2010-04-06
Vasárnap minden
Preiner Friderika, e-mail
Vasárnap már minden rajtunk múlik. Nyolc éve sóhajtozunk, hogy mikor lesz a nemzetnek olyan kormánya, amely elsősorban nemzeti, másodsorban európai. Mindent megpróbáltunk, hogy leváltsuk a szocialista-liberális koalíciót. Gyűjtöttünk aláírásokat, követeltük, hogy a köztársasági elnök oszlassa fel a parlamentet. Alkotmánymódosítást szerettünk volna. Lelepleztük a 2002-es választási csalást, mégis, 2006-ban ismét bizalmat kaptak, hazugság árán, mint kiderült az őszödi beszéd kiszivárogtatása után. Nem hittük, hogy nem tudjuk alkotmányosan megállítani az ország vagyonának elrablását. Néztük, hogyan teszik tönkre az oktatást, az egészségügyet, a kultúrát. Hogyan taposnak bele az emberi jogokba, a szólás-, a gyülekezési és vallásszabadságba. Megrökönyödve néztük, hogy egyre több szocialista politikus kerül előzetesbe, mind többet tudtunk meg a korrupciós ügyeikről – hogy talicskázták ki a pénzt a BKV-ból, hogy privatizálták maguknak az országot. Nyolc év alatt kiismertük a szociálliberális kormányzat természetét: minél többet lopj magadnak, ez volt a jelszavuk. Hányszor és hányszor mondtuk: elég volt, jöjjön egy nemzeti, keresztény érzelmű kormány. Április 11-én és rá két hétre eljöhet ez a pillanat: alkotmányos jogunkkal élve megszabadulhatunk Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai bandájától, végre szabadon lélegezhetünk, biztonságos, kiszámítható jövőben élhetünk. Nem kérünk sokat, egy kis sétát a korai tavaszban, és akkor felszabadult évek várnak ránk.