Magyar Hírlap online

Március 15-e és a baloldal

Megjelent a Magyar Élet 2009. március 26-i számában

Méltóságteljes volt, és méltó az 1848-as békés, eszmei forradalomhoz az idei március 15-i Magyar Szabadság Ünnepe Budapesten, annak ellenére, hogy a féltében külön és elzártan ünneplő kormányzó párthatalom rendőrsége igyekezett rendellenességre késztetni az ünneplő csoportokat. Nagy erőkkel készült a hatalom felmutatni ismét az erejét, és lecsapni, mint 2006 októberében. Nagy szüksége lenne a félelemkeltésre, mert a nép a gazdasági és politikai helyzet miatt nyugtalan. Ilyenkor a nemzeti ünnep veszélyes fejlemények napja lehet, ezt már tapasztalatból tudja ez a hatalom, amelynek elv-, párt- és sok esetben egyenesági elődei karhatalmi éberséggel és erővel rohanták le a gyülekezőket, töltögették a börtönöket, vagy akár lövettek terrorista jókedvükben.

Március 15-e mindig problémás nap volt a mindenkori Hatalom számára. Ez a nap a lelkekben vált nemzeti ünneppé. Titkon férkőzött be, mint az ellenállás szelleme, a Bach-korszak idején. A szabadságharc leverése után betiltják. 1860-ban a fiatalok az utcára vonulnak, hogy megkoszorúzzák a vértanúk sírját, a katonaság közéjük lő. A kiegyezés után nem tilos a megemlékezés, de sérti az uralkodó ház érzékenységét. Az 50-ik évfordulóra a hivatalos Magyarországot megemlélkezésre kényszeríti a nép hangulata. A ki nem haló érzelemnek engednek az éppen a közép-európai tragédia során 1918-ban függetlenné vált, de ugyanakkor népköztársasággá manipulált Magyarország vezetői, avagy inkább csak Habsburg-ellenességük hevében tették állami ünneppé március 15-ét. Az ünnepet követő hatodik napra hitvány tevékenységük mérgezett gyümölcseként az országra ráürülékült Tanácsköztársaság már a nemzeti színeket sem tűrte, a vörös internacionalizmus vörös zászlóit lengette. (Múlt héten, március 21-én ünnepelték a pesti elvtársak a "kommün" kikiáltásának 90-ik évfordulóját.)

A Horthy-éra törvénybe iktatva nemzeti ünneppé szenteli március 15-ét. A Trianon utáni ország 1923-ban Petőfi születésének 100. és a március 15-ei forradalom 75. évfordulóját ünnepli. Az ünnepi beszédekben ismét a nemzet szabadsága kap hangsúlyt. Budapest polgármestere mond ünnepi beszédet: "Petőfi Sándor, a nagy magyar költő, a legendás nemzeti hős, tragikus sorsú mártír születésnapjának megünneplésére jöttünk össze. E pillanatban mindenütt, túl az emberkéz alkotta határokon, mindenütt, ahol magyarok élnek a hármas halom és négy folyó magyar könnyel és vérrel öntözött országában egységesen borulnak le halhatatlan szelleme előtt."

1945-re Közép-Európa ismét leteperve, ezúttal a Szovjetunió gyarmata. A vörös pártkormányzatot csak fokozatosan vezetik be, ennek útját járja a nemzeti ünnep is. 1948-ban, a százéves évfordulón törvénybe iktatják a magyar forradalom és szabadságharc jelentőségét. A Kossuth téren március 15-én Rákosi főtitkár a vezérszónok: "Nekünk jutott a történelmi feladat, hogy valóra váltsuk és beteljesítsük mindazt, amiért 1848 hősei Kossuthtal, Petőfivel, Táncsiccsal az élükön küzdöttek A magyar népi demokrácia szerencséjére a nemzetközi helyzet ma gyökeresen más, mint 1848-ban volt. Most megvalósulhatott Kossuth legforróbb vágya: a testvériség. A testvériség jele az a kölcsönös segítségnyújtási szerződés, amelyet Moszkvában a szovjet nép nagy vezérének, Sztálin generalisszimusznak a jelenlétében aláírtunk."

Innentől fokozatosan nőtt a terror, és mindennek üldözése, ami nemzeti. 1951-ben már egyszerűen törölték március 15-ét a hivatalos ünnepek sorából.

Nem véletlenül az 1956. október 23-i forradalmi nap is március 15. jelszavaival, Kossuth-nóták énekelgetésével, a Bem-szobornál történt megemlékezéssel és nemzetiszínű zászlókkal indult el. Az ország népének és a megfogalmazott követelések mindegyikének egyértelmű akarata volt, hogy március 15-e nemzeti ünnep, munkaszüneti nap legyen, amit a forradalom útjára kényszerült kormány október 28-án elfogadott.

Kádár szovjet kormányzata 1956 decemberében rendeletileg visszaadta március 15-e nemzeti ünnep rangját, de 1957-ben ismét, öt nappal az ünnep előtt, munkanappá nyilvánították, csak az iskolákban volt tanítási szünet. A 70-es évek diák ifjúsága újult érdeklődést mutatott a nemzeti ünnep iránt. A rendszer sajátos módon válaszolt a nem kívánatos jelenségre. Kitalálta a "forradalmi ifjúsági napok" néven ismertté vált öszvér-megoldást. Ebben az ünnep-sorozatban március 15-ét március 21-e, a Tanácsköztársaság emléknapja követte, március 21-ét pedig április 4-e, az ország 1945-ös "felszabadulásának" az ünnepe. Kossuth és Petőfi örököse így aztán ismét Kun Béla, sőt olykor maga Malinovszkij marsall lett. ’71 március 15-én többszáz ünneplő fiatalt oszlatott szét a rendőrség, többeket előállítottak és elítéltek nacionalista jellegű összejövetelen való részvétel miatt, megdöbbentő indokolással: ..."Közismert, hogy nemzeti ünnepeinket éppen demokratikus államrendszerünkben mi is mindig megünnepeljük, de a fiatalok már említett egy csoportja mindent kihasznál abból a célból, hogy elkülönülten ünnepeljenek, s különböző nemzeti ünnepségeken cégérül felhasználva antidemokratikus, sőt ellenséges, nem egy esetben pedig kifejezetten ellenforradalmi jelszavakat is hangoztassanak. A hibák legális fórumokon történt kiküszöbölésére irányuló kritika helyett részint azok felnagyításával, részint azzal igyekeznek gyűlöletet kiváltani, hogy az egyes személyekben vagy intézkedésekben megjelölt hibákat a demokratikus államrend hibájaként tüntetik fel. ..."

Ettől kezdve minden évben, vidéken is, folyt a külön ünneplés, ezeknek akadályozására a börtönbüntetések mellé a továbbtanulás lehetőségének megvonása járult, azzal a szándékkal, hogy a nemzeti érzésűek ne jussanak értelmiségi pályára. A börtönre ítélteket később a hírhedt baracskai büntetőintézetbe szállították. Budapesten a Petőfi szobornál a tömeggel szemben két alkalommal is bevetették a KISZ Ifjú Gárda egységét és a Munkásőrséget, a Múzeum kertet pedig dupla kordon biztosította. Ennek ellenére a fővárosban 634 előállításra és személyi igazolvány bevonásra került sor.

1988. március 15-e az utolsó, még szankcionált ellenzéki ünnepség volt. A rendőrség a nemzeti ünnep reggelén ismét "preventív" őrizetbe vett ismert ellenzéki személyiségeket, más ellenlépést azonban nem tettek. Mintegy 15 ezren tüntettek Budapesten, békés körülmények között. Ebben az időben a Párt, a gazdasági és tudományos élet halványabban vörös tagjai Nyugatot járják, ifjaik főleg amerikai egyetemeken érlelődnek a változásra. A Heti Válaszban olvassuk a visszaemlékezést:

"Húsz éve ugyanúgy szerdára esett március 15-e, mint 1848-ban, és ugyanazt az euforikus örömöt élte meg a magyar polgár, amit Petőfiék idején. Sokak szerint ez volt az a nap, amely fordulatot hozott a rendszerváltásban, s előrevetítette az 1990-es választás eredményét, az ellenzéki pártok elsöprő győzelmét. 1988 decemberében a magyar kormány határozatot hozott: évtizedek után ismét ünnepnappá emeli március 15-ét. Nyilván szerepet játszott ebben az a nagy külföldi sajtóvisszhang, amelyet abban az évben ellenzéki politikusok – köztük Kis János, Orbán Viktor és Tamás Gáspár Miklós – március 15-i megveretése váltott ki. A pártállam nem akart újabb botrányt, s meg volt győződve, ha az eseményeket kézben tartja, megőrizheti hatalmát. Az MSZMP KB 1989. február 10–11-én a politikai rendszer néhány időszerű kérdéséről tárgyalva tudomásul vette ugyan a többpártrendszer bevezetésének szükségességét, de kimondta: »a párt a változások élén akar haladni«."

Az MSZMP lapja, a Népszabadság 1989 március elején bejelenti a párt megújulását, ami a nevéből kidobott M-betűn kívül vajmi keveset nyújtott. Szóértelmező jelentősége csak annyi, hogy kimaradt a "munkás". Ha ezen a szón azt a társadalmi osztályt értették, amit csak hatalmuk álcázására használtak, amit valójában kizsákmányoltak a szovjet hatalom számára, akkor szép az őszinteség. A húsz év, ami azóta eltelt, megmutatta valódi mivoltukat most már a minden értelmes ember számára. Itt lesz értelme és jelentősége az idei március 15-i események mikéntjének.

Nagy a felháborodás. A jelenlegi pártállam-kormányzat pontosan úgy viselkedik, mint elődeik, akik ugyancsak külön ünnepeltek a vörös előkelőségekkel, és rendőri felügyeletet gyakoroltak a szabadon ünnepelni merészkedők felett, fenyegető karhatalmi demonstrációval. Rákészültek erre, ahogy Udvardy Zoltán megjegyezte:

"Még a kiabálást is betiltották az 1848-as forradalom mai évfordulóján egy olyan törvénymódosításra hivatkozva, melyet egészében és leírva talán senki sem látott. Kérlelhetetlen, több éves harc után jutottak idáig a gyülekezési jog ellenlábasai, s mindazok, akiknek célja, hogy névlegessé tegyék az ország polgári demokratikus berendezkedését, illetve mindazt, aminek sikeres kivívását ez az ünnep méltányolni hivatott. Nemcsak a tojásdobálás, de az úgynevezett zavaró hangkeltés és a kiabálás is szabálysértésnek minősül a rendezvényeken, a büntető törvénykönyv (Btk.) idei módosításának, kiegészítésének köszönhetően – erről értesülhettünk az ünnep előestéjén. ... Húsz esztendő nem sok, annyiba sem került, hogy a fekete betűssé alázott, a cinikusan hazug »három tavasz ünnepe« megalázó mocskába fojtott március 15-ék után ismét a félelem napját üljük a szabadság napja helyett. A város utcáin tegnap reggel óta tömegével, tízes csoportokban járkálnak a rendőrök, visszatükrözve egy nemzetidegen rezsim kórosan rossz lelkiismeretét, paranoiás képzelgéseit. Forradalom helyett ellenforradalom: a pártállam nyílt restaurációja zajlik, miközben a magukat agyafúrtnak képzelő egykori KISZ-vezetők irtózatos, egy összegben visszafizetendő államkölcsönökkel aknázták alá az egyre formálisabb választás pokolból kivezető alagútját."

"Most minden változik: erősebb és hatékonyabb állam, szabályozottabb és ellenőrzöttebb piacok, egyéni mellett erős kollektív jogvédelem kerül előtérbe. A liberális forgatókönyvet kommunális alternatíva váltja fel" – ezt Gyurcsány Ferenc nyilatkozta, ráhangolva a gazdasági világválság tanulságain meginduló, új világrendet ígérő, főleg amerikai propagandára, ami azt sugallja, hogy van rá terv az ilyen válságok megoldására, és jövőbeli elhárítására. Azt kápráztatja a magyar csődkormány feje, hogy ebben a világra szóló, a liberális irányzatot egy közösségivel felváltó műveletben személyes szerepe lesz. A kommunális szó bolsi füleknek jól hangzik, mert egy ezzel rokon szóval már létrejöttek világra szóló diktatúrák. Bizony, elkelne Magyarországon olyan rend, amiben a közösségeknek szerep jut, és ha szükséges ellenállhatnak az erőszaknak. A zsebdiktátor – akinek operaházi megjelenésére nagy rendőri erők lezárják az Andrássy utat, és őfelsége és lakályai részére, a köznépet kirekesztve, a Kossuth téren külön állami ünnepet rendeznek – a "kommunális" ünneplő összejövetelekre ráuszítja felfegyverzett, páncélozott, terrorista módszereket alkalmazó, rendőrségnek nevezett kommandósait. A Kommunista Ifjúsági Szövetség egykori titkára a proletárdiktatúra eszközeivel "kezeli" Magyarország nemzeti ünnepeit. Intézkedéseivel tudatosan megsérti a gyülekezési jogot. De a szólásszabadságot is megsérti az a rendőri intézkedés, ami érte a tüntetőket, akik egy olyan vásznat feszítettek ki, amely az 1848-as követelések egyikét idézi: "Felelős kormányt Buda–Pesten!" A tetteseket a rendőrök elvezették. Volt humora néhány Fidesz-képviselőnek, bevitték a vásznat a Parlament tanácstermébe, kinyitották amikor Veres János pénzügyminiszter felszólalt.

Gyurcsánynak presztizskérdés volt ez a nemzeti ünnep. Március 22-én lesz (a lap megjelenésekor már lezajlott) az MSZP Kongresszusa, amelytől elvárja Gyurcsány a megerősítést elnöki pozíciójában.

A március 15-i eseményeket megelőző héten így elemezte Nyiri János Gyurcsány esélyeit: "Az MSZP-hatalom fő tartóoszlopa a »véleményformáló értelmiség«. Ezek az emberek cinikusan tisztában vannak azzal, hogy javadalmazásuk nem alkotásaik szellemi értékétől függ, hanem a »hadrafoghatóságától«. Ezek az emberek pontosan tudják, hogy jólétük egyenes függvénye az MSZP-hatalomnak. Ha az MSZP elveszítené a kormányt, akkor ezek az emberek sok pénztől esnének el. Ôk élethalál-harcnak tekintik, hogy az MSZP lehetőleg örökre kormányon maradjon. A következő, március 15-i hétvégére a Gyurcsány-elit balhét remél. A balhé igazolásul szolgálna arra, hogy a kormánynak a »rend«, a »biztonság«, a »köztársaság«, sőt a »szabadság« védelmében erőhöz, erőszakhoz szabad folyamodnia. Egyszersmind meggyőzné a pártot arról, hogy csak és kizárólag Gyurcsány elég erőskezű és rettenthetetlen ahhoz, hogy megállítsa a Fideszt."

Az erőfitoktatás sikeres volt, de aligha azt a hatást keltette, amire a kormányfő számított. Gyurcsány sikertelen. Ha újra megválasztják MSZP-elnöknek, az a párt gyengeségére utal, azt jelenti, hogy rátermettebb embere nincs az "őrült Nérónál", ahogy Morvai Krisztina őt megtisztelte (meg is kapta érte a verést a rendőröktől).

Már a kormányoldali sajtó is foglalkozik a kérdéssel, azzal, hogy Gyurcsánynak mennie kell, mégpedig mielőbb, hogy az MSZP maradhasson. Erről írt március 17-én a Népszabadságban Galló Béla politológus, és Gábor Péter közgazdász. Utóbbi már tavaly májusi (szintén a Népszabadságban megjelent) írásában felszólította a kormányfőt, hogy lépjen vissza mind pártelnöki, mind miniszterelnöki pozíciójából. Mindketten attól tartanak, ha a szocialista párt nem szabadul meg Gyurcsány Ferenctől, akkor nemcsak "kirívóan rossz" eredménnyel szerepel majd a következő választáson, hanem hosszú időre elveszti koalíciós potenciálját is.

Feltehetően a baloldal problémájának megoldási kísérlete volt Bokros Lajos miniszterelnökké tételére tett javaslat, amit Dávid Ibolya kockáztatott meg, el is ment a kockán az MDF parlamenti frakció. Fordul még a kocka többet is.