Magyar Hírlap online

Könnyek között

Szabó Julianna író

Valamilyen kifürkészhetetlen okból, a tehetségkutató zsűrijét mindig úgy állítják össze, hogy legyen benne egy kakukktojás. Ennek biztosan megvan a maga pszichológiája, a tömegekre gyakorolt hatása, de leginkább az, hogy ha már a produkciók csapnivalóra sikeredtek, akkor a zsűri tagjairól lehessen beszélni, írni. Így van ez jól, ha kenyér nincs, akkor cirkuszt adunk a népnek. Akkor azonban, ha az egyensúly ilyen brutális módon felborul, mint most, már terhessé válik a műsor is a nézők számára. Női mentorunk ugyanis állandó bömbölésével uralja a médiát. Azt nem tudom, hogy ki esett ki legutóbb, de azt igen, hogy Ildikó mikor, mennyi ideig sírt. Mert ő sír éjjel, sír nappal, sír reggel és sír délben is. Teljesen mindegy mi történik, Ildikó sír. Már az első sorozatban is így volt, de mostanra sem változott a helyzet. A kereskedelmi csatorna magyarázatba kezdett, hogy miért sír annyit az Ő kiválasztottjuk. Elsőször apa, anya, testvér, kutya, legutóbb hűtlen férj. Ezek a tankönyvekben, ebben a sorrendben találhatók. A hűtlen férj majdnem bejött, de nem egyeztettek a társmédiával, és az egyik legkevésbé sem autentikus heti képes, megszólaltatta Ildikó édesanyját, aki véletlenül elmondta, hogy ebből a szakításból minden együtt töltött évre nagyjából egy jutott. Ahogy elnéztem, tényleg így van. De akkor miért nem kezeli valaki ezt az elviselhetetlen bőgést? A versenyzők mellé pszichológust fogadnak, kellene a zsűrinek is egy. Mert bármilyen hihetetlennek tűnik, ezek a versenyek nagyon komoly dolgok. Azok számára mindenképpen, akik kiállnak oda a produkcióikkal. Természetesen túlnyomó részük önértékelési zavarokkal küzd. De ez az élet valamennyi területén így van. Azokban azonban, akik továbbjutnak, él a remény, hogy ha nem is nyernek, de legalább megismeri őket az ország, ami lehet, hogy megváltoztatja az életüket. És ez így is van. Ezért érthetetlen számomra, hogy az említett zsűritag kiválasztásánál milyen szempontok számítottak. Szakmai múltjának súlyánál ugyanis csak a belőle áradó optimizmus, szimpátia, intelligencia kevesebb. Mikor jön rá a csatorna, hogy bármennyire is játék és szórakozás a tehetségkutató, olyan embernek, aki depressziós, kiegyensúlyozatlan, a saját életét sem tudja rendben tartani, sem joga, sem erkölcsi alapja nincs mások sorsa felől dönteni? Hány tehetséges ember életében kell törést okoznia ahhoz, hogy lecseréljék?

Akik versenyeznek, komolyan gondolják. Akkor, ott, abban a pillanatban mindent egy lapra tesznek fel. Igazán megérdemlik, hogy legalább esélyük legyen olyan ítészek előtt szerepelni, akiket a helyes megítélésben nem gátol lelkük percenkénti vihara.