2010-02-08
Petrás Mária Jézust óvó, mosolygó Máriái
A Petrás Mária keramikusművész alkotásaiból nyílt kiállítást a Petőfi Csarnokban már a szombati bálon is megtekinthették az érdeklődők. Az iparművész egyben népdalénekes is, de aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. A kilencvenes évek óta elsősorban figurális kerámiával, üvegplasztikával foglalkozik, de grafikákat és táblaképeket is készít. Petrás Mária művészetének gyökerei, a Mária-kultusz, a csángó lelkiség és a népművészet, mind-mind fellelhetők munkáiban. „Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni” – ez a művész hitvallása. Petrás Mária aprólékosan kidolgozott művei leginkább vallásos témákat jelenítenek meg, ezek közül is a Máriát és a kis Jézust ábrázoló alkotások a leggyakoribbak. Megfigyelhető, hogy mindegyik Máriát ábrázoló táblaképen mosolyog a szűzanya. A legnagyobb, több mint egyméteres táblakép két szorosan egymáshoz kapcsolódó részből áll, amelynek középpontjában a Mária karjai által oltalmazott kis Jézus látható. A dombormű mellett szobrokat, gyöngyből fűzött fejpántokat láthatunk, és a művész kisebb munkáit is megcsodálhatjuk, ezeken a fa, a kereszt és az ősi magyar tulipánmotívum dominál. A kiállítás – rendezvényektől függően – február 28-ig, naponta 9 és 19 óra között tekinthető meg.
Kontha Dóra
Kapcsolódó anyagok