Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2011-11-18

Kuruzslók jötte és orvoselvándorlás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Okos Ferenc, Miskolc

Egy fogtechnikust kuruzslás miatt elítéltek a minap egy környékbeli fogorvos feljelentése alapján. Ez látszólag rendben van. De ha jól belegondolunk abba, hogy ha az orvosok elvándorlását nem leszünk képesek megállítani, akkor – tetszik, nem tetszik – könnyen előállhat az a helyzet, hogy egy fogtechnikus vagy egy diploma nélküli természetgyógyász felértékelődik a társadalom szemében. Ide sorolnám a szülésznők által lefolytatott otthoni szülést is, amit a helyzet egyszerűen ki fog követelni, ha a végzett orvosainknak nem tudunk versenyképes bért biztosítani. Márpedig nem tudunk. Az ország gazdasági helyzete jelenleg ezt nem teszi lehetővé. Ez esetben pedig az orvosképzés is kénytelen lesz a fizetős rendszer irányába elmozdulni.

Az orvoskivándorlás miatt Magyarországot ért veszteség egy részét – legalább a kiképzés költségeit – vissza kellene kapniuk a magyar adófizetőknek. Elképzelhető olyan megoldás is, hogy a kiképzés költségeinek az 50 százalékát a rezidensek fizessék meg, illetve törlesszék külhoni béreik­ből, a másik 50 százalékot pedig az „elszippantó”, illetve fogadó ország. Ez esetben államközi megállapodást kellene kötni a szóban forgó országgal, hasonlóan például a kiadatási egyezményekhez.

Bár ez bonyolult konstrukciónak látszik, de talán ez lenne a legigazságosabb megoldás. Ez esetben lehet, hogy a „jóléti” országoknak kevésbé lesz érdekük a szegényebb országokban kiképzett orvosok „elszippantása”, vagy ha mégis megteszik, alacsonyabb bért lesznek kénytelenek adni. Másrészt a lakosság műveltebb, olvasottabb része ezután komolyabban fogja venni a prevenciót, és késztetést fog érezni arra, hogy egészségesebben éljen (vegetá­riánus étkezés, a gyorséttermek kerülése, a mozgásszegény életmód: játékautomaták, internetezés stb. kerülése, illetve mérséklése). „Minden rosszban van valami jó”! Még az orvoselvándorlásnak is lehet kedvező hozadéka, jóllehet ez csak azokra érvényes, akik saját maguk is hajlandóak tevőlegesen részt venni egészségük megóvásában. Akik káros szokások, szenvedélyek rabjai, azokra persze ez nem vonatkozik. Másképpen fogalmazva „kedvező hatás” csak azoknál lehetséges, akik hajlandóak életmód-változtatásra. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy – kellő orvosi ellátás híján – lehetőség nyílna a gyógyszermentes életre egészségtudatos életmód esetén. Közismert, hogy a legtöbb embernél végső soron a gyógyszerek mellékhatása, mérgező hatása okozza az idő előtti halált. Ez az összefüggés persze csak hosszú távon lenne megállapítható, és ez a következmény általában nincs „szellőztetve” a betegek előtt. De, ha van is, nem tudatosul.

Az igazi megoldás persze az lenne, ha a szabad munkaerő-vándorlás, illetve a migráció eddigi európai és globális gyakorlatát megszüntetnénk, és csak kormányközi kvóták alapján lehetne szó szakembercseréről, illetve a kivándorlás engedélyezéséről. A jelenlegi gyakorlat egyértelműen a gazdag országoknak kedvez, és hozzájárul ahhoz, hogy a szegény és gazdag országok között egyre mélyüljön a szakadék (többsebességes Európa).

Végeredmény: a felzárkózás, illetve a kohéziós törekvések folyamatosan meghiúsulnak, az EU belső problémái folyamatosan újratermelődnek.

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja