Magyar Hírlap online

A legnagyobb ajándék

Karácsony

Noémi semmi mást nem kért karácsonyra, csak hogy a kislánya ismét egészséges legyen. Erre gondolt nap nap után, reszketve figyelve gyermekét, akin egyre gyakoribbá váltak a rémisztő tünetek. Döbbenetes volt, ahogyan a mosolygós, 27 hónapos csöppségen két hét leforgása alatt elhatalmasodott a halálos kór.

Az első figyelmeztető jelet november közepén kapta a család. Niki a nagymamájával volt a játszótéren, s bár mindig a hinta volt a kedvence, most nem szívesen ült bele, amikor pedig kiszállt, összecsuklott. Lili mama ijedten szaladt a gyermekhez, s igazán akkor esett kétségbe, amikor meglátta annak zavaros tekintetét…

Egy hét múlva Niki ismét összeesett. Pár nap múlva már a lépcsőn se tudott fölmenni. A korábban örökmozgó kislánynak folyton fogni kellett a kezét, szédült, tántorgott. Mivel a családban előfordult már epilepszia, erre gyanakodtak. Kezdődtek a vizsgálatok.

„Az orvosok, a nővérek csodálatosak voltak, a Budai Gyermekklinikán, a SOTE Városmajor utcai Kardioló­giai Központjában és az Országos Idegtudományi Intézetben is” – mondja Lili mama. Nem csak a kislánnyal való szeretetteljes bánásmódért hálás, hanem mert a szakemberek elérték, hogy a hozzátartozók ne érezzék kiszolgáltatottnak magukat. A gyógyítók mindent megtettek Nikiért.

Az EEG-, majd az MR-vizsgálat után bizonyossá vált, hogy nem epilepsziáról van szó. Daganatról, amely épp a légzőközpont mellett fejlődik. S nagyon gyorsan növekszik. Niki akkor már lábra állni sem tudott. Azonnal operálni kellett. A kétórás életmentő műtétet az Amerikai úti klinikán Bognár László professzor végezte. Igyekezett megnyugtatni a hozzátartozókat – ám hiába az orvos bizalma a teljes gyógyulásban, s hiába javult gyorsan Niki állapota, a család aggodalma csak akkor múlt el, amikor két hét múlva a szövettani eredmények igazolták, hogy a daganat jóindulatú volt. Ekkor a kislány már otthon lábadozott.

Most pedig ismét bemerészkedik a hintába a játszótéren. A fényképezőgép elől elbújik, de amikor a bátyja bohóckodva csetlik-botlik és földre huppan előtte, fesztelenül föl-fölkacag. Kissé még bizonytalan Niki mozgása, ám rövidesen kezdődhet a rehabilitációja, gyógytorna, gyógyúszás. Mosolyogva, boldogan mondja, hogy „nem szédülök”. Ha nem is érti teljesen, hogy min ment keresztül, az ijesztő emlékek elevenen élnek benne. „Hazatérése után nem sokkal történt: talán mert éppen fáradt volt, nem tudott elég gyorsan felállni, és elsírta magát – meséli a nagymama. – Gondolom, azt hitte, újra kezdődik az egész.”

A szülők még nem tértek teljesen magukhoz. „Annyira hirtelen történt minden, szörnyű sokk, de legalább gyorsan túl voltunk rajta – mondja Noémi. – Csodáltam az orvosok türelmét, ahogyan újra és újra próbáltak megnyugtatni.” Niki édesanyja azóta már ismét tud aludni. De, hogy mikor szűnik meg végképp a félelem? „Majd ha meghalok” – feleli mosolyogva. Hiszen tudja jól, hogy elmúlt a veszély, mégis összeszorul a szíve az aggodalomtól, amikor gyermekeire néz. A kislány betegsége óta jobban félti az ötéves Danit is. Sőt érzékenyebben érinti minden hír, amely gyermekekről szól. „Nehéz felfogni, hogy megtörtént. Hogy velünk történt meg, hogy az én gyermekemnek volt agyműtétje. És csodálatos ajándék, hogy minden jóra fordult. Fantasztikus öröm, hogy magamhoz szoríthatom, minden más eltörpül e mellett.” Noémi jelnek látja a történteket. „Azt hiszem, Nikinek valami nagyon nagy dolga lehet még a világban. Nem ok nélkül volt mindez. Biztosan érzem, hogy odaföntről Valaki fogta a kezét, hogy végigvezesse ezen a nehéz úton.”

„Szerintem figyelmeztetés volt a mi számunkra, hogy jobban figyeljünk oda az emberi kapcsolatokra, könnyebben tudjunk igent mondani, ha valakinek segítségre van szüksége” – véli Zoltán. Az édesapa úgy érzi, so­káig erőt meríthet az áldozatkész orvosok példájából.

Karácsonykor most is összegyűlik az egész nagy család, gyerekek, szülők, nagyszülők és a 97 éves dédi – az egyik unoka szerint „nagyon ügyes, hogy ilyen sokáig tud élni”, s aki még mindig fürgén kaptat föl a negyedik emeletre. A négy kisgyerek jókat civódik majd, Niki örülhet a várva várt Fifi babának, a felnőttek pedig titokban biztosan el-elmorzsolnak pár könnycseppet, ha a vége felé futó esztendőre gondolnak. Hálával. Hisz ritkán adódik olyan pillanat, amikor egészen tisztán és világosan látjuk, mi az, ami igazán fontos az életünkben.