenes következményeként intézményeket kellene bezárniuk, dolgozókat elküldeniük?

– Ez nem áll szándékunkban. Az idén néhány kivételtől eltekintve nem lesz létszámleépítés. Takarékosan fogunk gazdálkodni, vagyis nem tudunk jelentős béremelést vagy jutalmat adni. A helyzetünket azonban nehezíti, hogy az elvonásokon túl ki kell gazdálkodni az inflációs költségeket és az ÁFA-emelést is. Ez éves szinten mintegy 250 millió forintot jelent. Szomorú, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja azt, itt nem csak az önkormányzatok fennmaradása a tét, hanem az általuk fenntartott intézmények működőképessége, az ellátás színvonalának biztosítása, munkahelyek megtartása.

– Így aztán nem várható megyei önkormányzati fejlesztés, beruházás sem?

– Az önkormányzat vezetése mindent megtesz azért, hogy pályázati támogatásokhoz juttassa intézményeit. A hazai és uniós forrásokhoz jutás érdekében a szükséges önerőt mindenképpen biztosítani fogjuk. Ha kell, hitel felvételével. Óriási szükség lesz például pályázati támogatásra a megyei kórház esetében. Ez ugyanis a csökkenő bevételek miatt folyamatosan nehéz helyzetben van. A megyei önkormányzat csak az elmúlt évben 200 millió forintos támogatást nyújtott a kórház eszközállományának fejlesztésére, és a helikopterleszálló kialakítására elnyert pályázathoz is biztosítottuk az önerőt. Még akkor is folytak a fejlesztések, amikor a kormány mindent elkövetett és elkövet annak érdekében, hogy a kórházakat reménytelen helyzetbe sodorja. Folytatva a témát: pályázatot adtunk be Élő múzeum a város közepén címmel a Göcseji múzeum épületének modernizálására. Többfunkciós kiállítótermek, 21. századi fogadótér, múzeumi bolt és klub kialakítására. A fejlesztés összköltsége 360 millió Ft, a szükséges önerőt, 54 millió forintot a fenntartó megyei önkormányzat biztosítja.

Saját erőből folytatjuk a fenntartásunkban álló oktatási intézmények korszerűsítését és a hozzájuk kapcsolódó sportlétesítmények építését. Nemrég adhattunk át a városban, sőt a környéken is kuriózumnak számító műfüves pályát Keszthelyen. Az idén ugyancsak Keszthelyen tanuszodát építünk, és megvalósul a mozi épületének rendbetétele, az épületben tornaterem is létesül.

– A nehézségek ellenére tehát tavaly is voltak fejlesztések...

– Tavaly adhattunk át idősek otthonát Szepetneken és Zalabaksán. A pszichiátriai betegek a korábbinál lényegesen jobb helyre kerültek Pózván. A megüresedett kehidakustányi ingatlant sikerült értékesíteni, ott a református egyház alakít ki idősotthont. A megyei önkormányzat számos kistelepülésnek tudott önerőt biztosítani pályázataihoz. 2009-ben 22 település részesült támogatásban 23 millió forint összegben. Az M9-es autóút építése ügyében is fontos feladatokat vállaltunk. Befejeződhetett a keszthelyi Balatoni Múzeum Balatont bemutató állandó kiállítása felújításának első üteme is. S nem feledkezhetünk el arról a rendezvénysorozatról sem, amellyel a tavaly ezer esztendős Zala megyét ünnepeltük sikerrel, méltósággal.

– Ez az év nemcsak pénzügyi, de politikai szempontból is fontos mindenkinek. Mit vár 2010-től?

– Mindenképpen kormányváltásra lesz szükség. Sok más mellett a megyei önkormányzatunk és intézményeiben dolgozó több mint háromezer ember sorsa miatt is. Ha folytatódna a jelenlegi kormányzat önkormányzat- és egészségügyellenes politikája, hamar kimerülne a megye hitelkerete. Lehet, hogy 2010 végén már bért se kaphatnának a dolgozók. A következő hónapok az áprilisi választásokig ugyan az MSZP riogatásának és uszításainak jegyében fognak eltelni, de Zalában ez biztosan nem fog hatni. A megye sorsa is attól függ, lesz-e változás Magyarország vezetésében – ebben van reményünk.

 


Pályakép

Manninger Jenő Budapesten született 1955-ben. A Budapesti Műszaki Egyetem közlekedésépítő szakán végzett. Közlekedéstervezőként, mélyépítő tervezőként több ízben külföldön is dolgozott. 1990-től a fővárosi közgyűlés tagja, majd az MDF frakcióvezetője, 1998-tól politikai államtitkár. 2000-ben belépett a Fideszbe, 2002-től országgyűlési képviselő, 2006 októberétől a Zala Megyei Közgyűlés elnöke.

 


Az Ünnepi Közgyűlés díjazottjai

Zala Megye Díszpolgára: Makovecz Imre nemzetközi hírű építész (Budapest); Zala Megye Közigazgatásáért Díj: Zsuppán István Sándorné köztisztviselő (Nagykutas); Zala Megye Egészségügyéért Díj: Horváthné dr. Takács Ágnes házi gyermekorvos (Gyenesdiás), Dr. Kósa Dezider Rudolf főorvos (Babosdöbréte); Zala Megye Szociális Gondoskodásáért Díj: Gyulai Lászlóné intézetvezető ápoló (Zalaegerszeg); Zalai Közművelődésért Díj: Molnárné Raposa Irén osztályvezető (Zalaegerszeg), Nh. Orsovszky István (1933-2009) táncművész és táncpedagógus, Szivárvány dalkör (Tófej); Zalai Pedagógus Díj: László Ferencné pedagógus (Zalaegerszeg), Boros Antal ny. gimnáziumi tanár (Nagykanizsa), Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ (Keszthely); Az Év Zalai Diákja Díj: Károlyi Mihály egyetemi hallgató (Lenti); Zala Megye Sportjáért Díj: Dr. Villányi Antal ny. főiskolai docens (Zalaegerszeg); Zala Megyei Ifjúsági Sportjáért Díj: Nagykanizsa Torna Egylet 1866 Vívó Szakosztály; Zala Megyei Sajtódíj: Takáts Sándor ny. rovatvezető (Zalaegerszeg); Zala Megye Közszolgálatáért Díj: Zalaszentgróti Polgárőr Egyesület; Zalai Civil Társadalomért és Kisebbségekért Díj: Dr. Szinku Mihály állatorvos (Zalatárnok); Zala Turizmusáért Díj: Dr. Czinki László ny. mérnök (Kisrécse); Zala Megye Mezőgazdaságáért Díj: Kovács Kálmán vállalkozó (Lenti); Zala Megyei Kistelepüléseiért és Hagyományaiért Díj: Gyurkó Imréné polgármester (Bucsuta); Zöld Zaláért Díj: Feiszt Ottó vezérigazgató (Nagykanizsa); Vajda Lajos Díj: Balogh Mihály népi fafaragó (Hottó).

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont