2010-02-16
Az átrendeződés kérdései
Preiner Friderika, e-mail
Nehéz napokat él át az MSZP, a belső pártharcok mellett – a kormányzásról nem is beszélve – el kellene döntenie, hogy támogatja vagy ellenzi az MDF–SZDSZ-házasságot, a közös indulásukat az országgyűlési választáson.
Dávid Ibolya – akinek érdeke, hogy a mentelmi joga megmaradjon, és ne kelljen az ügyészség kellemetlen kérdéseire válaszolni – most úgy nyilatkozott, hogy az ő céljuk a Fidesz és a Jobbik kétharmadának megakadályozása. A közös indulással az MDF-en belül sokan nem értenek egyet, hisz legutóbb az MDF budapesti választmánya leváltotta a választmány elnökét, igaz, a tagság majdnem fele nem vett részt az ülésen, viszont határozatképesek voltak. Pontosan annyian vettek részt, mint amikor megszavazták a közös fővárosi indulást.
A SZDSZ támogatja a közös jelöléseket, hisz csak így van halvány reménye arra, hogy a párt képviselettel rendelkezzen a parlamentben. Jelenlegi parlamenti frakciójuk tagjai még nem szólaltak meg a közös listával kapcsolatban, őket ez a dolog negatívan érinti, mivel így könnyen kimaradhatnak az újonnan alakuló parlamentből. Az MDF–SZDSZ-közös lista – szellemiségéből adódóan – az MSZP-től veszi el a szavazatokat. Tehát ha támogatják az indulást, elképzelhető, hogy egyes megyékben az MSZP-lista nem fogja elérni az ötszázalékos küszöböt. Ennek egy számukra eredménye lehet: hogy mégsem lesz minősített többsége a keresztény nemzeti oldalnak. Ami egyes baloldali politikusoknak jól is jöhet, hisz nehezebb lesz az elszámoltatásuk – amelytől egyébként mindnyájan nagyon tartanak. Az sem elképzelhetetlen, hogy a MDF–SZDSZ-koalícióra nagyon kevesen szavaznak, már azon okból is, hogy ne vegyenek el mandátumot az MSZP-től, hiszen nem szeretnék, ha szavazataik a kukába kerülnének. Ennek a következménye lehet, hogy a jobboldalnak lesz minősített többsége. Ami nagyon jó is lenne, hiszen megkönnyítené az ország talpra állítását.
Számtalan kérdés vár még válaszra. Az MSZP hezitál, de támadja a budapesti főpolgármestert a BKV ügyében: akár tiltakoznak ellene, akár nem, nekik jól jött Demszky bizalmasának őrizetbe vétele. A hallgatásuk valószínűleg azt jelenti, hogy nem szeretnék a közös listát a rendszerváltás két pártjától. Úgy tesznek, úgy nyilatkoznak, mint akiknek teljesen közömbös, hogy az MDF és az SZDSZ milyen formátumban vesz részt a választáson.
Egy biztos: nincsenek könnyű helyzetben. Támogatni vagy ellenezni? Nyíltan egyiket sem akarják. Maguk sem tudják, hogy mit akarnak. Akkor mi mikor tudjuk meg az igazat? A válaszra várni kell, legalább április 11-ig, amikor a választók döntését megismerjük. Addig viszont tegyünk meg mindent, hogy a keresztény nemzeti oldal kapjon bizalmat – és alakíthasson kormányt.