Magyar Hírlap online

Szvjatoszlav Richter iskolája és az identitás ellentmondásai

A zene nem olyan, mint az atlétika, itt nincsenek mérhető, főként egzakt módon mérhető teljesítmények. Mégis vannak olyan muzsikusok, mint például az orosz Szvjatoszlav Richter, akinek a zongorajátéka mindenkinek tetszett. Méghozzá feltétel nélkül.

Különös és érdekes egyéniség volt ez az ember. Hogyne lett volna az. Ukrajnában született 1915-ben egy olyan, részben német családban, ahol hol oroszul, de gyakrabban németül beszéltek. Lehet, hogy épp e kettős identitás tette őt olyan érzékennyé, amilyen volt. Emberi és persze zenei értelemben is. Richtert egyébként az oroszok németnek, a németek pedig orosznak tartották. Szinte egész életén át.

Az egyszerű zenehallgató nehezen írja körül szavakkal azt a különlegességet, amit Richter játékában hall. Azért, mert nincsenek tömör, de megfelelő fogalmak arra, hogy egy zongorista teljes mértékben azonosul az általa játszott mű minden részletével, még a legapróbb rezdüléseivel is.

Ezt csak érzékelni, pontosabban, érezni lehet. Nyilvánvaló, hogy az „eggyé válás” képessége azon a talajon fejlődhetett ki Richterben, amit érzékenysége jelentett. Hogy tudatosan is erősítette volna később ezt a képességet, arról sehol sem lehet olvasni.

Egy másik nagy és legalább ennyire ismert zongorista, Glenn Gould viszont módszeresen dolgozott a belső, belülről fakadó azonosuláson. Két rádiót tett a zongora mellé, amikor gyakorolt, s úgy felhangosította a készülékeket, hogy már csak sejtésszerűen hallotta a saját játékát. Sejtésszerűen, belülről, az érzékek határán túlról. Az eredmény ugyanaz lett, mint Richternél, azaz főhajtás Gould zsenialitása előtt.

Tizennégy CD-ből álló „dobozt” adott ki a BMC és a Magyar Rádió közösen Szvjatoszlav Richter magyarországi felvételeiből. Az első 1954-ből, az utolsó 1993-ból származik. Mondhatnánk úgy is, hogy Szvjatoszlav Richter a zongorairodalom reme­keit szólaltatja meg a lemezeken, Bachtól Griegig. Minden darabban ugyanazt a belső azonosulást érezni, ez lett végül a sorozat alapélménye.

No és az, hogy minden műben érvényesül Richter lírai alkata. Mindegy, hogy szólódarabról vagy zongoraversenyről van szó. Az ínyencek természetesen ezernyi érdekességet és titkot találnak maguknak a lemezen, a sorozat, amit egyébként Ránki Dezső szerkesztett, történelmi jelentőségű.

Szvjatoszlav Richter 1997-ben halt meg Moszkvában, egy különös és sajátos iskolát hagyva maga után. Konkrétan azt a megközelítési módot és azt az attitűdöt, ahogyan sikeres előadóművészként a zenéhez, a darabokhoz közelített. Iskoláról van szó, jóllehet az azonosulást nem lehet csak úgy megtanítani.