Magyar Hírlap online

Szenzációs irodalmi felfedezés

Előkerült a Janus Pannonius-életmű hiányzó darabja

Szentmártoni Szabó Géza, az ELTE BTK régi magyar irodalmi tanszé­kének oktatója. Történelem–latin szakon végzett, de érdeklődése hamar az irodalom felé fordult. Szakmai körökben elsősorban Balassi-kutatóként ismert, újabban azonban Janus Pannonius alakja is sokat foglalkoztatja. Kutatómunkája során a véletlenek is segítették, így jutott a páratlan irodalmi felfedezéshez: megtalálta a reneszánsz költőóriás egy eddig csak felerészben ismert alkotásának teljes, hibátlan szövegét. Szabó Gézával az egyetemen beszélgettünk.



– Ön irodalomtörténész, mégis, mi a szakterülete?

– Elsősorban Balassi-kutatóként dolgozom, de régóta érdekel a Janus Pannonius-ikonográfia. Foglalkoztam Petőfi kalandos sorsú fényképével és a régi magyar versek dalla­maival is. Történészként és íróként úgy gondolom, hogy művelődéstörténetünk átfogó áttekintéséhez a művészettörténet és a zene ismerete is nélkülözhetetlen.

– Hogyan jutott el az eddig ismeretlen Janus Pannonius-szöveghez?

– Akkor kezdett el komolyabban érdekelni az életmű, amikor kiderült, hogy 1991-ben megtalálták Janus Pannonius maradványait Pécsett. Egy pécsi konferencián hallottam a felfedező régész, Kárpáti Gábor előadását. Néhány évvel később értesültem róla, hogy Kustár Ágnes antropológus arcrekonstrukciót készített a koponya alapján. Munkáját azért találtam érdekesnek, mert az eddigi elképzelésektől eltérő, rendkívül markáns arcot mutatott be. Az előzményekről tudnunk kell: Giorgio Vasari reneszánsz kori híradása szerint a padovai Eremitani-kápolnában a Szent Kristóf-legenda freskóján ott látható a „magyar püspök” – azaz nagy valószínűséggel Janus Pannonius, csak azt nem tudjuk, melyik szereplő az. A freskón látható alakok közül Balogh Jolán művészettörténész (1900–1988) egy bizonyos fiatalembert azonosított Janusszal, és közölte is a képet egy tudományos folyóiratban, így ez az arc vált közismertté. Huszti József klasszika-filológus ugyan kétségbe vonta az elképzelés létjogosultságát, de a köztudatban a mai napig a Balogh Jolán-féle kép él. Legutóbb Magyar Lóránt igazságügyi orvos szakértő vetítette rá a megtalált koponya antropoló­giai jellemzőit a padovai Szent Kristóf-freskó számításba vehető alakjaira, és száz százalékig kizárta a Balogh Jolán-féle változatot. Ismert még hét lehetséges Janus-arcképváltozat, amelyek közül hármat is kétségessé tett az új eredmény. Összegyűjtöttem az eddig ismert Janus-arcképeket, erről tartottam előadást idén júniusban a fent felsorolt tudós kollégákkal együtt a pécsi Régészeti Múzeumban.

– Az arckép hogyan, merre vezette tovább?

– A padovai freskón ábrázolt egyik fiatalember arca nagyon hasonlít a rekonstruált archoz. Aztán rábukkantam egy könyvillusztrációra, amelyen az egyik szereplő valószínűleg szintén a magyar költő.

– Milyen könyvben található ez a kép?

– Egy 1458-ban, az egykori nápolyi uralkodónak, Anjou Renének ajándékozott kötetben, amely Janus tanárának, Veronai Guarinónak a fordítását tartalmazta. A kötetből készült díszpéldányban két illusztráció látható: az elsőn Guarino, ahogy átnyújtja a fordítást egy velencei patríciusnak, Jacopo Antonio Marcellónak. A háttérben két férfi áll, egyikük arca markáns, erőteljes, akárcsak a rekonstruált portré. Szerintem ő lehet Janus Pannonius. Ezt akartam bizonyítani azon a pécsi előadáson. A másik képen a trónszéken René látható, előtte térdel Jacopo Antonio, és átnyújtja a kötetet. A kódex Albiban van, de a képek az interneten is megtalálhatók. Azon persze elgondolkoztam, hogy vajon a feltűnő hasonlóságon kívül más szempontok alapján is feltételezhető-e, hogy a képen Janus Pannonius szerepel? Erre alapos okunk van, hiszen tudjuk, Janus írt egy több ezer soros panegyricust tanárának, Guarinónak, írt egyet Jacopo Antoniónak és egy töredékében fennmaradt költeményt Renének is. Tehát mindhárom szereplővel kapcsolatban volt. Igen valószínű, hogy jelen kellett lennie a kötet ünnepélyes átadásán is, amit a kép ábrázol.

– Mit tudunk a panegyricusokról? Miért írta ezeket Janus Pannonius?

– 1442-ben ért véget Anjou René nápolyi uralkodása, 1452-ben Janus 18 éves volt, és óriási hírnévnek örvendett költői tehetsége révén a humanisták körében. Ekkoriban az irodalom is a politika eszköztárához tartozott, ezért Janus tehetségét felismerve megrendelésre panegyricusokat, dicsőítő költeményeket írattak vele. A már említett velencei patrícius, Jacopo Antonio is megbízta egy ilyen mű megírásával. Padovai kapcsolatokat ápolt, és művelt humanistaként összebarátkozott Janus tanárával, így figyelt fel a magyar fiúra.

– Ki volt a másik költemény főhőse, Anjou René király?

– René különös alakja volt korának: bár Itáliában már a reneszánsz idejét írták az 1430-as években, a nápolyi király még a lovagkorban élt és gondolkodott: lovagregényeket írt, lovagrendet alapított. Négy évig tartó uralkodásának, 1442-ben Aragóniai Alfonz vetett véget, aki ostrom alá vette a várost, és elfoglalta a trónt. Anjou Renének ekkor menekülnie kellett, s később is csak fia próbálta visszafoglalni apja helyét. Janus Pannonius különös feladata az volt, hogy René elvesztett háborújáról írjon dicsőítő költeményt.

–Tehát Janus királyi megbízást is kapott. Hogyan folytatódott a kutatás?

– Ekkor irányult a figyelmem arra, hogy Janus miről írt a panegyricusokban, hátha támpontot kapok a bizonyításhoz, hogy a kódexbeli képen ő látható. Utánanéztem a René-panegyricusnak, amelyről úgy tudtuk, hogy csak egy része van meg. Ahogy keresgéltem az interneten, egyszer csak megjelent a képernyőn egy P betűs szignóval írt tanulmány a 19. század végéről. A szerző, francia történész, egy nápolyi kódexből idézte a szöveg részleteit, amelynek a szerzőjét nem ismerte. Feltette a kérdést: vajon ki lehetett ez a humanista költő, aki papírra vetette a René királyt dicsőítő sorokat? Az idézett sorok egy részét nem volt nehéz azonosítani: megegyeztek a költemény fennmaradt részének elejével. Ebből következik, hogy a számomra ismeretlen sorok csakis Janus Pannonius Renéhez írt panegyricusának további, mindeddig elveszettnek hitt részeiből származhatnak! Ekkor már az volt a kérdés, hogy létezik-e még a kódexnek a francia kutató által megadott jelzete, és egyáltalán megvan-e még a kötet. Mivel minderről az interneten keresztül szereztem tudomást, mondhatom, a társfelfedezőm az internet volt.

– Ekkor Nápolyba utazott?

– Mivel magam nem utazhattam, egy Olaszországban élő kedves kollégám ellenőrizte a jelzetet, és megbizonyosodott róla, hogy a nápolyi könyvtárban ma is ilyeneket használnak. Ezután a nápolyi egyetem magyar lektorát, Tóth Máriát kértem meg, hogy a könyvtárban kérje ki a kéziratot őrző kötetet a 111 éve megadott jelzet alapján. Lefényképeztette a René-panegyricust tartalmazó lapokat, és elküldte nekem a képeket, elektronikus levélhez csatolva kaptam meg őket. Június 22-én elkezdtem fordítani, és szeptember 25-én készültem el vele. A költemény eddig ismert első felét Kerényi Grácia fordította, a mintaszerű színvonalhoz nekem is igazodnom kellett. Igyekeztem pontosan betartani a hexameter verstani szabályait, a tartalom minél pontosabb visszaadása mellett. Az egész mű 1043 sor, ebből Kerényi Grácia a korábban ismert 497 sort fordította le.

– Mi ennek a költeménynek a jelentősége?

– Ez a Janus-panegyricus volt az egyetlen hiányosan fennmaradt darab az életműben. Az anyagból most forráskiadást rendezek sajtó alá, a szakmában elvártaknak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy a szövegforrásokat, az eredetit és a saját fordításomat közreadom, a másolatok hibáit, a kódexek közti eltérést is bemutatom, az antik utalásokat kibontom – de csak részben. A többit a kritikai kiadást végző kollégáknak hagyom meg, én az alapokat adom át.

– Mióta tud a szakma a szenzációs eseményről?

– A felfedezést szeptember 30-án, az MTA Irodalomtudományi Intézetében tartott felolvasóülésén ismertettem hetvenfős szakmai közönség előtt. A Janus-kutató kollégák kaptak a lefordított szövegből, a hasonmásból, és a megtalálás körülményeiről is tájékoztattam mindenkit.

– Kinek hálás a felfedezés kapcsán?

– A legnagyobb köszönet illeti az ügyben Tóth Máriát, aki baráti alapon szerezte meg nekem a kéziratot, így az internet mint társfelfedező mellett ki kell emelnem az ő szerepét. Köszönetet kell mondanom Sárközy Júliának is, aki először adott hírt a történtekről a magyar elektronikus és nyomtatott sajtóban. A felfedezés legnagyobb jelentősége, hogy a most készülő Janus Pannonius kritikai kiadás immár a teljes életművet adhatja közre.