2010-03-02
A koronázatlan keresztény
Szilágyi Ákos, Győr
Két éve hunyt el Kovács K. Zoltán mezőgazdász, újságíró, politikus, aki az emigrációból hazatértek közül a legtevékenyebb és a legszerényebb személyiség volt. Magyaróváron született 1924-ben. A piarista gimnáziumi évei a hit és tudás mellett a felebaráti szeretet aktív megélését erősítették. Fiatalon bekapcsolódott a közéleti és parlamenti munkába. Mezőgazdászként láthatta az átalakuló falusi élet minden gondját. Ezen népfőiskolai munkával igyekezett változtatni, amit később az emigrációban rádiós formában (Szabad Európa Rádió) Czupy Bálinttal együtt folytatott. A kommunisták hatalomátvételét követően kellett életben maradásuk érdekében Nyugatra menekülniük. Magával vitte Timaffy Etelkát, aki megkönnyítette a beilleszkedést, és segítő hátteret biztosított egész életében. A változások idején az elsők között települt haza, és egy-egy előadásra követték kint élő társai is. A kereszténydemokrácia jó ismerőjeként megkezdte az egyesületek, oktatási bázisok és a párt szervezését.
A munkához igyekezett minden keresztény polgárt megnyerni, még a korábban politikai megtévedteket is. A Pax Romana itthoni újraindításával kitűnő értelmiségi fórumot teremtett. A kereszténydemokrácia példát adó nagy vezetőit az ő kezdeményezésére hozatták haza és temették újra: Közi Horváth Józsefet, Barankovics Istvánt. Hatalmas munkát végzett, nagy műveltségű, iskolateremtő és vezető egyéniség volt. Munkáját nehezítették a szervezetekben lévő ellentétek, és nem koronázta az elvárható és megérdemelt elismerés. Nagyon hiányoznak útmutatásai és szolgálatai. Emlékezzünk egy igazi keresztény értelmiségi életének példájára.