2010-02-16
Tisztelt Bokros Lajos!
Sallay Zoltán, e-mail
Lenne néhány kérdésem önhöz. Kormányra kerülésük esetén – szívből remélem, soha nem következik be – bevezetné, hogy a nyugdíjasok is fizessenek személyi jövedelemadót, valamint fix összegű egészségügyi hozzájárulást. Meggyőződésem, hogy önök soha nem jártak a nép között, szerintem azt sem tudják, egy átlagnyugdíjasnak mennyi a nyugdíja. Ön azt mondja, közgazdász, ha így van, legyen olyan kedves, és világosítson fel: ha a nyolcvanezer forintos nyugdíjból enni kell, gyógyszereket, valamint rezsit és közös költséget kell fizetni, akkor melyikről kellene lemondanom. Ne egyek? Esetleg ne szedjem a gyógyszereimet? – ez havi húszezret tesz ki. Ha valamelyiket kihagyom, biztos, hogy nem élem túl. Elárulom önnek, hogy a fentiek már meg is haladják a havi nyugellátás összegét. Hát ez az… Eljutottunk idáig, s önök így gondolkodnak: a mór megtette kötelességét. Önök szerint a nyugdíjas kolonc a nemzet nyakán. De vannak még jó páran, akik örülnének a nyolcvanezer forintos nyugdíjnak, mert harminc-negyvenezerből kénytelenek nyomorogni. Ők még a csirkelábat is nehezen tudják megvenni, nekik miért nem jár a jobb élet? Azért, mert önök és szocialista barátaik lerombolták az országot: elloptak már szinte mindent, ami mozdítható, ezermilliárdok tűntek el, s ha ezek a hatalmas összegek most az államkasszában lennének, nem kellene aggódnunk. Ajánlom önnek, menjen az utcára, és kérdezősködjön, szólítsa meg az embereket: mi a véleményük önről és az önhöz hasonló politikusokról.Az igazság hamar a nyakába zúdulna, és nem nyilatkozna többé olyan zöldségeket, mint az Ungár Klárával folytatott vitában.