2012-02-02
Szűkebbre kell zárni az ollót
Három gyártási és öt forgatókönyv-fejlesztési támogatást adott a filmalap
Egy központi filmes helyszínadatbázis létrehozása, a kalózletöltések elleni határozott fellépés megtervezése – többek között ezek szerepelnek Andrew G. Vajna kormánybiztos feladatai között.
A Magyar Nemzeti Filmalap sajtóbeszélgetésén a kormánybiztos arra is kitért, hogy a ma kezdődő 43. Magyar Filmszemlére a szervezők nem kérték a támogatásukat.Több mint száz pályázat érkezett szeptember óta a Magyar Nemzeti Filmalaphoz, s megszülettek az első döntések is: Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér, Szász János A nagy füzet és Nemes Gyula Zero című filmje már gyártási támogatást kapott az alaptól. Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója a szerdai sajtóbeszélgetésen azt mondta, számításaik szerint az idén további négy-öt film kap majd gyártási támogatást, de a pályázatok minőségének függvényében akár többet is támogathatnak. Forgatókönyv-fejlesztési támogatást kapott Mundruczó Kornél, Pálfi György, Császi Ádám, Bodzsár Márk és Fazekas Csaba filmterve. Andrew G. Vajna, a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos úgy fogalmazott, Magyarországon eddig kétféle film létezett: a szerzői vagy művészmozi, amely csak egy szűk réteget szólít meg, azonban nemzetközi fesztiválokra is eljut, valamint a közönségfilm, amelyet jó esetben pár százezren láttak, de sosem jutott el fesztiválokra. „Most a két műfaj között szeretnénk megteremteni az átmenetet, ha úgy tetszik, szűkebbre zárni az ollót a nézettségi mutatóik között. Lehet, hogy a jelenlegi átlátható, többlépcsős pályázással kevesebb filmet támogatunk majd, de azt úgy, hogy legyen az alkotóknak idejük és pénzük teljesen kidolgozni” – fogalmazott. Pelsőczy Réka, a filmszakmai döntőbizottság tagja szerint a beérkezett pályázatok között sok az izgalmas filmterv, de annál kevesebb a jó forgatókönyv. Ennek szerinte az is az oka, hogy a rendezők nem használnak forgatókönyvírót, a mostani rendszerben azonban van arra lehetőség, hogy filmalap véleményezése után tovább dolgozzanak a forgatókönyvön az alkotók, és újra pályázzanak vele. „Előolvasóinkhoz név és cím nélkül kerülnek a munkák. Ebben a stádiumban a szakemberek a fejlesztési lehetőségeket vizsgálják meg az adott filmnél, a második szakaszban pedig részletes elemzést készítenek” – hangsúlyozta Pelsőczy Réka. Bereczki Csaba nemzetközi értékesítési igazgató a beszélgetésen azt emelte ki, hogy új elemként megjelent az úgynevezett sales division, vagyis a magyar filmek nemzetközi piacon történő értékesítése. Mint azt korábban megírtuk, Andrew G. Vajna kinevezését egy évvel hosszabbította meg a kormány. Feladatai között szerepel majd egy központi filmes helyszínadatbázis és az ahhoz tartozó helyszíniroda létrehozása, amely Magyarország összes forgatási helyszínét nyilvántartja. Még ebben az évben ki kell dolgoznia a kalózletöltésekkel szembeni fellépés feltételeit is, valamint beindítani nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshopokat és képzési együttműködéseket. A Magyar Mozgókép Közalapítvány tartozásállományának tavaly megkezdett konszolidációja is folytatódik. A csütörtökön kezdődő 43. Magyar Filmszemléről szólva a kormánybiztos elmondta: a szervező – a Magyar Filmművészek Szövetsége – nem kért állami támogatást, pedig ha megteszi, „több mint valószínű”, hogy támogatták volna a programot. „Mintha azt akarnák ezzel mondani, hogy mi nem a szakmát reprezentáljuk. Ez azért is különös, mert a fesztiválon látható filmek zöme állami támogatással készült” – tette hozzá a kormánybiztos.
Átadták a magyar filmkritikusok díjaitA Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Film- és Tévékritikusi Szakosztálya alapította ötven évvel ezelőtt a magyar filmkritikusok elismeréseit. A tegnapi jubileumi díjkiosztón Sára Sándor rendező-operatőr életműdíjat, Jankovics Marcell Az ember tragédiája című animációs filmjéért pedig különdíjat vehetett át. A B. Nagy László-díjat – a fődíjnak is tekinthető elismerést – A torinói ló című filmjéért Tarr Béla kapta. Ezen filmért vehette át Fred Kelemen a legjobb operatőrnek járó elismerést. A legjobb rendező Fliegauf Bence lett Womb című filmjéért. A legjobb dokumentumfilmnek járó díjat Nagy Viktor Oszkár a Két világ közt című filmje, míg a legjobb kisjátékfilm megosztva Till Attila Csicska és Reisz Gábor Külalak című alkotása lett. A legjobb animációs film a Magyar népmesék sorozat lett. A MÚOSZ és a Magyar Nemzeti Filmalap egyébként január közepén hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a díjátadó nemzetközi elismertségének növeléséért. (MTI)
Szilléry Éva