Magyar Hírlap online

Nőknek vagy férfiaknak írni?

Irodalom. A Petőfi Irodalmi Múzeum új sorozata a nők által művelt literatúra mibenlétét járja körül

Színek és évek – Nők a művészetben a huszadik századelőn címmel indított havi rendszerességgel jelentkező beszélgetéssorozatot a Petőfi Irodalmi Múzeum. A csütörtök esti bevezető eseményen a meghívott résztvevők – Rakovszky Zsuzsa írónő, valamint Bán Zsófia, Fábri Anna és Séllei Nóra irodalomtörténészek – azt járták körül, miként változtak meg az 1800-as évektől a huszadik század közepéig a női szerepek, különös tekintettel a kulturális, ezen belül is az irodalmi életben való térnyerésüket tekintve.



Elindult Nők a művészetben a huszadik századelőn című sorozat, s a szervezők kiindulásként az első, férfiak által is elfogadott írónőnk, Kaffka Margit 1912-ben, vagy­is éppen száz éve megjelent, Színek és évek című regényét választották - az emblematikus mű felől igyekeztek felvázolni, hogyan jelentek meg a „gyengébbik nem” képviselői az „intellektuális szférában”. A beszélgetésen egyfelől a nők íróként való legitimációját vizsgálták, kitérve a szerzői önazonosság kérdéseire, másrészt pedig azokat a társadalmi folyamatokat járták körül, amelyek révén a nőknek lehetőségük nyílt szerepet vállalni a kulturális életben.

Miként elhangzott, még a huszadik század elején is erősen tartotta magát a nézet, miszerint a nők eredendő funkcióját, nevezetesen a reprodukciós képességet gátolja a felsőfokú oktatásban való részvételük. Hogy e szemlélet milyen nehezen változott, jól mutatja, hogy Anglia két legjelentősebb egyeteme, az oxfordi és a cambridge-i már az 1860-as évektől megnyitott ugyan a kapuit a női hallgatók előtt, egészen a második világháború végéig (!) nem szerezhettek diplomát.

A beszélgetés résztvevői kiemelték, egyenes vonal húzható a nők emancipációs törekvései és a művészeti életben való szerepvállalásuk között. Utóbbinak végeredményben előfeltétele volt az, hogy megjelenhettek a felsőoktatásban, hiszen ezáltal születhetett meg az a női értelmiségi réteg, amely kitermelte a maga női művészeit és a műértő női közönséget. A női írók azonban nem voltak könnyű helyzetben, hiszen úgy kellett megtalálniuk saját hangjukat, műfa­jaikat és témáikat, hogy ne csak olvasóik tetszését nyerjék el, hanem a fér­fiak szakmai elismerését is, a két törekvés pedig a legtöbb esetben távol esett egymástól. Ha ugyanis egy nő nőként írt, akkor másodrangúnak, komolytalannak bélyegezték (a résztvevők itt tértek ki a tipikusan női műfajra, a férfiak által lenézett, de óriási népszerűségnek örvendő domesztikus regényre), ha pedig férfihangon alkotott, akkor ezért érte vád (innen a férfi álnév divatja).

Magyarországon a 19. század második felében kezdenek megjelenni a női írók, állásfoglalásra késztetve az irodalmi élet főszereplőit. Arany János egy esszéjében például a következő megállapításra jut: nincs olyan, hogy férfi és női irodalom, csak jó és rossz irodalom van…

A résztvevők a beszélgetés végére jutottak el a kiindulásul meghatározott Kaffka Margithoz. Ő volt az a női író, akinek elsőként sikerült bekerülnie a magyar irodalmi kánonba, ám elfogadása nem volt ellentmondásoktól mentes: „A nyugatosok bevették ugyan őt soraikba egyetlen nőként, ám a tény, hogy nő, negatív konnotációkat hordozott” – hangzott el. A beszélgetéssorozat következő epizódja február 27-én lesz, amikor a nyugatos nők, vagyis a nyugatos írók feleségei, szeretői lesznek terítéken.
A bevezető esemény után kijelenthetjük, hogy ismét érdemes lesz ellátogatni a PIM-be.