Magyar Hírlap online

Nem! Nem! Soha!

Egy kicsi kis falu, a 941 lakosú Badacsonytördemic is igyekszik híven őrizni Trianon szomorú és figyelmeztető emlékét. Bár ahogy mondani szokták, nem veti fel a pénz a települést, öt évvel ezelőtt mégis felújította szép és régi Trianon-emlékművét, amelyből a pártállami hatalom egykor még a feliratot is kivésette.

A Balaton-felvidéken járva jellegzetes táblával találkozik az utazó a legtöbb község bejáratánál. Ez áll rajta: Európai falu. Badacsonytördemic is a Balaton északi partján fekszik, s ennek a bejáratánál is rálel az utazó a jól felismerhető, piros keretes táblára. Csakhogy ezen az áll: Magyar falu. Szóval itt dacolnak!

„Az akaratosság, az önállóságra való törekvés és a hagyományokhoz való ragaszkodás benne van a község levegőjében – magyarázza Vollmuth Péter, Badacsonytördemic polgármestere. – Valaha hétszilvafás nemesek népesítették be a falut, ezért is hívták Nemestördemicnek. Csak 1950-ben változtatták Badacsonytördemicre a nevét. Ma a faluhoz tartozik a szomszédos Lábdihegy is.”

A település egyébként eléggé távol esik a határoktól, tehát nem sodorta bele közvetlen módon a történelem a trianoni események nagy folyamába. És mégis, emlékművet akartak annak idején az elveszett, megcsonkított országnak az itteniek! Egyébként a földből és az állattartásból, nem sokkal később pedig a szőlőből és a borból éltek a tördemiciek.

Először 1297-ben említették oklevélben a település nevét, elzúgtak fölötte a hosszú évszázadok, máig ható változással csak a 20. század legelején szolgált itt a történelem. A feljegyzések szerint 1903-ban indult meg nagyobb mérvű kőbányászat a Badacsony-hegy falu mögötti bazaltlejtőin. És sok-sok idegen bányász települt be akkor Nemestördemicre az ország távolabbi tájairól. Például Szobról, Zebegényből, Márianosztráról. Idegen emberek, idegen szokásokkal, akiknek azonban kötelező volt megismerniük a helyi hagyományokat. Nem volt olyan bányász például, aki ne hallotta volna Pados János nevét. A plébános központi figurája volt egykoron a falunak, tábori lelkészként szolgált a szabadságharc honvédseregében, kapott is érte öt kerek esztendőt a császártól Kufsteinban. Valamikori házában működik ma Tördemic óvodája.

A község Trianon-emlékműve 1935-ben épült. Senki sem tudja, ki volt az ötletadó, de azt igen, hogy a helybeli gazdákon és mestereken kívül sokat segített az akkori Hangya szövetkezet.

„Aki tudott, az adakozott, élt az összetartás szelleme – mondja a helybeli vendéglős, Czirók Lajos. – Ma fordítva megy a dolog. Aki adakozhatna, az nem teszi, aki meg adakozna, annak nincs mit adnia.”

Az emlékmű, a vörös kőből faragott hármas oltár a falu általános iskolája előtt kapott helyet. Az iskola előtt, amelyet a Klebelsberg-program keretében húztak fel 1930-ban.

„Nagyapám, M. Tóth János helybeli fakereskedő is az adakozók között volt – meséli a tördemici Tóth Gyula. – Gyerekkoromban még sok szó esett a családban Trianonról, a tanórákon viszont semmi. Az ’56-os forradalom alatt a tördemiciek visszatették a kettős keresztet az iskola tetejére, az emlékműre meg a turult. De ahogy Kádárék magukhoz ragadták a hatalmat, mindjárt le is verették onnan.”

Az emlékműről már amúgy is sok minden hiányzott a forradalom idejére. A háború után a kommunista párt levetette róla a Nagy-Magyarország-szimbólumot, a kettős keresztet és az úgynevezett sisakos-pajzsos domborművet is. Az „Így volt, így lesz” feliratot pedig kivésették belőle. Végül is olyan lett, mint egy első világháborús hősi emlékmű, hivatalosan úgy is beszéltek róla. A tördemiciek egymás között azonban továbbra is trianoni emlékműként emlegették, s a nemzeti gyász minden évfordulójára került gyertya és virág a talpazatára. Persze titokban! Amúgy is volt bűne Tördemicnek. A hétszilvafás nyakaskodás miatt itt sohasem tudott kierőszakolni a párt egy termelőszövetkezetet. Pedig hát jöttek ide a kommunisták fegyverrel is, mondják a helybeliek. Igaz, már elég későn. Ez 1984-ben történt, amikor a munkásőrség megszerezte a tördemici hegyoldalban álló Rodostó turistaházat. Nagy lövészetek voltak itt, kacsintanak a helyi öregek, legalábbis a kényelmes apartmanokban.

„Öt esztendővel ezelőtt, a trianoni diktátum 85. évfordulója előtt gondolt arra a képviselő-testület, hogy felújítjuk az emlékművet – mondja Vollmuth Péter. – Elővettük a régi képeket, ezek alapján kezdtük el a munkát. Pénz? Egy alapítványon keresztül biztosítottuk a forrásokat. Tudtuk, hogy egy baloldali és liberális kormány egy szalmaszálat sem tesz arrébb Trianon ügyében.”
Az emlékmű több tartozéka sem volt már meg ekkor. A bronzból készült eredeti turul végleg eltűnt, a pajzsos, sisakos domborművet pedig egy korábbi lomtalanításnál, az utolsó pillanatban kapta le a szemetes kocsi telerakott platójáról a polgármester.

A falu lakóinak egy része kétkedve fogadta a felújítás gondolatát. Mára már megkopott az ősi, nemesi szellem. A szocializmus tudatmódosító munkája, majd a gőzerővel agitáló liberális média megtette a magáét. Az a média, amely most is naponta zúdít szellemi géppuskatüzet azokra, akik a diktátumot nem jogos büntetésünknek, hanem magyar sorstragédiának tekintik.

„Trianon szomorú emléke végső soron mindig és mindenütt összetartásra kényszeríti az embereket. Ha akarják, ha nem – jegyzi meg Czirók Lajos. Hát ezért veszélyes a ballib oldalnak minden trianoni emlékmű és emlékezés. Természetesen Tördemicen sem fedezte fel még magában mindenki az összetartás belső kényszerét. Nemcsak a szocializmus hosszú évtizedei és a kereskedelmi média csatornái zavarnak bele a dologba, de a hétköznapi valóság is. Meg a nyomában termő félelem.”

„Ez egy alapvetően szegény falu, és az utóbbi években még szegényebb lett – magyarázza Tóth Gyula. – Megszűntek a környékbeli üzemek, ahová korábban jártak dolgozni a tördemiciek, szántóföldjük nincs az embereknek, a szőlőt pedig, amivel szívesen foglalkoznak egyébként, csak olyan nyomott áron veszik át tőlük, hogy a ráfordított pénzt sem kapják vissza.”

A tördemici bazaltkitermelést már a hatvanas években beszüntették. A faluban az idegenforgalom, pontosabban a szállásadás számít az egyetlen munkalehetőségnek, de ez sem egy aranybánya. Miért? Például azért, mert a balatoni települések közül Tördemicé talán a legrövidebb partszakasz. A község szerette volna megszerezni az államtól azt a zárt strandot, amely a Honvédelmi Minisztérium tulajdona, de nem kapta meg. Ott akadtak el a tárgyalások, amikor az illetékesek 115 millió forint plusz áfát kértek érte. Badacsonytördemicnek pedig összesen 115 millió forint az éves költségvetése… Ráadásul a falu vezetésének az a filozófiája, hogy semmilyen értéket és ingatlant sem szabad eladni, mert minden a későbbi fejlesztések alapja lehet. Szintén az idegenforgalom fellendítésére, a belföldi turizmus élénkítésére szeretné megszerezni Tördemic az állam tulajdonában levő Rodostó turistaházat is. De hiába próbálkozott, eddig ezt sem kapta meg. Ma elárvultan égnek az épületben a lámpák, a szél ide-oda csapkodja a nyitott nagykaput. Időnként felmegy a polgármester, körülnéz, megmutatja magát, nehogy valakik széthordják a létesítményt.

„Nemcsak olyanok vannak a faluban, akik ellenezték az emlékmű felújítását, de még többen voltak azok, akik aggódtak is miatta – folytatja Tóth Gyula. – Minek ugrálni?! Ezt kérdezték. Mert úgy érzik, baj lehet még a »magyarkodásból«, a média egy része naponta figyelmezteti őket erre.”

Vannak, akik azzal vádolják a polgármestert, hogy csak kereszteket állít. Ez persze így nem igaz, védekezik Vollmuth Péter, a lehetőségekhez képest számos fejlesztés történt Tördemicen. Most például egy fafaragó céget szeretnének megtelepíteni a községben meg néhány kézműves vállalkozót. Ők is munkát tudnak majd adni a helybelieknek. De ha már a vádaknál tartunk, az viszont igaz, hogy a trianoni emlékmű mellett ott áll ma már a második világháborús, valamint az ’56-os emlékmű is, s ezzel létrejött Tördemicen a Hősök kertje. És kapott egy keresztet Péczer Sándor, a község egykori főjegyzője is, akit 1945-ben lőttek le az oroszok lenn a műútnál.

Horváth Lászlóné panziót működtet Badacsonytördemicen. Odabent hamisítatlan polgári díszletek fogadják a vendéget meg egy Nagy-Magyarország-térkép a falon.

„Nagyon szépek azok a megemlékezések, amelyeket a Hősök kertjében tart a falu – mondja az asszony. – Lelki szükséglete az embernek az ilyen ünnep. Sok külföldi megfordul itt a panzióban, s néha megkérdezik, mit is jelképez a falon az a kép, amely Magyarországot és a Trianonban letördelt részeit mutatja. Franciák, amerikaiak, angolok. Olyan népek fiai, akik ott ültek a békediktátum asztalánál. Elmesélek nekik mindent, s kiderül, semmit sem tudnak Trianonról. Csak ülnek és néznek.”

Június 4. évfordulóin egyébként emléktúrát rendez a falu, ez természetesen most sem marad el. Szép ünnepséget tervez mostanra Bada­csonytördemic, elvégre épp kilencven éve írták alá a diktátumot. A polgármester asztalán már ott fekszik egy régi újságkivágás József Attila képével, s Nem! Nem! Soha! című versével. Folyik a szervezés, de azt még nem tudják, kit kérjenek fel, hogy szavalja el majd ezt a költeményt.

Mert valakinek el kell szavalnia.  

---

Írók, akikre mindig emlékezik majd a falu

Herczeg Ferenc, a második világháború előtti magyar irodalom elismert alakja 17 éven át időzött Nemestördemicen. Szép házat és pincét épített itt, ő vezette vissza az igazán igényes és minőségi borkultúrára a helybeli termelőket. Herczeg Ferenc egyébként több írásában is kiállt a tördemici kőbányászat ellen. Féltette a hegy páratlan látványát és természeti kincseit, ideértve az itt található hatalmas bazaltorgonákat is. 1925-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték. Egyébként ő volt a trianoni diktátum ellen küzdő Magyar Revíziós Liga alapítója és vezetője. Badacsonytördemic kollektív tudatában még mindig él Horthy Miklós látogatásának emléke, a kormányzó itt köszöntötte Herczeg Ferencet nyolcvanadik születésnapján. Ma szép emléktáblája van az írónak a faluban, s működik egy róla elnevezett baráti társaság is Tördemicen. Ugyancsak ide kötődött jó ideig egy másik író, Tatay Sándor is. Annak a Rodostó turistaháznak volt a főállású gondnoka, amelyet egyébként II. Rákóczi Ferenc halálának kétszázadik évfordulójára építettek, azonban csak egy esztendővel később, 1936-ban adtak át. Tatay minden jelentősebb művét itt írta. Ma szép kiállítással emlékezik meg róla a tördemici önkormányzat. Az író szívesen fotografált, szép képeket készített a balatoni tájról. A kiállítás megrendezéséhez központi támogatásra pályázott a badacsonytördemici önkormányzat, de nem kapott egy forintot sem…