2012-01-28
Pesty-Nagy Kati mozgalmat indít a színházért
Székesfehérvár
Miután egyik jelölt sem kapta meg a kinevezéshez szükséges szavazatmennyiséget, érvénytelennek nyilvánította a székesfehérvári Vörösmarty Színház vezetésére kiírt pályázatot a város közgyűlése, és új pályázat kiírása mellett döntött tegnapi rendkívüli ülésén.
Az új igazgató megválasztásáig továbbra is Quintus Konrád igazgatóhelyettes irányítja a teátrum munkáját – adta hírül a távirati iroda.
A város a múlt héten döntött volna a direktor személyéről, ám felmerült, hogy az egyik jelentkező pályázata nem felel meg a formai követelményeknek, vagyis nem rendelkezik a jogszabály által előírt, legalább ötéves szakmai gyakorlattal. Ezt a múlt heti közgyűlés előtt kora este jelezte az önkormányzatnak a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. Mint megírtuk, egy másik pályázó, Pesty-Nagy Kati kapta a legtöbb voksot a szakmai bizottságtól és a színház társulatától is.
A távirati iroda úgy tájékoztatott, hogy a tegnapi rendkívüli ülés napján visszavonta pályázatát az a jelentkező, aki nem felelt meg a jogszabályi előírásnak. Így róla a közgyűlés nem szavazhatott, miután pedig a többi pályázó egyike sem kapta meg a képviselőktől a szavazati többséget, a közgyűlés új pályázat kiírásáról döntött. A döntéssel kapcsolatban Cser-Palkovics András, a város polgármestere úgy fogalmazott: a képviselők „kis kurucos mentalitással” azt is szerették volna jelezni, hogy „a fehérvári kérdések továbbra is Fehérváron fognak eldőlni”, a pályázat során pedig „korrekt pályázókat és jó pályázatokat ismertek meg”.
A polgármester korábban a minisztérium levelére úgy reagált közleményében, hogy az „nyomásgyakorlásnak is tekinthető”, a Fehárvár24.hu portál tudósítása szerint azt is elmondta: a kérdéses pályázót támogatta a minisztérium képviselője is az elbírálás korábbi szakaszában. Másnap azonban a tárca cáfolta a nyomásgyakorlás tényét, s mint hangsúlyozta, a levelet mindössze figyelemfelhívásnak szánta. Azt is leírták a minisztériumban, hogy a pályázatok formai szempontból való vizsgálata és elbírálása a pályázat kiírójának a feladata, ez esetben a város jegyzőjének hatáskörébe tartozik. Közlésük szerint a pályázatokat vizsgáló szakmai bizottság – amelynek tagja volt a minisztérium küldötte is – formai szempontokat nem vizsgált, mivel ez nem is dolga. Tehát ezért nem kifogásolták, hogy az egyik jelentkező nem felel meg a jogszabályi feltételeknek, azaz a formai követelményeknek. Az új pályázati kiírásról a polgármester úgy fogalmazott: remélhetőleg három-négy hónap múlva lesz igazgatója a színháznak.
Lapunk megkérdezte Pesty-Nagy Katit, hogy indul-e az újabb pályázaton. „Azt tervezem, hogy felkérek sok rendezőt, színészt, és Pályázunk Székesfehérvárra elnevezéssel mozgalmat indítok: legalább száz-százötven pályázatot szeretnék összehozni, hogy kiderüljön: jobbnak tartja-e Cser-Palkovics András a saját jelöltjét, ha van ilyen.”
MH-összeállítás