2010-08-13
A magyar nyelv ügye
Ambrus Máté, Dunakeszi
„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át / A múltnak tengerén, ahol szemem / Egekbe nyúló kősziklákat lát, / Nagy tetteid, bajnok nemzetem” – írja Petőfi Sándor, aki még tudott szép magyarsággal írni, hiszen belülről fűtötte őt a haza- és szabadságszeretet, s persze az a tudat, hogy magyarnak született. Magyarnak születni büszkeséggel tölthetett el mindenkit, de ez már csak emlék. Sajnos a történelem nemigen kímélte hazánkat: a két világháború és az azt követő kommunista diktatúra, no meg a Trianonban elszenvedett sebek, elhitették velünk, hogy magyarnak lenni: szégyen. Önérzetünk elfogyott. Mindezek, s persze Holywood hatására hazánk az Egyesült Államok „kultúraellenes propagandájának” áldozata lett: az USA világhatalmi térnyerését követően az angol nyelv rohamosan terjedt szerte a világban, s ez minket is elért. Mára oda jutottunk, hogy a különböző üzletek ajtaján függő kis táblán nyitva helyett open áll, sőt elég, ha megfigyeljük a fiatalság által forgalmazott „magyar nyelvet”, amely telis-tele van angol kifejezésekkel és trágár szavaktól sem mentes. Néhány évvel ezelőtt Oroszországban is felütötte fejét ez a jelenség, de a Putyin-féle vezetés kis idő alatt fejét vette a „dolognak”. Azóta alig látható angol felirat az országban. Nálunk a köztársaság új elnöke, Schmitt Pál vállalta fel a magyar nyelv ügyét, amely nem csupán személyes ügy, hanem az egész magyarság ügye, határon innen és túl. Egyébként ahhoz, hogy régi büszkeségünket s nyelvünk szépségét visszanyerjük, elég lenne minden magyarnak kissé többet olvasnia.