Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-24

Százmilliót költ az NKA a hazai írók futtatására Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar világsiker?

A magyar irodalom népszerűsítését és idegen nyelveken való megjelenítését célozza a most induló Publishing Hungary program, amelyre százmillió forintot fordít a Nemzeti Kulturális Alap – jelentette be tegnap L. Simon László, az intézmény elnöke. A meghívásos pályázat keretében nemcsak szépirodalmi műveket, hanem szakkönyveket – például művészettörténeti munkákat – is támogatni fognak.

L. Simon úgy látja, 2013 végére éves szinten 150 millió forintra kellene növelni a keretet. A támogatások koordinálását a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium háttérintézményeként a Balassi Intézet látja majd el, s a programhoz a Petőfi Irodalmi Múzeum is szakmai segítséget nyújt. Hatos Pál, a Balassi Intézet főigazgatója emlékeztetett arra, hogy német, angol, francia, olasz nyelvterületen olyan íróink hódítanak, mint Szabó Magda, Márai Sándor, Nádas Péter, Esterházy Péter és Dragomán György, és a fiatalabb nemzedék munkái iránt is nagy az érdeklődés. Az igazgató úgy látja, mivel kissé le vagyunk maradva kultúránk népszerűsítése terén, a Publishing Hungary jó lehetőség.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter három évre biztosítja miniszteri keretből az erre a célra szánt összeget. L. Simon beszámolt a kulturális adóból eddig befolyt összegről is. A „pornóadónként” elhíresült, a pornográf termékekre kivetett 25 százalékos adóból másfél hónap alatt 27 millió forint folyt be.

Ide kattintva olvashatja a teljes cikket

Zsiray-Rummer Zoltán

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja