2011-12-09
Visszatérő megyenevek
Kolozsi Béla, Budapest
A megyék neveinek történetében igazán jelentős változások Trianon után következtek be. Ekkor – szemben a későbbiekkel – a szükséges összevonásoknál különös hangsúlyt nyert, hogy az összevont vármegyék egyike sem veszíthette el egyedi nevét a közös egységben, legyen ettől akár viszonylag hosszú is az új megnevezés, vagy éppen legyen egy adott történelmi megye akár csak egészen kis területtel is reprezentált az egyesült közigazgatási egységben. Pozsony vármegye neve például így maradt meg a Trianon utáni Magyarországon is a helyzet okán kényszerűen átformált igazgatási nevek körében.
Ma már lehetséges és alighanem szükséges is a hajdani vármegyékből Trianon-Párizs után is magyar területnek megmaradt és a mai megyék területébe besorolt, de nevétől megfosztott kisebb megyerészletek kommunizmus idején arrogánsan semmibe vett elnevezésének a teljes megyenévbe történő visszakapcsolása, helyreállítása. Egyfajta méltányosság és jogfolytonosság biztosítása lenne ez e tekintetben is a jelenlegi megyehatárok és székhelyek változatlanul hagyása mellett. Kívánatosnak látszik az 1950-ig érvényesült alapelv helyreállítása: minden egyesült megyében szerepeljen minden olyan, Trianon előtti történelmi megyenév, amelynek akár viszonylag kis területe is a mai egyesített megyéhez tartozik. Ne tűnjék úgy, mintha szinte közigazgatási elnevezési teher lenne egy adott terület Magyarországon maradása! Olyan megyerésznevek kerülnének vissza ez esetben a közpolgári és hivatalos közbeszédbe, mint Arad, Pozsony, Torontál vagy éppen Ugocsa. A magyar állam régi-új elnevezését méltán egészítené így ki egyes északi és keleti megyék immár teljes elnevezése. Kívánatos ez főként az érintett tájegységeink öntudatának, lokálpatriotizmusának egészséges erősödése, és az érintett megyék határon átnyúló részének, az ottani és távolabbi magyarság méltó elégedettsége, megbecsültségérzése okán is.