Magyar Hírlap online

Párt és akadémia

Élesdi János, Budapest

A volt kommunista rendszer reprezentánsaival folytatott küzdelem közepette elkeserítő megfigyelni, hogy a kényszerű takarékossági intézkedésekkel párhuzamosan országunk pénzügyi kormányzata napjainkban is minden hónapban komoly összegeket kitevő akadémikusi és tudományok doktora tiszteletdíjakat fizet azoknak, akik még az úgynevezett „rendszerváltás” előtt vezető kommunista párt- és állami tisztségeket töltöttek be. Illetve marxista–leninista „tudományos” működésükkel a letűnt korszak ideológiai támaszai voltak.

Ezek a kommunista vezető politikusok politikai előnyüket kihasználva, egymást támogatva elfoglalták a Magyar Tudományos Akadémiát is, s a konzervatív szemléletű, nemzeti értékeket képviselő tudósokat elnyomva csak a balliberális kutatókat engedik be az akadémikusok, tudományok doktorai közé. Most, hogy komolyan felmerült végre az 1989 előtt vezető tisztségeket viselők felelősségre vonásának a gondolata, a balliberálisok azt kívánják, hogy az 1944 után történtek megítélését bízzuk a történészekre.

De nézzük csak meg, kik ezek a történészek! Kik a Magyar Tudományos Akadémia II. (Történeti és Filozófiai Tudományok) Osztályához tartozó történész akadémikusok?

(A filozófusok működésére a közelmúlt országos pénzügyi botránya során már részben fény derült.) Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia 1996-tól két cikluson keresztül volt elnöke a rendszerváltás előtt évtizedeken át az Akadémia Történettudományi Intézetének párttitkára, az utolsó kommunista kormány művelődési minisztere volt. Szabó Miklós, a közelmúltban hosszú ideig az Akadémia II. Osztályának az elnöke 1989 előtt a Szépművészeti Mú­zeum párttitkáraként tevékenykedett. Pölöskei Ferenc akadémikus több évig volt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának párttitkára, majd az egész egyetem párttitkára, s a rendszerváltás előtt a Bölcsészkaron dékáni tisztséget is betöltött. Székely György, ugyancsak a Bölcsészkar dékánja, az egyetem rektorhelyettese párttitkárhelyettesként működött. (És itt ne „kis”, alapszervezeti párttitkárokra gondoljunk, hanem olyan pártvezetőkre, akik nagy, országos intézmények tudománypolitikáját határozták meg! Felsőoktatási intézmények, múzeum élén álltak.) Ormos Mária (1989 után a pécsi egyetem rektora) az 1980-as években a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a tagságáig vitte. Orosz István a „rendszerváltás” előtt a Debreceni Egyetem dékánja volt – jelenleg (akadémiai tagsága mellett) a Magyar Történelmi Társulat elnöke. Jelenleg is havonta folyósított magas illetményeket élveznek akadémiai tagságukért. Meddig még? A kommunista hatalomátvételkor a korábbi polgári származású akadémikusok legnagyobb részét az Akadémia „tanácskozó” tagjává minősítették, illetményeiket megvonták. Nem kellene most a kommunistákkal is hasonlóan eljárni?