Magyar Hírlap online

Ügynök a strandolók közt

Sugárveszély - Televízió

Annyit agyaljuk itt a köztévét – mellékesen teljes joggal –, hogy most kényszert érzünk szóvá tenni, van olyan kivétel ezen az adófizetők nagyon sok pénzén fenntartott ócska kanálison, amely erősíti a szabályt: a Múlt-Kor. Nem éppen Bartal Csaba okán, aki leginkább talán a kacagós-boldog nyolcvanas évek műsorvezetői habitusát idézi, ezzel nyilván megérintve a retrorajongók szívét, hanem annak okán, hogy ez a lehető legjobb értelemben vett történelmi magazin, ami képernyőre kerülhet. Az adófizetők pénzén fenntartott MTV online és az adófizetők pénzén fenntartott MTV zökkenőmentes együttműködését jelzi, hogy az immár vasárnap délutánonként jelentkező Múlt-Korról az online-on az áll: „A műsor péntekenként jelentkezik az M1-en 15.30-tól, ismétlés kedden délután”, majd kicsivel lejjebb: „Múlt-Kor – Új időpontban!!!” Így, három felkiáltójellel. Mielőtt belezavarodnánk, hogy akkor miért van pénteken, ami vasárnap van, evezzünk tovább: az utolsó, vasárnap délutáni adás a berlini Collegium Hungaricum Német egység a Balatonnál című aktuális kiállítása kapcsán szólaltatott meg mindenkit, akit lehet. Fél órába tömve, szórakoztató, könnyed módon tudtunk meg mindent arról, miként élték meg a németek a hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországát, a Balaton melletti nyugatnémet-keletnémet családi találkozásokat, és kuriózumként egy olyan családi videó részlete is előkerült, amelyen egy véletlenül a képbe került, Balatonnál szolgálatot teljesítő Stasi-ügynök igyekszik eltakarni az arcát egy dossziéval. Nagyon jó ritmusban szólal meg a műsorban Can Togay János, a Collegium Hungaricum igazgatója, Kovács Emőke történész és német kollégái, valamint egy hithű kommunista családban felnőtt keletnémet nő, akit nyugatnémet, a Balatonnál megismert barátja juttatott ki a szabad világba egy átépített autó csomagtartójában. Közben pörögnek a home videók, bevillannak az egykori fényképek, és azt is megtudjuk, hogy a németek akkor úgy látták: Magyarország a „kelet Párizsa” (így mondták, az „ország”), ahol a keleti, lemondó tekintet nem tompa, „csupán szomorú”, de ahol mégis sokkal jobb élni, mint Németországban, mert a magyarok „tudnak élni”. Apró adalék: a rendszerváltás után az egykori nyugatnémet turisták még visszatértek, a keletnémetek nemigen. Németországban, ahol megnyíltak a Stasi-dossziék, hatalmas tempóban dolgozódik fel a múlt. Ehhez a feldolgozáshoz pedig biztos, hogy hozzájárul a Collegium tárlata, csakúgy, mint ez a félórás magyar műsor. Most már csak azt kellene kitalálni, mi legyen a magyar félmúlt feldolgozásával. Bízzuk a németekre, mert nem vagyunk rá képesek?