Magyar Hírlap online

Tomboló közönség, siker

A Csík zenekar, Kiss Tibi és Dresch Mihály, valamint a népzene és a könnyűzene találkozása a pódiumon

Populáris népzene – ha lenne ilyen műfaj –, amit a Csík zenekar képvisel. Hogy ez jó-e vagy sem, hogy érdemes-e az autentikust mai közízlés szerint becsomagolni, s hogy mennyire támadja a zenekart „folkrendőrség”, talán mindegy is, ritkán kísér ekkora ováció egy koncertet a Művészetek Palotájában. A zenekar szerda esti előadásán jártunk.

Több mint húsz éve a magyar népzene hiteles tolmácsolói, az utóbbi években viszont új utakra léptek – az erdélyi és a magyarországi muzsika tradicionális előadásán túl blues-, dzsessz- és rockelemeket is beépítenek zenéjükbe, s ez hozta meg a zenekarnak az igazi sikert. A Csík zenekar mára óriási rajongótáborra tett szert, amelyet nemcsak a népzene, de a világzene kedvelői és valószínűleg rengeteg Kispál- és Quimby-fan alkot.

A március 15-i nemzeti ünnep közeledte alkalmából kalocsai katonadalokat hallhattunk Csík Jánostól, majd a Kispál és a Borz zenekar lelke, Lovasi András lépett a színpadra, aki többek között a slágerré vált Csillag vagy fecskét adta elő. Könnyűzene találkozott autentikussal, s ez a kombináció valószínűleg még annak sem sértette a fülét, aki mondjuk már nagyon unja az évek alatt felgyülemlett, túlburjánzó és talán túl is gyúrt kispáli kultúrmasszát. Kiss Tibi-rajongókból sem volt hiány a koncerten – az énekes karakteres hangja többeket elgyengített annak ellenére, hogy, mint mondta, a közönség őt tulajdonképpen mindenhol idegesíti. A Quimby frontembere egyébként kifejezetten jót tesz a Csík zenekarnak – a jól ismert Sehol se talállak vérbő népzenei változata után a Fekete L’ amour bohókás átiratát hallhattuk. A koncert legizgalmasabb vendége mégis Dresch Mihály volt, aki minden „megszólalásával” újat hoz, s habár Makó Péter is kiváló futamokkal dolgozott, a hazai dzsesszélet élvonalbeli szaxofonosa, s egyben a Kárpát-medence népzenéjének nagy ismerője szédületes, utánozhatatlan tempót diktált. Ez leginkább a két szaxofonos „különszámában” mutatkozott meg, amelyben román dallamokat szólaltattak meg. Elhangzott a bluesos Senki nem ért semmit és, ahogy azt Csík János megfogalmazta, a „sokaknak oly sok erőt adó” Én vagyok az, aki nem jó című dal is. Majorosi Marianna továbbra is kifogástalanul énekel, a közönség a koncerten ezt díjazta is, s ennek a leginkább várt Most múlik pontosan című dal után adott hangot. A koncertzárás valóban parádésra sikeredett, nagyon ritka, hogy a Müpa hangversenytermének vendégei ennyire egységesen üvöltözzenek, ami csak fokozódott a ráadásként elhangzó Tankcsapda-feldolgozással, az Üljenek a fiúk ölébe a lányok című opusszal.

---

5 perces interjú: Csík János zenekarvezető, Csík zenekar

– Hogyan alakult ki a mostani repertoár? A feldolgozások mellett hallhattunk katonadalokat, s Dresch Mihály és Makó Péter testvérjátékát is.
– Fontosnak tartottuk, hogy a közelgő nemzeti ünnep miatt a kalocsai katonadalok is szerepeljenek a repertoárban, Dresch és Makó Péter duója pedig önmagáért beszél. Mivel a programban Kiss Tibi és Lovasi András is szerepelt, ezért kicsit több feldolgozást játszottunk a megszokottnál.

– A Csík zenekar az autentikust öltözteti mai ruhába. Önmagában életképtelen a népzene?
– Igazából az egész életünket meghatározta a magyar népzene, és azt mondhatom, nem életképtelen, nem is haldoklik, sőt az utóbbi évek társadalmi hanyatlása, a gazdasági válság, az amerikanizálódás, a globalizáció arra késztetik az embert, hogy észrevegyék, szeressék saját kultúrájukat. Hogy új utat választottunk, az nem jelenti, hogy ezt nem a népzene nevében tesszük. Szeretnénk, ha azok is megismernék a magyar népzenét, akik más műfajok, mondjuk, a könnyűzene kedvelői.

– Mikor jött a felismerés, hogy elmehetnek a dzsessz vagy a rock felé?
– Már a kilencvenes évek közepén sikeresek voltunk ebből a szempontból. A közönség megszerette ezeket a számokat, s ez arra ösztönözött minket, hogy minél szélesebb réteghez szóljunk. Nem járhatunk becsukott szemmel a világban. A kor falára című lemezünk címadó dalát például úgy állítottam össze, hogy az erdélyi mezőségi lassú cigánytáncdallamot először autentikus formában, majd szvingben, dzsesszzenészek segítségével játszottuk el, ezzel alátámasztva, hogy egy dallam más körítéssel, de ugyanolyan szépen megszólal.

– Mit szól a „folkrendőrség”?
– Van egy komoly, odafigyeléssel dolgozó rétege a hagyományápoló népzenészeknek, néptáncosoknak, akik őrzik azt, amit a régiek ránk hagytak. Sokan úgy gondolják, hogy kárt okozunk ezzel az új szemlélettel, a „folkrendőrség” viszont nem bánt minket, hiszen a koncertjeinken ugyanúgy megszólal az autentikus magyar népzene is. Ugyanazokról a népzenei lüktetésekről szólnak a könnyűzenébe hajló dalaink is. Régen a rockzene ölelte magához a népzenét, nálunk a népzene öleli magához a rockot.