2010-02-26
„Új ember, új világkép”
Reiner Péter, a vészkorszak túlélője
Rámeredtem a nemzet televíziójára, vagyis a megboldogult Horváth Balázs által annak megálmodott Duna Televízió adására, ahol élő közvetítést láthattunk a Syma csarnokból: az MSZP-nek nevezett bolsevik utódpárt miniszterelnök-jelöltje mondta el székfoglaló beszédét. Nem érdemesítem a beszélőt arra sem, hogy egynél többször említsem nevét, pláne „programját” – ilyennel nem is rendelkezik. Szóval: Mesterházy Attila, az ordítozó alak néhány olyan fogalmi rendszerbe tévedt, amelyet jószerivel nem is érthet. Ilyenek, mint: emberi méltóság, szabadság, jogállam, diszkrimináció, nemzet, tizenötmillió magyar, világkép, jövőkép, bizalom. Sőt még azt is mondta, hogy „elég volt a korrupcióból”, de nem folytatom… Beszéde közben a lábára szerelt kilométeróra egyre gyorsabban pörgött, mígnem egységfrontot hirdetett a Fidesszel, a szélsőjobb közös megállítása érdekében, legvégül önkívületben hörögte a híveinek látszó, vörös tábláik mögé bújó sörivók és virslizabálók felé: „Ki hajlandó velem jönni?”
A Duna Televízióban még két fiatal munkatárs magyarázta el a nézőknek a tutit, egyik a Political Capitaltól, másik a Nézőpont Intézettől. A színjáték hallatán eszembe jutott Recsk, a gulágok munka- és megsemmisítő táboraiban fogvatartottak és meggyilkoltak százezreinek halálhörgése, a megalázottak, kisemmizettek soha el nem halványuló üzenete: „Tilos felejteni!” De eszembe jutottak az engem verő nagyváradi szekusok botütései is. Közben lelki szemeim előtt ismét könnygázgránátok ezrei robbantak, suhogtak a fedett arcú pribékek viperái, folyt az embervadászat, ártatlanok ezreit sújtották porba, zártak kalodába, és a bűnöket megint sikeresen tagadták le az ügyészeik és bíráik segítségével. És ez az alak ordítja ma pofátlanul, hogy tizenötmillió magyar miniszterelnök-jelöltjének tartja magát.
Hétfőn kezdték tárgyalni Gaudi Nagy Tamás (a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője) megalapozott felülvizsgálati kérelmét az ártatlan gárdisták százait jogalap nélkül megalázó és fogdákba hurcoló intézkedések tárgyában. Milyen érdekes… Az új világképét kereső önjelölt ezt a tényt kifelejtette nemzetmentő beszédéből, és „keresztes háborút” hirdetett a szélsőségesség ellen, miközben nemzetünkre nincs nagyobb veszély, mint az általa is képviselt hatalom folytatása.
Hát ne hagyjuk magunkat befolyásolni az álságos, mellébeszélő, ígérgető és valamennyiünket örökösen átverő szirénhangoktól! Mondjuk el mindenkinek, főleg a bizonytalankodóknak, a tanácstalanoknak, az otthonaikból hamarosan százezrével utcára kerülőknek, a tartósan munkát keresőknek, a meglopottaknak, a megalázottaknak, hogy a szívükre hallgassanak.
Hazám, vigyázz, nehogy a vörösök még egyszer lehetőséget kapjanak! És nemzettársaim, vigyázzatok, legyetek büszkék elődeitek évezredes hagyományaira, soha többé ne engedjétek vissza a hatalomba a szörnykorszak képviselőit!