Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni
A Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Professzorok Batthyány Köre közösen jegyzi azt a nyilatkozatot, amelyet Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke juttatott el lapunkhoz. Az állásfoglalást aláírók elhatárolódnak a világ sajtójában a közelmúltban megjelent rágalmaktól, amelyeket „néhány baloldali és neoliberális pártkötődésű, Nyugaton nevet szerzett magyar értelmiségi, író, filozófus, zenész, sajtómunkás hangoztat” Magyarországgal és annak kormányával kapcsolatban. Szentmártoni lapunknak azt mondta: ez a hadjárat szerinte morális és nemzeti kérdéseket vet fel, ezért érezték szükségesnek a megszólalást. 
„Mi, a magyar mindennapokban élő, az egyes kormányzati döntések következményeit viselő, azokat bőrünkön érző állampolgárok, foglalkozásunkat tekintve írók, művészek, tudósok, egyre nagyobb megütközéssel olvassuk és hallgatjuk a világ sajtójában egyes politikai körök rágalmait a magyarországi »demokráciadeficitről«. Tapasztaljuk, hogy ezeket az álhíreket néhány baloldali és neoliberális pártkötődésű, Nyugaton nevet szerzett magyar értelmiségi, író, filozófus, zenész, sajtómunkás is hangoztatja, és nagy nyilvánosságot kap a hazája elleni uszításhoz. Szükséges, hogy mi, a magyar társadalom jelentős többségéhez tartozó értelmiségiek is megszólaljunk, és kinyilvánítsuk azok megnyugtatására, akik a nyugati demokráciákban Magyarország jövőjéért aggódnak, hogy a jelenlegi magyar kormány nem csorbította a demokratikus alapjogokat, amelyekhez a magyar lakosság túlnyomó része maga is ragaszkodik, ugyanúgy, ahogy ezt 1956-ban bebizonyította” – indul a közlemény, amely úgy folytatódik: „az a szavazótábor, amely 2010-ben kétharmados győzelmet aratva megbízta a konzervatív politikai erőket a korábbi baloldali kormányok által súlyosan lerontott gazdasági és társadalmi állapot feljavításával, különösen nagy felelősséget érez a hazájáért. Tehát azért is, hogy Magyarország ne szakadjon le Európa és az atlanti világ nemzeteinek demokratikus közösségéről. A vártnál nehezebb külső körülmények és néhány botlása ellenére a jelenlegi kormány továbbra is élvezi e többség bizalmát, viszont a magyar embereknek azt kell tapasztalniuk, hogy álhírek és hazugságok bevetésével, a demokrácia jelszavai mögé bújva éppen a legalapvetőbb demokratikus jogtól akarják népünket megfosztani: attól, hogy magunk ítélhessünk kormányaink teljesítményéről, eredményességéről a szavazóurnáknál. Reméljük, hogy a nyugati demokráciák tárgyilagos közvéleményén meg fognak törni a Magyarország szabadságát veszélyeztető szándékok” – zárul az állásfoglalás.
A Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Professzorok Batthyány Köre által jegyzett nyilatkozatról Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke azt mondta, a szervezet elnöksége eddig mindig a konszenzus híve volt, igyekeztek a politikai erőtérben művészeti intézményként jelen lenni, most azonban úgy érzik: az a hadjárat, amit Magyarország ellen indítottak egyes értelmiségiek a nyugati sajtóban, nem hagyható továbbra is szó nélkül.
Ezért érezték úgy, hogy a Magyar Írószövetségnek múltjával, súlyával állást kell foglalnia az ügyben, amely morális és nemzeti kérdés.
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja