2010-03-05
Új diktatúra
Lovász Ádám – ciszterci gimnazista, a Váralja Szövetség alelnöke – a kommunizmus áldozatainak emléknapján elmondott beszédének részlete
Ismét hallatta szavát február 22-én egy cikk formájában Soros György a Financial Times című napilapban. Szerinte „általánosságban nagyobb tolakodó szabályozás és intézkedés szükséges a feltételekkel adott segítségnyújtás mellé. Egy jól szervezett eurokötvény-piac kívánatos volna.” Kettős cél olvasható ki a fenti mondatokból: az anyagi érdek és a hosszabb távú hatalmi érdek. A pénzügyi válság ugyanolyan üzlet, mint a gazdasági fellendülés, csakhogy ebben az üzletben csupán a spekulánsok járhatnak jól. Feltehetően Soros is érdekelt a kötvénypiacokban, akár a kötvények árcsökkenésével is jól járhat… Hatalmi cél pedig a demokrácia megcsúfolása, semmivé tétele. Nem jelent semmit ugyanis a népuralom, ha a nép által választott kormányzat képtelen ellenőrizni az ország területén zajló folyamatokat. Pontosan ez a lényege az új diktatúrának: szabadon választhatóvá teszi a politikai vezetést, de minden gazdasági befolyást ugyanakkor elvesz attól. Nemzetek felettivé váltak a gazdasági folyamatok. Soros György annyiban más, mint a többi kapitalista, hogy előre ki is mondja szándékait. Minden beleszólást és nemzeti szuverenitást el akarna venni a nemzetállamoktól. A nemzetközivé duzzasztott bürokrácia kezébe adnák a tőkések a szabályozást. Minden felelős európai polgárnak fel kell lépnie ez ellen. Választhatóvá kell tenni a gazdaság fontos szereplőit is. Minden nagyobb vállalat úgy működik ma, mint egy felülről irányított tervgazdaság.