Magyar Hírlap online

Levél Palkonyáról

Hangácsi Tibor, Tiszapalkonya

Levelem az utolsó reménység és esély kilátástalan életünknek, amiben feleségemmel és két gyermekemmel élünk. Hangácsi Tibornak hívnak, 55 éves munkanélküli vagyok. Iskola mellett már 12 éves korom óta dolgozom. Ötgyermekes nagycsaládból származom, korán megismertem a munkát. Szívesen dolgoztam és dolgoznék a mai napig is, ha lehetne. Borsod megyében egy kis faluban, Tiszapalkonyán élek családommal. Feleségem rokkantnyugdíjas, tüdő-, gyomor- és szívbeteg. A járadéka 27 ezer 500 forint volna, de nem jut a kezünkbe, mert három éve kölcsönt vettünk fel, és azt az utolsó fillérig levonják. Van olyan nap, hogy egyáltalán nincs mit enni. Az önkormányzat szegény, a polgármester tehetetlen, mert segítene, ha volna miből.

Jön a tél, ruhára, ennivalóra és tüzelőre lenne szükségünk, hogy ne fagyjunk bele a házba. Az áramot még a nyáron kikapcsolták, a feleségemnek inhalátoros készüléke van, ha befullad, azzal lehetne segíteni, de árammal működik. Rövidesen a vizünket is el fogják zárni. Akkor mondják meg, minek ez az élet? Ettől még a halál is jobb. A sírban az ember nem éhezik, nem fázik és nem szenved. Ezen az egész bajon egyedül csak egy dolog tudna segíteni, a munka. Egyszerűen nem tudom, hogy mit tegyek. Ha tudnak valamilyen formában, kérem, segítsenek. Köszönöm, ha a levelemet elolvassák, és még inkább köszönöm, ha segítenek.

(Szomorúan tesszük közzé ezt a levelet, abban reménykedve, hogy akad olvasóink között olyan ember, aki segíteni tud. – a szerk.)