„Magyarországnak semmi értelme”
Hirdetés
Magyarul készült, franciára lefordított interjút közölt a Le Monde francia lap internetes oldalán Kertész Imrével, a 2002-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett íróval. Kérdésre válaszolva kifejtette: tíz éve él Berlinben, távol a magyar politikai ügyektől, de szerinte Magyarországon nincs új a nap alatt, „a vezér az, aki elbűvöl: ma ugyanabban a helyzetben van az ország, mint Kádár alatt. Magyarországot úgy varázsolta el Orbán, mint a hamelni furulyás”. Kertész szerint kettős polaritás áll a helyzet hátterében. Az iskolában azt tanulják a gyerekek, hogy őseik az Uráltól délre eső sztyeppékről érkeztek a Kárpát-medencébe, majd felvették a kereszténységet. Ezért ott van a fejekben a hovatartozás kettős játéka, hogy egy keresztény társadalom normái eltérnek egy klánalapú társadaloméitól – mondja az író. Szerinte Magyarországon sosem volt demokrácia – úgy értve, ha nem politikai rendszerként, hanem a teljes társadalmat mozgósító szerves folyamatként tekintünk erre a fogalomra. „Ez a fejlődés az oszmán birodalom felemelkedésével megakadt a 16. században, és ezt a késedelmet sosem sikerült behozni” – tette hozzá. Szerinte a különböző birodalmakhoz való tartozás alatt mindig megpróbált játszani az ország, látszólag ez jól sikerült. De míg Kádár alatt úgy tűnt, hogy a szovjet blokk legvidámabb barakkja hazánk, ennek ára az ’56-os forradalom letagadása és az eladósodás volt. A jelenlegi helyzet csupán egy „további illusztráció” ehhez a hibázásra való hajlandósághoz. A magyar állam a nemzeti érdekek védelmének nevében helyezkedik szembe Európával: ez úgy tűnhet, visszatérés a szuverenitáshoz, de csak egy újabb tévedés – véli az író. „Nem mindenre van magyarázat, néha el kell fogadni a tényeket. Magyarország egy sorsszerűség, amelynek nincs sem értelme, magyarázat sincs rá, és amely egyedülálló Európában – mondta Kertész. – A magyarok ragaszkodnak a sorsukhoz. Kétségtelenül anélkül fognak elbukni, hogy értenék: miért” – teszi hozzá. A zsidók és cigányok elleni gyűlöletről is szólt: ez egy primitív nemzetképhez szükséges. A kérdésre, hogy nincs-e kedve cselekedni, Kertész válasza: 82 éves, beteg, cselekedni csak az írással tud, amikor pedig ír, annak nincs befolyása a helyzetre – vagy sokszor elítélik érte. „Mihelyt szabaddá és állítólag demokratikussá vált, Magyarország bezárt engem a zsidóság rekeszébe, és nem vette számításba az élettapasztalataimat, a munkásságomat. Ez képtelenné tett arra, hogy legalább minimális nemzeti szolidaritásom legyen. Ez szomorú, mert hitelesítette azt a régi előítéletet, hogy a »zsidót« nem érdekli a »magyar«” – tette hozzá. Azt mondogatja magának, hogy a magyarok titokban érzik, rossz irányba mennek, és hogy Orbán el fog bukni. De az is lehet, hogy Magyarország beledől a végletes káoszba. Ez tragédia lenne Kertész szerint, de mivel a nép nem talál magára, és a gazdaság is szenved, a fenyegetés komoly.
Hirdetés
Hozzászólások:
Te szemét állat!Te általad vállik fajtád gyülölőjávé ez a nép!Ha megérdemled azt a sorsot amit kaptál az élettől-hát tul vagy fizetve!Az a szomorú igazán hogy túl vagy fizetve!A magyarok Istene túlfizetett,és ezért érzed magad "sorstalannak"!Jobb volna ha a te Istenedtől kérnéd fizetségedet számon!Héberül!Mert ez a nép mindenkit befogad,aki magyarul tud,és te megtanultál,de nem magyarul álmodsz,gondolkodol,akár irsz!Szemét hulladék ember vagy!És hidd el,még a saját fajtád is utál!Talán azt érzed,hogy ott sem fogadnának be!Mert igazi hontalan vagy,és azok akik hontalanok,egyben sorstalanokká vállnak!
82 éves. Szóval remélhetjük már nem sokáig gyalázhat bennünket! Az ilyen Imre Kerteszek miatt "sarjadzik" az antiszemitizmus, mert kihozzák a magyar emberből, irritáló felsőbbrendűségükkel. Folyamatosan azzal jönnek, hogy "ők" csak adtak a "magyarságnak" , azt viszont elfelejtik, sőt tán eszükbe sem jut, hogy a LEGÉRTÉKESEBBET ők kapták a magyaroktól, a NYELVET, amely által egyáltalán lettek valakik. Ezt kéne meghálálniuk és nem mocskolni azokat, akikből "kiburjánzottak" . . .
Nagyon szégyelje magát kertész úr,öntól elkellene venni a magyar állampolgárságot.Az ilyen kijelentésekért van az,hogy egyes országokban gyűlölik önöket.Ha nem tud jót mondani,rosszat ne mondjon az országról.Nem azt mondtam a hazájáról,mert önnek nincs hazája ön egy kozmopolita liberális alak.Tudatosan nem használtam az ember szót !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jánosom ! Látom kávé helyett az a cikk hozta egyenesbe a vérnyomásod.Hidd el , hogy azért hergelik a magyarságot , hogy bizonyítottnak mutathassák ország-világ előtt , hogy ez a nép antiszemita! Tudod János , közeledik az az idő , amikor a fél világ az lesz! Az antiszemitizmus kifejezést pedig nem a szitokszavak közé fogják sorolni.
Ki zárta a zsi.dóságába 1990 után ezt a szellemi toprongyot? Azt sem tudták, létezik-e vagy sem, amíg meg nem kapta a Nobel-díjat...Nekem nagyon nem tetszik ez az egész folyamat, most már a közvetlen jövőnket fenyegetik a nemzetközi sajtóban...
Kedves Olvasok,
Ki tudja Önök közül, hogy a KOSUTH rádio, déli irodalmi félorájában 2 honapig ennek a felsőbbrendű lénynek a teljes zavaros baromságát olvassák fel?
Kertész parancsra cselekszik, vagy talán nem is őtőle származnak a nyilatkozatok.
Ez a műsor nagy hallgato táborral renelkezik. Gondoljanak csak a sok ezer korházban fekvő, otthon ágyhoz kötött,vak honfitársukra, akik alig várják, hogy 30 percig felolvassanak nekik egy regény részletet. De sok az otthon lévő anyuka, idős ember, aki már nem jár könyvtárba. Eddig sok értékes művel örvendezteték meg a hallgatóságot. Majd hanyatt estem, mikor Kulka J hangján mgeszolalt valami zagyva baromság. ordenáré szövegéből, rögtön bemértem, hogy ez nem Jokai és nem is Gárdonyi. Mikor megnéztem a műsorujságot akkor látom, hogy két hónapig egy szennylé fog kifolyni délben 30 percig a Kossuthbol. Ki merészeli az arcomba csapni ezt a mocskot, ettől a magyargyalázó, hát nem is tudom minősíteni.
Mert ha a Boros-Bockor, vagy a Klub csodarádio nyomja az arcunkba, hát istenem. De a Kossuth?
Ki szerkeszti ezt? TILTAKOZZUNK SOKAN!!!!
Lassan eljön az idő, amikor a rendes zs.idók is szót emelnek a gyalázat ellen. Mert kertészimrésnek lenni valóban rusnya megbélyegzés.
Istenem, csak ránézve Hankiss Ágnes és Kertész Imre véletlenül? egymás mellett fent lévő fotójára, minden belsőjük rájuk van írva! Az egyikre a tisztesség, a másikra minden, amit egy normális ember sose szeretne magának. (Vajon ki cserélne sorsot ezzel a 82 éves nyomorulttal?)
Csodálatos,hogy ilyen hontalan ember ilyen kijelentéseket tesz. Sok tudósember világraszóló eredményeit- amit az emberiség megmentéséért tettek- és azt NÓBEL dijjal ismerték el, és most ez az ágrólszakadt , másországba bekéredszkedett betegagyú kertész lejáratja . egybeolvassza az ö gyengeképességü irodalmi Nóbel dijjával. OLvastama könyvet, csupán kiváncsiságból- egy korabeli fércmü.!!! minimum 15-20 írónak tizszer jobb munkája van, mint ennek a hazudó senkinek. Aki megveti eredetét, azt az ISTEN IS MEGVETI. a MAGYAR JÓL TUDJA, MÁR HOSSZÚ IDEJE, HOGY A ZS1DÓSÁG ELAKARJA PUSZTITANI AVAGY BEAKARJA KEBELEZNI A HAZÁNKAT. MIÉRT????? MERT TUDJA,HOGY EGY BEFOGADÓ NEMZET ÖSSZETARTÓ EREJE ,MINDIG REJT GYENGESÉGEKET ÉS BELSŐ ELLENSÉGET. Európában és a világ más részén sokkal,de sokkal jobbadotságú területek vannak és mégse tulakodnak oda ezek az Ábrahám leszármazottjai!!! miért? Egyébbként itt lehetnének,csak ne bátsák a magyart,de mindig ütik,verik,szidják,megaláztatják,kihasználják,becsapják, stb.stb. ezért van a nagyfokú gyülőlkődés ellenük. holókausztról meg nem mi tehetünk, hanem akik azt kitalálták /csinálták gettó,internálás,kényszermunkatáb. kemence /
Azt hiszem a gazdasági szabadságharcot együtt kell megvívnunk a szellemi szabadságharccal.Láthatjátok , hogy egy színház miatt mekkora ajvékolást rendeztek?! Mi lesz , ha az összes kultúr-intézményből és a parlamentből is ki lesznek paterolva?Talán hadat üzen nekünk izrael? A Nobel díj pedig elvesztette komolyságát , mióta zs1dó osztja zs1dónak.
Nagyon jó lenne, ha Hankiss Ágneshez hasonlóan a többi tisztességes * is felemelné a szavát a kertészimrék ellen. Nagyon régen hiányolom a megszólalásukat. Nem ismerek olyan *t, aki egy kicsit is félne Magyarországon a hivatásos, megélhetési rettegőkön kívül.
Nagyon jó lenne, ha Hankiss Ágneshez hasonlóan a többi tisztességes * is felemelné a szavát a kertészimrék ellen. Nagyon régen hiányolom a megszólalásukat. Nem ismerek olyan *t, aki egy kicsit is félne Magyarországon a hivatásos, megélhetési rettegőkön kívül.
Ők nem a mi Istenünktől valók !
A S Á T Á N - nak is kellenek eszközök !
Igy ismerjül meg az igazat
Sohasem volt magyar!---------
Sáfár István
7. 0626: olyan nincs, hogy ne tudna róla. Heller vagy Konrád azonnal szólna. Hacsak nem még jóval előtte . . .
*** ABRAHAMRA mondom,hogy a RAGALMAZASOK a cionizmus legbensobb gyulolettol futott erzelmi megnyilvanulasa-minden GOJIMbarom/NEM*kivalasztott* irantian! Ez a kerteszKARIKATURA-egyike a zionliqudizmus kettoezereves hirhedt tippikus kepviseloje,akiknek egyetlen exisztencialis feladatuk-a ragalmazas,befeketites,kuffarkodas,haracsolas! A ragalmazas rosszabb a kannibalizmusnal is;es ennek az elkarhozott fajzatunak ujra sikerult rivaldafenybe allitatnia a liqudizmus luciferi orokkevalo aljassagait-meddig turi meg a *ONkivalasztottakat* a MINDENHATO? Hiszen mar KETTOEZER eve KIATKOZTA OKET!---ISTEN SEGITS A GONOSZ ELLEN!!!~***
Kertész úr, valóban öreg és beteg. Ráadásul igaztalan is mert, egy életen át hordozott gyűlölete (ami egyben önutálat is) a magyarsággal szemben, meddő maradt. Irodalmárságát kritizálni nem vagyok hivatott, de annyit megjegyeznék, olvasva az illető néhány írását, hogy csak egy Thomas Mann epigonnak tekintem. Így a nagy Nobel díj is kormos a szememben. Arról, hogy mit értett meg a magyarságából, csak annyit, hogy a demokrácia felfogása maga a zűrzavar. A magyarok, történelmük során a saját életük megszervezésében, sokkal demokratikusabbak voltak mint a nagy Európa, lásd a katonai vezető megválasztását pl. Szent Istváni hagyományok szerint pedig ez a föld mindig befogadóbb volt mint Európa más fertálya. Ezért nem találni ma már "szín tiszta magyart". A Kárpát medence ma már Európa génbankja. Nyelvében él a magyar. Kertész úr és barátai, nemcsak öregek, hanem egyszerűen hülyék is. Látszik, hogy semmit se értenek a mából. Igaz a múltból se.
Bármilyen unalmas is lesz, úgy szeretném már olvasni a nekrológját! Uram! Ne késlekedj!
Ebből a nímandból azért csináltak "valakit", hogy "súlya" legyen a gyalázkodásának. Igazából fel sem tud bosszantani.
Az a baj, hogy a világon élő emberek nagy többsége hiszékeny és nem néz utána a dolgoknak. Erre építenek ezek a mocsokgyárosok.
R....djon meg ott ahol van. nem tudok mást mondani.
Elvihetné már a devla, oda ahova való...
Ez az ember egy magyarul (is) beszélő idegen. Reméljük egyre inkább semmi köze nem lesz ehhez az országhoz, mert nem tartozik közénk.
Ennek a birodalmi snóbel díjasnak a bölcsessége messze elmarad a bármelyik fausi kocsmánkban tapasztaltahótól.
"Szerinte Magyarországon sosem volt demokrácia".Kivéve,amikor a Rákosi-Révai-Gerő-Farkas négyesfogat/mind zs1dók!/és az ÁVH gyilkolták a magyarokat és elkobozták a javaikat.Az ő díja a Nobel-díj megcsúfolása.A véresszájú beírók fogják vissza magukat,mert provokáció.Szépen kigyüjtik a legkeményebb hozzászólásokat és ezzel bizonyítják hogy mekkora antiszemitizmus tombol nálunk.
egy kertész nevű egyénnek:
1. THEOPHYLACTUS SIMOCATTA (korai 7. század)
bizánci történetíró:
"A magyarok rendkívüli módon szentnek tartják a
tüzet; a vizet és a levegőt tisztelik, a földet dicsőítik,
de csupán azt imádják és nevezik Istennek, aki a
világmindenséget teremtette (ez a Teremtő).
„Die Ungarn halten auf außergewöhnliche Art das Feuer für heilig, achten das Wasser und die Luft, loben die Erde hoch, aber sie beten und heißen nur den für Gott, der das Universum erschaffen hat. ( den Schöpfer)“ THEOPHYLACTUS SIMOCATTA in frühe 7. Jahrhundert
2 BÖLCS LEO bizánci császár (866-912):
A magyarok a munkát, a fáradtságot, az égető meleget,
fagyot, a hideget, minden nélkülözést tűrnek.
Szabadságkedvelők és pompakedvelők.
GARDIZI perzsa író, 1050. körül:
A magyarok bátrak, jó kinézésűek, és tekintélyesek.
PRÁGAI KOZMA cseh püspök 1110-ben:
A magyar királyi nép hatalmas, kincsekben gazdag,
háborúban diadalmaskodó s a föld bármely
királyával képes szembeszállni.
II. MURAD
szultán(1404-1451):
Aki elfoglalja Magyarországot, az ura az egész világnak.
3 Minden joguk megvan a magyaroknak visszakövetelni a koronát, mert a magyar királyság archiregnum. Magyarország a kereszténység pajzsa és a nyugati civilizáció védője.
ENEA SILVIO PICCOLOMINI - II. Pius pápa (1405-1464)
4 Európa népei mind írigylik a
magyaroktól a Kárpát-medence területét, az itt lévő
gazdagságot, ezért gyűlölet veszi őket körbe.
Magyarországon a leggazdagabb a föld, bő a hal-áldás,
nagy mennyiségű a kenyérgabona, a bor pedig kiváló.
MARZIO GALEOTTO (1427-1497) és ANTONIO BONFINI (1425-
1502) olasz humanisták
6 „Büszke vagyok arra,
hogy Magyarország és
Anglia között kulturális
kapcsolat áll fenn.” MILTON JOHN (1608-1674) angol költő
7.CHARLES-LOUIS MONTESQIEU
(1689-1755), francia filozófus:
A magyar híres szabadságszeretetéről, nemes és nagylelkű jelleméről, hősi bátorságáról.Vendégszeretetének legendás híre van.
8. CHARLES MAURICE
TALLEYRAND-
PÉRIGORD gróf (1754-
1838) francia államférfi,
diplomata mondta
Napoleonnak:
Felség! Régi szokásuk a
magyaroknak, hogy
felnéznek nagyjaikra és
büszkék múltjukra. Vedd
el e nép múltját, és azt
teszel velük amit akarsz.
9. JULES MICHELET
(1798-1874) francia történész
A magyar nemzet a hősiesség, a lelki nagyság és a méltóság arisztokráciája.
Mikor fogjuk adósságunkat ez áldott nemzet iránt leróni,
mely a Nyugatot megmentette? Vajha a francia történetírás leróhatná már egyszer hálájának adóját a
magyarsággal, a nemzetek hősével szemben. E nemzet hősi példájával felemel és megnemesít minket. A magyar hősiesség magas erkölcs megnyilatkozása.
10. VICTOR HUGO (1802-1885) francia költő, író
Magyarország a hősiesség
megtestesülése.
Magyarország nem halt
meg és nem halhat meg. Ez
a kiváló nemzet majd kitör
sírjából ahová az önkény
fektette.
11. ELISÉE RECLUS (1830-1905) francia földrajztudós
Magyarország rendkívüli
előnye, hogy szoros
értelemben vett földrajzi
egység. A magyar királyság
földrajzi szempontból Európa
egyik legösszefüggőbb
területe.
Bármint alakuljon is a közép-
európai államok sorsa,
bizonyos, hogy a magyarság
mindig a legjelentékenyebb
szerepet fogja játszani a
Kárpátok által körülvett óriási
arénában
12. Pietrelcinai Szent Pio, született FRENCESCO FORGIONE (1887-1968) olasz kapucinus szerzetes:
Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyöngyörű madár fog kirepülni. Sok
szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Írigylem a
magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan
nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós
oltalmát országukra!
13. ALBERT CAMUS
(1913-1960)
francia Nobel -
díjas író
1957. október 23.
A magyar vér oly nagy értéke Európának és a
szabadságnak, hogy óvnunk kell minden
cseppjét… A legázolt, bilincsbe vert
Magyarország többet tett a szabadságért és
igazságért, mint bármelyik nép a világon az
elmúlt húsz esztendőben. Nehéz minékünk
méltónak lenni ennyi áldozatra. A magyar
munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi
tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s
ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét
velünk megértették. Ezért, ha
szerencsétlenségükben osztoztunk, miénk a
reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és
száműzottségük ellenére királyi örökséget
hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a
szabadságot, amelyet ők nem nyertek el, de
egyetlen nap alatt visszaadták nekünk!
14. HELMUT KOHL német
konzervativ politikus,
kancellár 1982-1998-
ig:
A legnagyobb
csapást a nemzetközi
kommunizmusra a
magyarok mérték és a
berlini falból az első
követ a magyar
hősiesség ütötte ki.
15. XIV. DALAI LÁMA TENZIN GYATSO született LHAMO
DÖNDRUB (1935- ) az 1980-as évek második felében:
Magyarok! A lehetőség mindazon által
eljött az Önök számára, hogy
kibontakoztassák képességeiket és
megmutassák a világnak szellemüket,
kezdeményező képességüket. Ehhez
azonban az önbizalom
elengedhetetlen. Éppen ezért
akármilyen nehéz is, bármilyen
akadállyal, nehézséggel néznek
szembe, nem szabad, hogy elveszítsék
a reményt és az elhivatottságukat.
Bizakodónak kell maradniuk!
16. TANPAI RINPOCE a nepáli Fehér Király kolostorvezető lámája 2007-ben:
„Önök, magyarok elképzelni sem tudják, milyen büszkék lehetnek nemzetükre,magyarságukra. Mi
biztosan tudjuk, hogy a világ szellemi, lelki és spirituális megújhodásaaz Önök országából fog
elindulni.”
17. Gyurcsány Ferenc, Magyarország miniszterelnöke
2006-ban
El lehet menni
Magyarországról!
Itt lehet
bennünket
hagyni, kérem
szépen! Tessék!
Lehet menni!
18. DANTE ALIGHIERI (1265-1321)
„O Beata Ungheria! Se non si lascia piu malmenare!” / „Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!”
19. JOACHIM MEISNER
(1933- ) bíboros,
2009. augusztus 20-án
Európának szüksége
van Magyarországra,
arra a szenvedésben,
háborúban és
szükségben
megerősödött népre,
amely soha nem
hagyta magát
legyőzni…
20. ORBÁN VIKTOR, Magyarország miniszterelnöke
Szabad bírálni, de nem szabad
egy népet megsérteni
– mi valóban éltünk
diktatúrában…
Amikor megtámadják
Magyarország demokratikus
elkötelezettségét, akkor nekem
alkotmányos kötelezettségem,
hogy megvédjem az országot.
Meg is fogom tenni.
21. R. BACKWILL angol
politikai író (1841-ben):
Magyarország foglalja
vissza helyét a nemzetek
között, és legyen az, ami
régente volt: Európa
legbüszkébb
védőbástyája.
22. SAJÓ SÁNDOR költő (1868-1933)
Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,
Vérünkbe oltva örök honszerelmét,
Féltőn borulni minden magyar rögre,
S hozzátapadni örökkön - örökre!...
(Sajó Sándor)
23. "A legfőbb emberi gyötrelem, ha törvény nélkül ítélkeznek rajtunk."
Albert Camus
24. "A bűn mindig talál ügyvédeket, az ártatlanság pedig csak néha."Albert Camus
19.Hiába várod.Az Úr nem szólítja magához.Ő lefelé megy majd Luciferhez.
27.Azért kár volt Fletoval belerondítani az egészbe...
Szerintem meg ilyen kertész Imréknek nincs értelme.
Megélhetési rettegő.Szégyellheti magát, ahonnan vétetett ,oda piszkít.
Kertész írása és állításai kimerítik a náci definícióját. Ugyanis a magyarokat alacsonyabbrendű hülyéknek állítja be egyrészt, másrészt nem egyéneket ítél el könkrét bűncselekmények miatt, hanem egy egész népet mindenféle konkrétum nélkül. Az is persze hazugság, hogy őt bárki kivetette volna, hiszen a Nobeldíja előtt senki nem is ismerte. Utána pedig ő saját maga kezdte el a náci gyűlölethadjáratát.
26.Bödön Ödön azonnal azt parancsolja,hogy az antiszemitizmus elleni likudfideszes harcban-mindenki helyeselje,éltesse,tapsolja Kertész Imrét! IGAZA VAN! Csak a kiválasztottak a KIVÁLASZTOTTAK és a többiek fogják be fogatlan pofájukat.Bödön Ödön elöttien mindenki emelje meg a kipáját! Shalom!
Makkon élő röfögő mocskos disznó!!!!!
Ez a szánalmas, tehetségtelen alak csupán a tényekről feledkezik meg. Európában nincs egyetlen nemzet sem, amely keresztényként bújt volna ki saját tojásából, mindegyik valamely történelmi helyzetben vált kereszténnyé, ugyanúgy, mint mi. A népvándorlások során a vallások kialakulása, felvétele egy nagyon hosszú folyamat, a mi történetünk csak annyiban tér el, hogy e folyamatok végére érett meg a magyar államiság, ezért nálunk nem lassú kereszténnyé válásról, hanem a vallás felvételéről lehet beszélni, ami kétségtelen, nagyon gyorsan ment végbe. Más kérdés, hogy egyes elméletek szerint az őskeresztényi magatartást és gondolatot mi már a honfoglalás előtt is hordoztuk. Talán ezt nem képes megbocsátani egyik ószövetségi figura sem, hiszen elméletileg a nyolcvankét éves Kertész a Messiást kellene, hogy várja. Az oszmán birodalom nyomulását mi állítottuk meg, ezért harangozik egész Európa minden délben. Szerintem eléggé antidemokratikus felfogásra vall, ha ezt az áldozatot, amit mi Európa megmentéséért hoztunk, egy magát demokratikusnak nevező ember vagy ország nem méltányolja. Hol itt a tolerancia, a megértés? Bizonyítékot is szolgáltat ez a nyomorult arra, hogy csak megélhetési holobizniszes, nem író. Író ugyanis sosem mondana akkora marhaságot, hogy a sorsszerűségnek nincs semmi értelme. Ha így gondolja, miért írta meg a teljesen magyartalan című sorstalanságot? Végül a zsi.dóság rekeszébe ő zárta be saját magát épp az ilyen és hasonló megnyilvánulásaival. Ezek után mit csodálkozik azon, hogy a magyar szerint a zsi.dót nem érdekli a magyar? Miért, érdekli? Kertész nemcsak rosszindulatú, gonosz lelkű dúlt vénség, de végtelenül buta is.
Tisztel Nóbel-díjas kertész imre úr!--Emlékszik még a "Csacsifogat"-ra???---A Becsület és a Tisztesség nem ott kezdődik, hogy Más Tollával ékeskedünk!!??-Magyarul, lopunk!!!-Az ilyen embereknek, nincs értelmük!!!
Imre Kertésznek üzenjük hogy SOHA nem fogunk elbukni, mégpedig azért mert az ő favorizált nemzetével ellentétben mi befogadók vagyunk és meg tudjuk érteni sőt még szeretni is az ellenségeinket is. Ezt más szóval úgy hívják keresztényi gondolkodás.
Idegenek szenvtelensége látszik megmutatkozni
Imre Kertesz interjúvolásából.Mondom,ez csak
látszat.Pedig ebből süt a hideg gyűlölet,az eleve
bűnös náció fertőző puszta léte!Igen a magyar
már létezésével is fertőzi,bemocskolja a tiszta
és bátor Nyugatot és a bár szétszóratott,de a
kiválasztott népet-akik a látszat szerint mozgatják a világot!Vagy mégis úgy lenne,hogy ez
maga a valóság és látszat?Igy,vagy úgy Imre
Kertesz szerint a magyarság sorstalan és pusztulásra ítélt!
Azért azt el kell ismerni,hogy nagyon sok kérdésben igaza van ennek az embernek,még ha mindenben nem is értek vele egyet.__A sok gyűlölködő is elgondolkodhatna először és nem indulatból reagálna.
Sokan próbálták már szétzúzni ezt a nemzetet. Jöhetett 150 éves török és Osztrák uralom, trianon, kommunizmus, nácizmus , akármi. Ezektől csak erősebbek lettünk. Most hogy megint mindenki ellenünk támad , ezzel csak még jobban megedz bennünket. Az elkábított emberek lassan ki fognak józanodni, és rájönnek mi a helyes irány.
Azt mondja még ez a magát írónak nevező valaki, hogy "A magyar állam a nemzeti érdekek védelmében helyezkedik szembe Európával."---Ja, hogy maga nem ismeri a nemzet fogalmát,arról a Magyar miért tehet???-Maguk szétszóródtak a világban,-a parancs szerint, és ott rombolnak, ahol csak tudnak!!-Nem veszik észre mekkora fájdalmat és bajt okoznak,ahová beteszik a lábukat??-Vagy szándékosan csinálják????
39. Yoda Gyűlölködő ????? Emlékszem jól miket nyilatkozott Imre Kertész mikor megkapta a nolbelt.
Aki nyíltan provokál ne csodálkozzon ha nem szeretik. Megérteni megértem de semmiben nem értek egyet vele.
41. zilahi56 Ő egy másik nemzet tagja , és nincs ezzel semmi baj. Így kell ezt érteni. Igen szándékosan csinálják.
Sün! Éppen az a gondja, hogy a Messiást várja, de ő az istennek sem akar eljönni. Hogy is jöhetne? Abban a pillanatban vége lenne a * vallásnak! Amúgy mást is rosszul tud. A magyar nemzet nem Európával megy szembe, hanem a bármilyen - zöld, szoci, liberós, komcsi - színű üvöltöző, paranoid paprikajancsikkal, akik azt hiszik, a nap is az ő fenekükből süt. Kertész nem azért kapta a Nobel-díjat, mert olyan kiváló író, hanem politikai okokból. És ha valaki emlékszik rá, már akkor megtagadta magyarságát. Hányan rontanak rá most nemzetünkre onnan kintről, akiknek csupán neve és származása magyar? Jól mondta anno Orbán: ha a szocik kerülnek hatalomra, mindig rárontanak saját nemzetükre. Mára bebizonyították, még inkább ezt teszik, ha nem kerülnek hatalomra...
aggódni nem kell az ilyen senkiháziak miatt.ha megnézzük történelmünket,akkkor látjuk,hogy a magyarság mimindent túlélt(tatár,török,habsburg,trianon,kádár), és mégis itt vagyunk és tartjuk magunkat :)
Kertesz Imre tud valamit,amit mi meg csak sejtunk!De nekunk is kell tudni a kovetkezoket:MOZES V-dik Konyve : 15 RESZ ajanlom minden kedves olvasonak!!!!Nagyon tanulsagos es erdekes!Es feny derul mindenre...
Te vén mocskos trotty!!! Külföldről árulod el a hazámat! Kínok kínja közt fetrengve múljál ki hosszú szenvedés után!!! Ezt kívánom neked!!!!
Isrájelt azér hozták létre, hogy az ilyenek ott lakjanak. Akkor mér a németekkel tartattya el magát mán tíz éve. Azelőtt meg velünk. Dógozzon valamék kibucban, oszt ott ugassa a primitív bölcsességeit.
Kedves Hozzászólok ! Felesleges felidegesíteni magatokat ennek a gondolatain. Célja pont az, hogy mocskolódjon. Számomra viszont szavainak van két pozitív üzenete is, melynek rejtett címzettjei, a fajtája. Egyik üzenetének lényege az, hogy úgy néz ki végleg el lehet felejteni azt a dédelgetett álmot, mely arra alapult, hogy egyszer majd az aljas háttérmunkájuk eredményeként hazánknak más lesz a neve. A másik üzenet az előzőből következik, ez most már nem valósítható meg, mert felébredtek a magyarok. Remélem ezt az üzenetet minden hasonszőrű mocskolódó megértette és végleg a fejébe véste.
alpesirozsa
"és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig (izráel) nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak."
Erre gondolsz?
Oldalak
24 óra hírei
Hirdetés
Vélemény
-
Alexa Károly:Hang az abnormális...Minden pénteken megveszem az Élet és... -
Szabó Palócz Attila:Áldás és békességMihály atya megtért társaihoz. Kamarás... -
Szentmihályi Szabó Péter:Sarkosan fogalmazvaÉrdeklődéssel olvastam a Méltányosság... -
Máté T. Gyula:Kifulladt lovasrohamA németek szeretnek minket. Kedvelnek, mert... -
Boros Imre:Mititei vagy hamburger?Nem az első és vélhetően nem is az... -
Sinkovics Ferenc:Három per háromAzzal, hogy ki kapott „szochazás”...
Könyv - Rendelés
-
Könyv - Bolti ár: 2 500 Ft
Internetes ár: 2 125 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 000 Ft
Internetes ár: 2 700 Ft - 10% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 1 990 Ft
Internetes ár: 1 692 Ft - 15% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 2 999 Ft
Internetes ár: 2 999 Ft - 0% kedvezménnyel -
Könyv - Bolti ár: 3 200 Ft
Internetes ár: 2 720 Ft - 15% kedvezménnyel


Az angyalföldi szocialisták tiltakoznak
Hyde Park - Szóljon Ön is hozzá! - Regisztráció
Kérjük, csak a témához szóljanak hozzá és tartózkodjanak a becsmérlő, trágár szövegektől.
Cikkeink kommentálásához regisztráció szükséges.
Eddigi hozzászólások száma: 419