Magyar Hírlap online

2012. február 11., szombat, Bertold, Marietta
2010-08-31

Felelősség, nem is kicsi Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Merkatz László, Pusztavám polgármestere

Érdeklődéssel olvastam cikküket a Vértesi Erőmű csődvédelmével kapcsolatban (Szocialista időzített bomba, MH, 2010. augusztus 25.). Külön kiemelném az utolsó mondatot: „Az ország legalacsonyabb hatékonyságú erőművének működése komolyabb tőkeinjekció nélkül aligha lesz finanszírozható.” Hát kérem, ez nem igaz. Hatékonyság alatt a termelés árbevétele és annak előállítási költsége közötti arányt kell érteni. Nem kell belekeverni a kialakult helyzetet (Kapolyi-akciók stb.). A hatékonysági mutató alapján a Vértesi Erőmű 3-4. helyen áll (ugye, Paks helyzete egyértelmű, de nem azonos feltételekkel versenyez). Szénfillér – amit minden fogyasztó fizet. Ez igaz. Igaz, de mit is jelent. Hisztériakeltés, hogy emiatt minden magyar fogyasztónak drága az áram: „Tízezer forintos számlánál ötven forintot jelent.” No mármost, ha az erőmű átlagár alatt termel, vajon e nélkül országosan olcsóbb lesz az áram? Ugye, nem, hiszen a rendszerbe a többiek drágábban teszik be az áramot. Arról miért nem olvashatunk, hogy ettől az erőműtől (98 százalék állami tulajdon, a többi Oroszlány városa, dolgozók) miért veszi át sokkal olcsóbban az áramot az MVM? Igen, itt 10 forint körüli áron, más erőműtől 21-30 forint közötti áron. Vegye át innen is azonos – nem jobb, csak azonos – feltételekkel, és már számolhatunk is újra. Csodálkozom, hogy az újságok miért nem teszik fel soha azt a kérdést: a Vértesi Erőműnek miért nincs hosszú távú, meghatározott nyereségtartalmú szerződése a magyar állam (képviselője az MVM) felé, mint a külföldi tulajdonú erőműveknek – persze tudom, Horn Gyuszi bácsi mondotta vala: „Megállapodtam a multikkal.” De ez már, remélem, múlt. Miért nem járnak ennek utána? Szénfillér: miért nem vizsgálják meg a gázos erőművek árképzését? Tudniillik, ott is van állami dotáció, ami beépül az árba, így nem látszik a számlán. Ilyen erős a gázlobbi, hogy nem szabad e témákat feszegetni. Sok, tudjuk mi, itt élők is, nagyon sok probléma vezetett az erőmű és bánya jelenlegi állapotához. És ebben bizony van része a társaságnak (vezetésének) is. Van felelősségük, nem is kicsi. De emellett a fentieknek is helyet kellene adni.

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

Simor András 1,65 milliárdos alapja Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Rekviem a Malévért Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett