Magyar Hírlap online

Új, ismeretlen Janus-művet azonosítottak

Ahogyan lapunkban korábban – 2009. október 12-én – Szenzációs irodalmi felfedezés címmel beszámoltunk, Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész, az ELTE Bölcsészettudományi Kara oktatója, 2009 májusában találta meg Janus Pannonius csonkán fennmaradt Renatus-panegiriszének teljes szövegét. A pécsi Jelenkor februári száma mellékleteként megjelent mű Anjou René szicíliai királyt, Nápoly egykori uralkodóját dicsőíti. Az irodalomtörténész új felfedezése is Anjou Renéhez, illetve Janushoz köthető. A nemrég talált műről – Egy rejtőzködő Janus Pannonius-vers azonosítása címmel – az MTA Irodalomtudományi Intézetében tartott előadást április 28-án.

– Nem véletlenül, és ezúttal nem az internet segítségével, hanem elsősorban logikai úton talált rá a Janus-kutatás számára eddig ismeretlen, 1453-ra datálható alkotásra. Hogyan?
– Valójában akkor találtam rá a műre, amikor az angers-i Anjou René-konferencia kötetébe készülő tanulmányon dolgozva alaposabban átnéztem a szakirodalmat. Anjou René (1409–1480) alapított egy lovagrendet 1448-ban, amelynek védőszentje Szent Móric volt. René barátja, a velencei Jacopo Antonio Marcello 1453-ban illusztrált kötetet készíttetett Móric legendájáról, a könyv végén egy dicsőítő verssel. A kódexet a párizsi Bibliothèque de l’Arsenal gyűjteményében őrzik, amelynek először a 19. század végén készítette el könyvtári katalógusát Henry Martin. A katalógusban megtalálható a Szent Móricról szóló kötet leírása. Martin később egy cikket is szentelt a kéziratnak, amelyben – korábbi véleményekre hallgatva – Marcellónak tulajdonította a kötet végén olvasható verset is. Azért gondolt erre, mert olvasható a könyvben egy levél Marcello aláírásával, sőt kép is van róla a kötetben. Martin cikke nyomán a szakirodalomba is bekerült az a téves nézet, hogy Marcello kitűnő költő is volt. Én egy amerikai kutatónőnek, Margaret Kingnek a Marcello életrajzi adatait részletesen bemutató könyvéből (The Death of the Child Valerio Marcello, Glasgow, 1994) értesültem a vers létéről, mivel ő is említi, hogy van egy vers a kötet végén. Ezzel a verssel a kutatók tovább nem foglalkoztak. Gondolkodóba estem, és feltettem magamnak a kérdést: ugyan kivel írathatott efféle magasztaló költeményt 1453 elején a velencei patrícius? A válasz kézenfekvő volt: Janus Pannoniusszal, aki néhány hónappal korábban, 1452 elején és végén, két panegiriszt is írt Marcello felkérésére, az egyiket III. Frigyesről, a másikat Anjou Renéről. Ezek után a kérdéses verset nemcsak Henry Martin cikkében, hanem egy 122 esztendővel ezelőtt kiadott könyv függelékében is megtaláltam. Ez a humanista műveltséggel megírt dicsköltemény egyértelműen Janus Pannonius szerzeményének bizonyult a számomra.

– Kiket kérdezett meg a Janus-kutatók közül, akik megerősítették a szerzőséget?
– Jankovits Lászlót, a Pécsi Tudományegyetem Janus-kutatóját, illetve Mayer Gyulát és Török Lászlót, akik a Janus Pannonius-epigrammák kritikai kiadását készítették, és a legfőbb szakértőt, Ritoókné Szalay Ágnest. Ő nagyon körültekintő kutató, de egyetértett velem: a vers kimunkáltsága miatt is, és azért is, mert a keletkezés körülményei ugyancsak Janus szerzősége mellett szólnak. A filológusok ilyen esetekben úgy dolgoznak, hogy párhuzamokat keresnek az adott szöveg részleteihez, részben az alkotó saját műveiben, részben antik szerzők műveiben.

– Ön az így azonosított Janus Pannonius-költeménnyel kapcsolatban életrajzi és stilisztikai bizonyítékokat sorol fel. Milyen szövegegyezéseket, antik párhuzamokat talált a versben?
– Az az ismeretanyag, ami Janus fejében volt, már a maga korában is különlegességnek számított, mert a költőnek hihetetlen memóriája volt – kortársai leírásai alapján is mondhatjuk ezt. E vers vizsgálatakor is feltűnt, hogy nagyon sok szerzőtől kölcsönzött szövegrészeket, fordulatokat. Köztük olyanoktól is, akiket abban az időben csak ő olvasott: így például Claudianustól, aki a késő antikvitásban a panegirisz műfaját kifejlesztette. A panegirisz klasszikus formája egy dicsőítő költeménytípus, amely egy elégikus formájú ajánlást tartalmaz, ezt követi a hexameterekbe szedett dicsőítés vagy laudáció. Janus ezt a felépítést pontosan utánozta, mások azonban nem. Ráadásul Janus olyanokhoz írta a dicsőítő költeményeket, akik – mint Anjou René is – valóban illusztris személyek voltak. A Szent Móricról szóló dicsőítő költemény elsődleges mintája, több párhuzammal igazolhatóan, Venantius Fortunatus (530–600 után) azonos témájú elégiája volt.

– Miért rendhagyó ez a szentről szóló költemény a Janus-élet­műben?
– Janus egyéniségét nem a vakbuzgó vallásosság határozta meg, annak ellenére, hogy pécsi püspök volt, ami számára – véleményem szerint – leginkább megélhetési okokból lehetett fontos. Ez az eddig különösebb figyelemben nem részesített, százsoros dicsőítő mű azonban a René által életre hívott lovagrend szentjéről szól. Miután a költő Szent Móric legendáját felidézte, és a lovagrendről (Ordre du Croissant) is ír, Renét dicséri a kultusz életre hívásáért. Ritoókné Szalay Ágnes egyébként évekkel ezelőtt Janus Pannonius műveként azonosított egy olasz kutatók által szerkesztett kiadványban egy ehhez hasonló, Szent István pápáról szóló verset. Az a mű korábbi, ezért gyengébb színvonalú, de igazolja, hogy ilyen témájú alkotás megírására is rá lehetett venni Janust. Nem valószínű azonban, hogy a költő e műveit, ha készített volna összegzést, az életművébe bevette volna. Bár ettől még feltételezhető, hogy több ilyen alkotása volt.

– Janus Pannonius tehát nem tartotta elsődleges fontosságúnak a vallásos tematikát.
– Janus Pannoniust két dolog nem foglalkoztatta: a vallásos és a szerelmi költészet. Őt a csipkelődő versek, magasztaló és filozofikus költemények érdekelték. Mátyásnak szüksége volt a műveltségére, a munkájára, hiszen vele íratta a diplomáciai levelezését.

– Miért nem figyeltek fel erre a műre korábban? Hiszen a kódex, amelyben ön megtalálta, hozzáférhető volt Párizsban.
– Nem magyarok kutatták Jacopo Antonio Marcello életét, hanem például az amerikai Margaret King, aki ugyan tudott Janus Pannoniusról, de valószínűleg különösebben nem ismerte a költő életművét. A humanizmus sok szakértője tud ugyan róla, de nem foglalkoznak vele. A magyarok pedig még mindig adósok a Janus Pannonius-életmű teljes kritikai kiadásával.

– Hol jelent vagy jelenik meg felfedezéseinek összegzése?
–A franciaországi Angers-ban tartott Anjou René-konferencia kötetébe írtam a panegiriszt bemutató tanulmányt, amelybe belevettem az időközben azonosított újabb költeményt is, mert azt gondoltam, hogy René miatt az a vonatkozás érdekli őket. Tanulmányomban idéztem a versekből, és készítettem egy tartalmi összefoglalót. Az első felfedezés, az Anjou Renét dicsőítő költemény és fordítása olvasható a Jelenkor mellékleteként, a Napkút Kiadó pedig a könyvhétre jelenteti majd meg a franciáknak írt tanulmány magyar változatát.