Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-08

Tiltakozik az MTA bizottsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Beolvasztással sérülhet a Galéria autonómiája

Ellenzi a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum összevonását, s az erről szóló kormányzati döntés újragondolását kéri a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Tudományos Bizottsága.
A kormányhatározat a két intézmény egyesítéséhez szükséges személyi és szervezeti intézkedések megtételére a 2012. február 29-i dátumot jelölte ki.

„A határozat nem indokol, hatálya az előkészítésre terjed ki, és nem rendeli el e dátumot köve­tően a Magyar Nemzeti Galéria tényleges megszűnését, ahogyan nem rendelkezik további működésének feltételeiről és körülményeiről sem” – áll a közleményben.

Marosi Ernő akadémikus, a bizottság elnöke az MTI-nek elmondta, az állásfoglalás megfogalmazásával a testület szakmai kötelességének kívánt eleget tenni.

Közleményében a bizottság nehezményezi: a csaknem azonos nagyságú nemzeti közgyűjtemények egyesítéséről a kormány anélkül határozott, hogy a szakterület felelős testületei­vel előzetes konzultációt folytatott volna.

A bizottság tagjai szükségesnek tartják az Ötvenhatosok terére szánt múzeumnegyed és az egyesítés kérdésének különválasztását is.

Mint a közlemény kiemeli, a beolvasztással helyrehozhatatlanul sérülhet a Nemzeti Galéria szakmai autonómiája.

A tervezett összevonás elleni petíciót eddig több mint 2900-an írták alá, köztük mintegy hatszáz külföldi szakember.

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, egyben az Ötvenhatosok terére szánt múzeumnegyed kormánybiztosa korábban elmondta, a tervek szerint a két intézmény 1957-ben, szovjet mintára szétválasztott anyaga a beruházás elkészültével, várhatóan 2017–18-ban egyesülhet fizikailag, a közbeeső időben a galéria továbbra is a budai várban fogadja a látogatókat.
MTI

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja