Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-02-16

Levél balról Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Salga István, e-mail

Lapjuk február 2-i számában olvastam egy írást (Levél balra). A kedves levélíró több ponton téved. Először abban, hogy „a baloldali ismerősömtől kaptam egy Orbánt gyalázó levelet”. A baloldaliak nem gyalázkodnak. Véleményük van (el is mondják). Lehet, nem szeretik Orbánt, de legrosszabb esetben nem érdekli őket. Viszont jól fogalmaz a levélíró, az előző választást valóban elvesztette a Fidesz (és nem az MSZP nyerte meg!), de nem Torgyán miatt, hanem a hibás kampánya okán. Kevésbé erőszakos és az MSZP-t mocskoló kampánnyal simán nyerhettek volna. Hogy a volt pártvezetők milyen mértékben lopták ki az „alaptőkét” az 1989-ben létrejött kapitalizmushoz, azzal is lehet vitatkozni. A pártvezetők, akik most is vezető pozícióban vannak, akkor is azért vállaltak vezetést a pártban, mert abban volt a biznisz. Azután azonnal tőkésekké váltak (mert ebben van a biznisz), és vadul mocskolják az akkori pártjukat. Tehát nem pártvezetők, csak szerencselovagok voltak. De anélkül, hogy védeném a régi pártvezetést, javaslom, hasonlítsuk össze a régiek és a mostaniak vagyongyarapodását. Az is kérdéses, hogy a szocializmust ki tette tönkre. A háború után kifosztott, kártérítésre kötelezett és azt fizető országtól – amelyet Rákosinak majdnem sikerült gazdaságilag és erkölcsileg még jobban tönkretenni – szép teljesítmény volt, amit elért a rendszerváltásig. Hogy nem tudtuk fölvenni a versenyt a gazdag tőkés országokkal, azt nem lehet senki nyakába varrni. Viszont tény: a rendszerváltás utáni 20 évben sikerült a politikai „elitnek” háborúval felérő kárt okoznia. Hogy a szocializmus válsága lett volna az alapja az úgynevezett bukásnak, azt kétlem, mert azok a válságok, amelyeket rendre a tőke produkál (lásd a mostanit!), hatványozottan nagyobbak, mint a szocializmus válságai. Helyreigazítást igényel az is, hogy „az MSZP nem igazi baloldal”. Az igazság az, hogy az MSZP ezzel az ultraliberális vezetéssel egyáltalán nem baloldali, akármennyi baloldali tagja van is. Azt pedig kikérem magamnak (mint baloldali), hogy a „szocializmusban átprogramozták az emberek agyát”. Olyan hatása lett volna a – lényegében – 33 évig tartó szocializmuskísérletnek, aminek szemlélet- és értékrend váltásához kevés lenne az eltelt 20 év? Kétlem. Ha ez igaz lenne, akkor nem lett volna rendszerváltás.

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett