Világsztárokkal forog az ÁVH-film

Bővebben a mai Magyar Hírlapban
A A A
Mozgókép. A magyar témájú alkotásra igent mondott már Rachel Weisz és Daniel Craig is, de a rendező neve egyelőre nem publikus

A legnagyobb amerikai filmgyártó cég is beszállt a két éve előkészítés alatt álló, az ÁVH kegyetlenkedéseit bemutató moziba, sőt a magyar producernek olyan sztárokat sikerült megnyernie, mint Rachel Weisz vagy Daniel Craig. Hogy a tengerentúli alapossággal előkészülő filmet ki rendezi majd, egyelőre nem publikus, a producer mindössze annyit árult el, hogy Oscar-díjas alkotóról van szó. Már csaknem két éve tartanak az előkészületei az Államvédelmi Hatóság működését bemutató játékfilmnek. A forgatókönyv pillanatnyilag a Magyar Nemzeti Filmalapnál van, de több kis- és nagyvállalkozás is támogatja a produkciót, valamint a legnagyobb amerikai filmgyártó cég is melléjük állt – tudtuk meg Keserű Sándor producertől, aki neveket még szándékosan nem mondott, mindössze annyit árult el, hogy a filmet Oscar-díjas rendező jegyzi, és Rachel Weisz, valamint Daniel Craig is elfogadta a felkérést a mozira. „Amerikai módszerekkel, hosszas előkészítő munkával csináljuk a filmet. Az eddig felvett jelenetek, mintegy próbajelenetek, a hangulat rögzítésére szolgáltak” – tájékoztatott Keserű, aki a készülő film egyik forgatókönyvírója is az amerikai Alex Waltnerrel együtt. Amint azt korábban megírtuk, a történet 1945-ben, a Rákosi-rendszer születésének időszakában kezdődik, és 1956. október 6-án, az ÁVH vezetőinek – többek között Farkas Vladimir államvédelmi alezredes – letartóztatásával és Rajk László újratemetésével ér véget. A mozi, amely nagy történelmi hűséggel mutatja be a forradalomhoz vezető utat, műfajában pedig valahol a dokumentum- és a játékfilm határán mozog majd, a terrorszervezet irányítóira és azok módszereire fókuszál. A film egyik főszerepében a Koós Béláné századost alakító Haumann Petrát láthatjuk majd. Az ÁVH főparancsnok-helyettesének felesége egyszerre alanya és tárgya az igazságtalanságoknak: tanúi leszünk annak, ahogyan idővel őt is bedarálja az erőszakgépezet. A hasonló jelenségeket és a széles nyilvánosság számára kevéssé ismerős sorsokat, például Szűcs Ernő ezredesnek és Princz Gyulának, a Szűcsöt később agyonverők vezetőjének pályafutását is visszahozza a film, valamint azt, szereplői hogyan lettek ÁVH-sok.A másik főszerep Oszter Sándoré, aki Farkas Mihályt, vagyis a „moszkovita négyes fogat” egyik tagját (Rákosi, Gerő Ernő és Révai József mellett) mutatja be. Fiát, Farkas Vladimirt Haumann Máté játssza majd.Keserű arra is kitért, hogyan sikerült megnyerni két világhírű színészt, Rachel Weiszt és Daniel Craiget egy-egy szerepre. „Igen drámai szerep vár Rachel Weiszre, aki felkérésekor is hangsúlyozta, mennyire fontos neki magyar identitása, valamint az, hogy egy a közelmúlt borzal­mait láttató filmben szerepelhet” – nyomatékosította a producer, hozzátéve: a színészházaspár várhatóan az ősszel érkezik majd a forgatásra. Az alkotók abban bíznak, hogy a hatszázmillió forintból készülő mozira állami támogatást is kapnak majd, ezzel kapcsolatban azonban még nem született döntés.

Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 8

Hozzászólások:

Remélem,hogy nem ferdítik el a valóságot,miszerint az ÁVH egy zs.dó terrorszervezet volt,amely magyarok ezreit gyilkolta,nyomorította és üldözte!

Hát éppen itt az ideje az ilyen jellegü filmek forgatására.Csak azt nem értem,hogy miért Hollywood kell ehhez is.A magyar filmeseknek egymás irtásán kivül nincs rá idejük?

1. magarnugger: Hiszen zs.dók csinálják a filmet! Mit vársz?

Unokáimmal való játszadozás és tanítgatásuk közben gondolataim mindig az Én (nagyapjuk) gyermek-koromban történt traumákat eleveníti meg, amit, a kommunista diktatúra tagjai szíveskedtek családommal ekövetni szülőföldemen (Egerben). Tulajdon elvétele, Egerben az ÁVÓ-s laktanyában édesapám bántalmazása, majd ugyancsak Egerben az Egri gyilkos sortűz egyik áldozata nagybátyám 1956.12.12.-én.Később fínomodott a rendszer, márcsak a lelkünket gyilkolták meg,( az Egri "klerikális" város őslakosságának) ha nem fogadtuk el a diktatúra szabályait.
Unokáimat biztos, hogy beavatom a mult megismerésébe. Együtt nézzük meg a filmet.
Köszönet, hogy ezen családi fusztráción könnyítenek a történyelmi tényekre és dokumentumokra alapozó film készítőik.

Az EU-nak kötelezően le kell vetíteni a filmet.Fogalmuk sincs,mit műveltek a komcsik.És hogy kik találták ki?Félnek hogy visszaüt.Még megtudja valaki,hogy Trockíj igazi neve:Lev Davidovics Bronstein.

4.Addig is megnézheted a "Háború a nemzet ellen" négy részes filmet.Nekünk is van Ávósok film,csak a Mazsihisz letiltatta,mert a bűnöző verőlegények mind zs1dók.Ettől a film "antiszemita".Hiába igaz.

1.Az lesz a lényege,hogy Kohn és Grün hogyan győzi le a fasiszta magyarokat puszta kézzel.Nehogy a zs1dó színésznő megtudja,hogy a Péter Gábor név mögött egy rokon,Eisenberger Béni állt.Azonnal itthagyja az antiszemita országot.

Kár, hogy csak a filmnek van ott vége. A történetnek nincs!