2010-03-09
Segíthet a bundaminta
Anyamacira várva: szaporítani szeretnék Ausztriában az alpesi barna medvéket
Lencsevégre kaptak egy alpesi barna medvét Ausztriában – írta a Der Standard című osztrák napilap. Ebből a fajtából az országban mindössze két példány kóborol visszahúzódva az erdőkben: apa és fia.
A barna medvék emiatt súlyos veszélybe kerültek: nincs, aki utódokat hozzon világra. Az osztrák Alpokban húsz évvel ezelőtt egyszer már a kihalás szélére került ez a faj, akkor Szlovéniából telepítettek át néhány egyedet. Az állatok azonban nem tudtak igazán teret hódítani, harmincöt példányból kilenc pusztult el természetes úton, huszonnégy pedig máig tisztázatlan körülmények között eltűnt. A sokáig kíméletlenül vadászott barna medve életkörülményei ma is kedvezőtlenek: egyrészt zavartalan élőhelyet kellene biztosítani számukra, az autóutak mellett pedig zöld folyosókra lenne szükség.
A Természetvédelmi Világalap (WWF) ausztriai szervezete nagyszabású tervet dolgozott ki a medvék megóvása érdekében, ennek egyik állomása, hogy szőrmintát vesznek a vadaktól. Ehhez felfüggesztett csemegét, mellette pedig szögesdrótot állítanak fel úgy, hogy az állat ne tudja elkerülni, és a vastüskéken mindenképp fennakadjon a bundájából egy darab.
A bundamintát a bécsi természettörténeti múzeum génlaboratóriu-mába küldik elemzésre. Egy ilyen csali közelében felállított kamera fotózta le a minap az egyik medvét. Osztrák állatvédők szerint átmeneti megoldást az jelentene, ha a tavasszal legalább egy „turista” anyamedve látogatna el hozzájuk, hogy a fiatalabb maci végre találkozhasson egy nősténnyel.
Asztalos Emese