Magyar Hírlap online

Pillantás a Titánra és a Téthiszre

A Cassini szondának a NASA által most közzétett felvétele a Szaturnusz legnagyobb holdját és egy kisebb mellékbolygóját mutatja

A Szaturnusz két holdja, a Téthisz és a Titán látható az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által most közreadott, de még tavaly decemberben készült felvételen. A Cassini űrszonda által küldött fényképen a bolygó legnagyobb, 5150 kilométer átmérőjű holdja, a Titán látható a bal oldalon, mellette pedig középen a sokkal kisebb Téthisz. Ebből a szögből jól kivehető a Szaturnusz gyűrűjének északi, napsütötte része is. A felvétel a Titántól mintegy 3,1 millió kilométeres távolságból készült.

A Szaturnusz Naprendszerünk második legnagyobb bolygója, lényegében egy hatalmas gázgömb, amely egy kicsi, szilárd magot vesz körül. Éppen ezért a Földről nézve sárga csillagnak tűnik az égen, és a teleszkóp felfedezése előtt a legkevésbé ismert égitestek közé tartozott. A Szaturnusznak van a legtöbb mellékbolygója Naprendszerünkben, de ezek száma – a folyamatos felfedezéseknek is köszönhetően – állandóan változik: a 2000-es évek elején még „csak” ötvenről beszéltünk, a legfrissebb adatok szerint azonban a bolygónak már hatvanegy ismert holdja van – valamint további háromról készültek még feljegyezések, amelyek egyelőre megerősítésre várnak. A holdak besorolását jelentősen megnehezíti, hogy sok esetben nem lehet egészen pontosan elkülöníteni, meghatározni, hogy mi tekinthető valóban mellékbolygónak, és mi csak a Szaturnusz gyűrűjéhez tartozó sziklának, illetve kisebb-nagyobb jégdarabnak. A Szaturnusz holdjainak tömege ennek megfelelően nagyon különböző, és a legnagyobb Titántól az alig tizenhat kilométer átmérőjű Kalüpszóig változik.

Az itt látható felvételt készítő Cassini űrszondát 1997. október 15-én lőtték fel az amerikai Cape Canaveralról, és 2004 júniusában érkezett a Szaturnusz közelébe. Küldetésének tudományos céljai közé tartozik, hogy meghatározza a bolygó gyűrűinek háromdimenziós szerkezetét és dinamikus viselkedését, valamint a holdak felszínének összetételét, illetve geológiai múltját. Utóbbival összefüggésben a Cassini a Titánra juttatta a Huygens nevű leszállóegységet, amely 2005. január 14-én ereszkedett le a hold felszínére, és először szabályosan meg is kezdte a sugárzást. Felvételeinek és az általa begyűjtött adatoknak a nagy része azonban egy tervezési hiba miatt mégsem jutott el a Földre.

Az elmúlt napokban Naprendszerünk egy másik bolygójának holdja, a Mars Fobosz nevű mellékbolygójára küldött, azonban Föld körüli pályán ragadt orosz űrszonda visszatérése vonta magára a tudományos világ figyelmét, és tartotta izgalomban a civil lakosságot – több kontinensen is. Mint megírtuk, a Phobos-Grunt (Fobosz-Talaj) szonda – többnapos bizonytalanság után – vasárnap este végül is a Csendes-óceánba zuhant. Ezt a szondát arra tervezték, hogy Mars-pályájára állva kis távolságból tanulmányozza a Naprendszer Földhöz legközelebbi bolygóját, s egy leszálló modult küldjön annak Fobosz nevű holdjára. A fellövés után a szonda nem tudott ráállni a Marshoz vezető pályára, a Föld közelében maradt, s darabjai vasárnap a Csendes-óceánba zuhantak, a Chiléhez tartozó Wellington-szigettől 1250 kilométerrel nyugatra.