Magyar Hírlap online

Ránk robbanó jelenetsorok a Don Quijote-ban

Színház. La Mancha lovagja a békéscsabai teátrumban - Erős alakítások egy sikerre ítélt musicalben

Legalább három szerepálom van benne, és nincs olyan színész, aki ne vállalna szívesen szerepet egy gyakorlatilag sikerre ítélt előadásban.

Nincs ez másként Békéscsabán sem.Fekete Péter igazgató rendezésében akár csapatépítő tréningként is értelmezhető az előadás, ami nemcsak a folyamatosan fejlődő és megújuló társulatra vonatkoztatható, de a publikumra is.

Kezdjük az utóbbival, azaz a nézőkkel. Ők azok, akik megkapnak mindent, cirkuszsátorban a színházat, a színházban a bármire képes mutatványosokat. Nehéz lett volna olyan nézőt felkutatni, aki le tudja venni szemét a folyamatosan megújuló látványvilágról, a bűvészeti trükkökről, a kötélen közlekedő artistáról, a kötelek közt vergődve énekelő Aldonzáról, a bőröndökből épített lépcsősoron magasba hágó, (átmenetileg) diadalmas főhősről, le tudna mondani az élő zene nyújtotta élvezetről. Mielőtt elkezdődne a mű előadása, azt látjuk, hogy a porondon kívüli térben ki-ki élné a maga számára elrendeltnek tűnő életet, mígnem, megjelenik egy gépkocsi, kipattan belőle két egyenruhás, és a kocsiba parancsol néhány polgári személyt, kísértetiesen hasonlít a helyzet a kitelepítések idejére. Ebbe a feszült légkörbe csöppen bele Cervantes, hogy megvédje magát, és művét: tényleg elkezdődik maga a darab. Erős alakítások lehetőségének megteremtésével, precízen kialakított jellemszabászattal, diszkrét, de ritmikus koreográfiával, határozott dinamikával tagolt jelenetsorokkal dúsítja rendezését Fekete Péter. És persze, kitűnő színészekkel. Cserna Antal címszereplőként lovagiasan bánik alakításával, egyetlen pillanatra sem lép ki belőle, nem önmagát mutogatja, hanem csak és kizárólag a búsképű író-lovagot. Testben-lélekben azonosulva nyújtja át a figurát, nem tapad rá a korábban játszott Cyrano-szerep, annak ellenére sem, hogy itt is, mint a Pesti Magyar Színházban, az önzetlenség mártíriumát, a szeretni képes hőst kell ábrázolnia. Képes élő, eleven zenei hangzást produkálni, olyan jelenetsorokat robbantani ránk, mint a tükör-lovagokkal vívott reménytelen harca, vagy érzelmi sokkot indító haldoklási jelenete. Aldonza alakjában – akit lovagunk csak Dulcineaként képes imádása tárgyául elfogadni – Lapis Erika igazi felfedezés. A hálás szerepet – két nőt kell egy személyben adnia – tökéletesen megoldja. Akár kötelek közt vergődve, akár függőleges falra függesztve látjuk, mi magunk is hajlamosak leszünk arra, hogy ne a férfiak kéjvágyának kiszolgáltatott nőt lássuk benne, hanem azt, akiért oly meggyőzően eped a búsképű lovag. Ennél komolyabb, mélyebb sikert nem lehet elérni. Jók a többiek is: Csomós Lajos, aki Sanchót, a hű és a gazdáját legjobban értő szolgát adja, a hatalom embereként Jancsik Ferenc lesz emlékezetes, csakúgy mint Padre szerepében Gulyás Attila. Fekete Péter szép és szomorú záróképe, társulati tablója, amely a kilakoltatás aktuális rémségét is felidézi, gondoskodik arról, hogy lehetetlen legyen minden arra érdemes színész nevét felsorolni. Gulyás Levente zenei vezető nevét viszont le kell írni: karmesterként még gikszer esetén is képes kivezetni az énekest a slamasztikából. Trükkös előadás ez: megtapasztalhatjuk, hogyan lesz a bármit bárhonnan elővarázsoló bűvészből olyan művész, aki hisz a csodában, a lovagiasságban, a hit mindent legyőzni képes erejében.