Magyar Hírlap online

2012. május 24., csütörtök, Eszter, Eliza
2012-02-10

Lett volna pénz a filmszemlére Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Film. A szövetségnek zúl kellene lépnie azon, hogy a Filmalap „illegitim”

A filmszemle szervezői egyedi kérelem alapján kérhettek volna támogatást a Nemzeti Filmalaptól a 43. Magyar Filmszemlére, a szabályzat év eleji változtatása ezt lehetővé teszi – közölte lapunkkal Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója.
Mint mondta, nyitottak a párbeszédre a Magyar Filmművészek Szövetségével, de az indulatos légkörben ez nehezen képzelhető el.

A január elsejétől hatályos módosított támogatási szabályzat értelmében egyedi kérelem alapján igényelhető támogatás szakmai rendezvényekre a Magyar Nemzeti Filmalapnál, így a 43. Magyar Filmszemlét megrendezők is kérhettek volna pénzt a múlt heti mustrára. Havas Ágnes, a filmalap vezérigazgatója lapunknak azt mondta, a szabályzatot a szakma képviselőivel való egyeztetés után változtatták meg. Mint ismert, a legnagyobb hazai filmes seregszemle az idén „fapados” volt, díjakat nem osztottak, előzsűri nélkül minden pályázó filmet bemutattak, és a sajtó számára sem biztosítottak ingyenes vetítéseket. Tarr Béla, a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke korábbi érdeklődésünkre úgy felelt, filmszemle-támogatásról nincs szó az alap szabályzatában, így nem volt mit igényelniük. A szemléhez hasonlóan fontos szakmai rendezvénynek tekintette az alap az idén 50. jubileumát ünneplő Magyar Filmkritikusok díjátadóját, ezért a szervezők által benyújtott egyedi kérelem alapján támogatta azt. Kérdésünkre, hogy miként képzelik el jövőre a filmszemlét, Havas azt mondta, azzal egyelőre még nem foglalkoznak, hiszen a Magyar Mozgókép Közalapítvány tartozásállományának konszolidációját szeretnék befejezni. „Andy Vajna kormánybiztos tárgyalásainak eredményeképpen a banki tartozások rendezésén már túl vagyunk, a közvetlen tartozások ügyében pedig folyamatosan születnek megállapodások az érintett mozgóképszakmai cégekkel. A filmalap elsődleges feladata, hogy ezzel párhuzamosan magas szakmai színvonalon továbbra is biztosítsa a folyamatos pályáztatást. Eddig négy új magyar játékfilm kapott gyártási támogatást, Szász János filmjének napokon belül megkezdődik a forgatása” – tette hozzá. A vezérigazgatót arról is kérdeztük, milyennek látja a viszonyt a szemle után a szövetséggel. Hiszen, amint azt korábban megírtuk, a Magyar Filmművészek Szövetsége a szemlén nyilatkozatot tett közzé, amely szerint nem fogadják el, hogy a támogatási rendszer a szakmától függetlenül működjék, hogy a filmszakma képviselői választott kuratóriumokon keresztül ne tudják érvényesíteni a teljes mozgóképszakma értékrendjét. Tarr Béla a szövetség nevében tízeurós alaptőkével egy független magyar filmalapítványt is létrehozott, mert szerinte egy új demokratikus rendszerre van szükség. „Nyitottak vagyunk a párbeszédre, az egyeztetésre, ám úgy látom, bizonyos elképzelések és megoldási javaslatok nehezen hozhatók közös nevezőre, mert jelenleg indulatoktól terhes a viszonyunk a szövetséggel. Reméljük, a feszült helyzet mielőbb változni fog, túljutunk a holtponton, azon, hogy a szövetség szemében a filmalap illegitim és tévúton jár. Mi tesszük a dolgunkat. Sok fiatal filmes pályázik a filmalaphoz, az eddig támogatott filmtervek közül gyártásra két, forgatókönyv-fejlesztésre pedig öt első filmest támogattunk már. Az idén már biztosan elindulhat négy támogatott játékfilm forgatása” – közölte a vezérigazgató.
Szilléry Éva

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Kígyótojás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Vörös festék Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A csatornaíró Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Lelepleződött Szekeres hazugsága Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén

Közpénzek nélkül nincs baloldal? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához

Brüsszeli csábszó Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Aljas rémhírterjesztők Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A szocialista segéderők elindították a rágalomhadjáratot Orbán Viktor ellen

Balliberális torpedók Horthy hajójára Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont

„Ezt a kétharmadunk rovására csináljuk” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Balog Zoltán: európai léptékű értékvitát generáltunk

Hazatér a „székely apostol” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja