New York. Ez volna Orbánisztán, ahonnan menekülnek a tehetséges fiatalok

A New York Timesban jelentek meg a közelmúltban Konrád György író következő sorai: „Magyarországon a képviselők kétharmadának az automatikus fejbólintása létrehozta a parlamentáris diktatúrát, ezt az ötlábú borjút, Európa-ellenes Európai Unió-tagot, amely saját szuverenitását az unióhoz tartozás elé helyezi, nemzetinek nevezve mindent, egyebek között a kormány szuverenitását is, más szóval saját önkényuralmát. Könnyű visszaesni a nemzetállami romantikába, és ez az újpopulista, némelykor újfasiszta értelmiség abba kapaszkodik, mint legfontosabb szellemi állványzatába. A nemzeti pátosz arra is jó, hogy a hazai kritikát el lehessen vele hallgattatni. A nemzeti pátosz könnyedén összebarátkozik az egy nép, egy állam, egy vezér jelszóval. Fasizmus akkor is lehetséges, ha nincsenek kéznél zsidók, az állam azonban legyen minden felett, és annak is a legcsúcsán esetünkben az ezeréves szentkorona, amely az állam szimbóluma, csak éppen hiányzik alóla a fej. Elképzelhető azonban a korona alá egy bizonyos fej, vagy ama fej fölé a korona.”
Az író úgy véli, az ország a posztszovjet közép-ázsiai diktatúrákra kezd emlékeztetni, többen Orbánisztánnak is nevezik. Szerinte tehetséges fiatalok tömege akarja elhagyni az országot, csakúgy mint 1956 után. Konrád szerint Magyarország egy „bóvli ország, amelynek bóvli adminisztrációja és bóvli miniszterelnöke van”. Szerinte az új alkotmánynak nyilvánított ravasz szöveg arra kell, hogy Orbán Viktor uralma ugyanolyan tartós legyen, mint a félfasiszta Horthy Miklósé és a kommunista Kádár Jánosé volt.
„Két tekintélyuralom, a fasizmus és a kommunizmus bukásának voltam elégedett tanúja, a harmadiknak is előrelátható a vége” – teszi hozzá. (A cikk magyar változatának forrása az Amerikai Népszava.)
Valótlanul állítja a volt miniszter, hogy jogosan használtak katonai eszközöket 2006 őszén
Orbán Viktor elvonná a pártok támogatását, az MSZP, a DK és az LMP ragaszkodik a jussához
Sűrűn dobálják a sarat a kormányzóra, de nem őt akarják valójában eltalálni. nyilván Brüsszel is érti már, ki a valódi célpont
Tiszteletadás. Nyirő József Ünnepélyes újratemetésének részletes programja