Magyar Hírlap online

Sherlock és Watson Dunaújvárosban

Film. Az eltűnt magyar ifjúsági kalandfilm nyomában - hiába lenyűgöző a Harry Potter, ha a gyerekek nem tudják igazán átélni

„Ha egy magyar gyerek megnéz egy hollywoodi ifjúsági filmet, mondjuk egy Harry Potter-epizódot, hiá­ba nyűgözi le a mozi, csak részben tud azonosulni a szereplőkkel, hiszen azok olyan kulturális térben szocializálódtak, amely az ő világától nagyon távol esik, a mi filmünk azonban egy, a magyar kiskamaszok számára ismerős, biztonságot adó miliőben játszódik – mondja Bernáth Zsolt, az új ifjúsági film, a Sherlock Holmes nevében rendezője.



Az ifjúsági filmek a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendenek szerte a világon – az archetipikus hőseiket archetipikus díszletek között mozgató, izgalmas történetek az emberi élet generális kérdéseire igyekeznek egyértelmű válaszokat adni, az identitáskereső kamaszok számára érthető nyelven. Általuk a fiatal közönség olyan tapasztalatokra tehet szert, olyan erkölcsi és viselkedésmintákat tapasztalhat meg, olyan konfliktuskezelési metódusokat sajátíthat el öntudatlanul, erőszakos pedagógiai ráhatás nélkül, amelyek nagyban határozhatják meg pozitív irányú személyiségfejlődésüket. E sajátos dramaturgiával, konfliktus-, karakter- és tématípusokkal operáló, morális töltettel bíró, célközönsége számára könnyen befogadható alkotások (amelyek az esetek legnagyobb hányadában egy-egy sikeres ifjúsági regény feldolgozásai) társadalmi haszna – miként az imént említettek fényében jól belátható – rendkívül nagy.

Nosztalgia?

Hazánkban a központosított erkölcsi nevelés időszakában, azaz a rendszerváltozás előtt nagy hagyománya volt a műfajnak, a hetvenes–nyolcvanas években sorra készültek itthon a jobbnál jobb ifjúsági filmek. Vagy csak a nosztalgikus múltidézés szépítené meg ezeket az alkotásokat? Nem valószínű. A hozzáértéssel és lelkiismerettel készült művek friss cselekményszövésük, magas szakmai minőséget mutató kivitelezésük és élő humoruk által a mai napig megállják a helyüket. A Hahó, Öcsi! 1971-ből, a Le a cipővel! és az Utánam, srácok! 1975-ből, a Csukás István regényéből készült Keménykalap és krumpliorr Bácskai Lauró István rendezésében 1978-ból, az egy évvel később Janikovszky Éva regényéből készült Az égig érő fű azzal a bizonyos „szép ződ gyeppel” vagy a Bálint Ágnes által írott forgatókönyvből készült, 1987-es Szeleburdi család egy egész generáció fiatalságát határozta meg. A „kortárs”, vagyis a magyar társadalom aktuális állapotát bemutató alkotások mellett pedig ott sorakoztak az ifjúságnak szánt, a régi és a közelmúltban játszódó irodalmi művek pazar feldolgozásai, amelyek színvonalukat tekintve európai és tengerentúli összehasonlításban sem vallottak szégyent, és vallanak ma sem. Saját tapasztalat, hogy egy mai – egyfolytában facebookozó, twitterező tizenévesnek ugyanolyan izgalmas tud lenni az Egri csillagok vagy A Pál utcai fiúk filmváltozata, mint a Harry Potter soros epizódja – már ha szülei vagy tanárai kellően elhivatottak ahhoz, hogy ezen alkotások felé tereljék… Sajnálatos, hogy miként az egykor világszínvonalú magyar animációs moziról, egyelőre a hazai ifjúsági filmről is csak múlt időben tudunk beszélni, a filmfinanszírozás rendszerváltozást követő átstrukturálása ugyanis ezt a műfajt is magával sodorta. Az elmúlt két évtizedben akadt egy-két olyan alkotás a hazai filmes porondon, amely nyomokban tartalmazott „ifjúsági” elemeket is – gondoljunk csak Szász János a Witman fiúk, Gödrös Frigyes Glamour, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér, Erdélyi Dá­niel Előre! című filmjeire vagy legutóbb Mátyási Áron T.Ú.K. – Tanár úr kérem! című tévéfilmjére.

A hónap végétől látható

Egy lelkes amatőr filmes csapat, a dunaújvárosi Cruel World Team hamarosan bemutatja új darabját, a több év kitartó munkájának eredményeként született Sherlock Holmes nevében című ifjúsági kalandfilmet, amely, amellett, hogy betölteni hivatott a műfaji űrt, minden bizonnyal széles közönségérdeklődésre tarthat majd számot. „2008-ban forgattuk le az Illúziók című drámánkat, amelyben szerepelt két kisfiú. Akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha legközelebb egy egész játékfilmet bíznánk a gyerekekre, vagyis visszanyúlnánk az ifjúsági filmhez mint műfajhoz. Úgy éreztük, ezzel visszarepülhetünk saját fiatalkorunkba, abba az időbe, amikor itthon sok népszerű ifjúsági film készült, és leróhatjuk tiszteletünket a nagy elődök előtt” – mondja Bernáth Zsolt, a film rendezője. Miként megtudjuk, a csapat annak idején pályázott a kész forgatókönyvvel, de nem sikerült pénzt szereznie, egy magánember, Váczy Károly azonban meglátta a tervben a fantáziát, és végül beállt a készülő produkció mögé. A film harminc nap alatt forgott 2011 nyarán, ősszel pedig lezajlottak az utómunkálatok. A kész mű már túl van a tesztvetítésen, amelynek igen pozitívak a tapasztalatai, s a nagyközönség január 26-tól láthatja az alkotást a mozikban.

Egy kis misztika

A film egy tipikus magyar kisvárosban játszódik. Egy nap elkezdenek eltünedezni a helybéli gyerekek, akik ugyan néhány nap után előkerülnek, de furcsa módon nagyon levertek, motiválatlanok lesznek. Mindebből a felnőttek semmit nem vesznek észre, egyedül a magát a Sherlock Holmes-történetek iránti rajongás okán Watsonnak nevező kisfiúnak tűnik fel, hogy valami nincs rendben. A rejtély nyomába ered új barátjával, „Holmesszal” és egy Ica nevű kislánnyal. A szálak pedig egy különös férfihoz vezetnek: az elragadott gyerekeket megfosztja az álmaiktól. Hőseink nem hagyják annyiban a dolgot, felkerekednek, és megoldják a rejtélyt – tudjuk meg a rendezőtől, aki hozzáteszi: „A darab történetét, dramaturgiáját és hangvételét tekintve a hetvenes–nyolcvanas években készült magyar ifjúsági filmekre hasonlít. Egy kisvárosban járunk, a főszereplők gyerekek, a felnőttek csak epizódszerepekben jelennek meg. Emellett filmünk azonban nagyon is mai: megjelenik benne a természetfeletti, a misztikum.” Elárulja továbbá: „A cselekménybe igyekeztünk beleszőni azokat az értékeket, amelyeket mi fontosnak tartunk – szó van benne barátságról és a jó ügy iránti elköteleződésről, vagyis az ifjúsági filmek fontos kérdéseiről –, de nem akartunk tudatosan népnevelni vagy társadalomkritikát adni. A filmünk elsődleges célja, hogy száz percen keresztül örömöt szerezzen a nézőnek, hogy kiszakítsa őt a hétköznapokból, és együtt álmodjon velünk.” A rendezőt arról is faggattuk, miként látja, mi az oka annak, hogy az elmúlt két évtizedben senki nem tett kísérletet a műfaj felélesztésére. Úgy véli: „A szocializmusban készült ifjúsági filmek többsége tévéfilm volt, az állami apparátus a közszolgálat nevében rendelte meg ezeket a műveket az alkotóktól. A rendszerváltozással minden műfajban megszűnt a televíziós produkciók gyártása, s ez nem csak az ifjúsági filmet érintette. Ugyanígy ért véget a nagy hírű magyar animációs film diadalmenete, sőt megszűnt itthon létezni maga a zsánerfilm is, mint olyan. Ma a mozikban egy-két üdítő próbálkozástól eltekintve a romantikus vígjátékon kívül nem látunk más magyar műfaji filmet. Ahogy nincs ifjúsági film, nincs akciófilm, krimi, thriller és science fiction sem. Ennek okai között keresendő az is, hogy a hazai rendezők attól félnek, a nyakló nélkül beáramló, nagy költségvetésű hollywoodi szuperprodukciók mellett nem rúghatnak labdába. Pedig én úgy látom, éppen hogy a hazai közegbe ágyazott, minőségi igénnyel elkészített zsánerfilmekkel lehetne a leginkább visszacsalogatni a nézőket a mozikba.” Bernáth Zsolt beszámolt arról is, hogy amikor annak idején munkához láttak, sokan nekiszegezték a kérdést: mit akar egy ifjúsági filmmel ma, amikor az egész világ Harry Pottert néz. „Ha az lenne a szándék, hogy egy ilyen típusú filmet vizualitásában felülmúljunk, akkor eleve kudarca lennénk ítélve. Ha egy magyar gyerek megnéz egy hol-lywoodi ifjúsági filmet, mondjuk egy Harry Potter-epizódot, az hiába nyűgözi le látványvilágával és cselekményével, csak részben tud azonosulni a szereplőkkel, hiszen azok olyan kulturális térben szocializálódtak, amely az ő világától nagyon távol esik. A mi filmünk azonban a magyar kiskamaszok számára ismerős, biztonságot adó miliőben játszódik. Azt hiszem, ezért van esélyünk arra, hogy sikert arassunk a hazai közönség előtt. Nem szabad veszni hagynunk ezt a műfajt, mert sokkal fontosabb, mint amilyennek első pillantásra látszik.”