Magyar Hírlap online

Kinagyítani a részleteket

„Azt nem ígérhetem, hogy rögtön újfajta kulturális minőséget produkálunk, de a törekvés észlelhető lesz”

Néhány napon belül kapható lesz Magyarország legújabb közéleti-kulturális hetilapja, a Nagyítás. A tízezer példányban szerdánként megjelenő lap főszerkesztője, Csontos János úgy véli: az ország nem lábalhat ki a válságból morális és kulturális váltás nélkül – a Nagyítás pedig olyan tükör kíván lenni, amely a legkevésbé torz módon mutatja be a mai magyar valóságot. Csontos Jánossal a párbeszéd fontosságáról, a tizennyolc éve megálmodott lapról és annak sokak által feszegetett kiadói hátteréről beszélgettünk.

– Miért kellett lapot csinálni, és miért pont most?
– Az a csapat, amellyel elkezdtük a Nagyítást előkészíteni, már tizennyolc évvel ezelőtt is úgy gondolta, hogy kulturális hetilapot kellene alapítani, egy lap ugyanis nem lap. Ahol monopolhelyzetben van egy kulturális hetilap, ott nincs verseny, pedig szükség lenne rá. A magyar kultúrában a diktatúra korát kivéve mindig is több értékválasztás volt jelen – épp ezért gondoltam 1990-ben, 28 évesen úgy, hogy a rendszerváltás, a demokrácia elhozza az értékpluralizmust is. Nem így lett: az addigi kirekesztő kánon helyébe egy rokonszenvesebb, mégis kirekesztő kánon lépett.

– Mit ért ezen? Ön szerint miben nyilvánul meg ez a kirekesztés?
– Bizonyos értelemben minden kánon kirekesztő: meg kell határoznia, hogy egy-egy kulturális teljesítmény a körén belülre vagy kívülre tartozik. Baj akkor van, ha egyeduralkodóvá válik, és a kritikai attitűd helyébe valamiféle hitbéli meggyőződés lép.

– Nekem úgy tűnik, hogy Magyarországon a politikai törésvonal mentén két „hitbéli” kirekesztő kánon él, és egyik sem ismeri el a másik körébe tartozó valós teljesítményeket...
– Olyan kultúrközegről álmodom, ahol a kritikusok és maga a közeg is kísérletet tesz, hogy egy-egy művet és az alkotót önmagában nézze: ezt nevezem értékközpontú gondolkodásnak. Az összmagyar kultúrát szegényíti, aki a művészeten kívüli szempontok szerint osztályozza a műveket.

– Azt mondta, tizennyolc éve akarnak lapot alapítani. Miért kellett mostanáig várni, és egyáltalán lehet-e még országos hatókörű kulturális lapot indítani a 21. században?
– A bölcsész- és művészelit húsz éve úgy gondolta, hogy a demokratikus berendezkedéssel az összes esztétikai és kulturális kérdés, a kulturális intézményrendszer kérdése is megoldódik majd. Nem így lett: az a kultúrelit, amely még az Aczél-korszakban is meg tudta őrizni a tekintélyét, a partvonalra, az országos akaratformálás perifériájára került. A politikai elit a gondot úgy próbálta orvosolni, hogy kiemelt egyes csoportokat, és ezen csoportok tagjait próbálta meg kvázi udvari értelmiségként alkalmazni, a kulturális élet látszatát keltve. Ezzel azt érték el, hogy a társadalom teljesen közönyössé vált a kultúrát illetően. Egy ilyen hetilap nem önmagáért fontos, hanem azért, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol vigaszágon, de vissza lehet hozni valamit.

– Sokak szerint nagyon hasonló a posztszocialista országok helyzete, és a problémáink is közösek, mégis alig tudunk valamit arról, mi történt, történik körülöttünk. Egy korábbi beszélgetésben azt mondta, a Nagyítás szerkesztői újra szeretnék építeni a közép-európai kapcsolatokat.
– Valóban célunk a közép-európai orientáció, és még ha teljes képet nem is tudunk mutatni, azért egy-egy pillantást szeretnénk vetni arra, mi történik körülöttünk, mi foglalkoztatja a térség országait. Térség alatt nem csak a Kárpát-medencét értjük, kiemelten fontosnak tartjuk például a lengyel kapcsolatot, a lengyel kultúra bemutatását.

– A magyar sajtóban sok helyütt ellen-Élet és Irodalomként vagy a „jobboldali” ÉS-ként emlegetik a Nagyítást. Valóban az kíván lenni?
– Elég nehéz egy olyan dolgot elhelyezni, ami még nem létezik. Ha egy nem létező lapot ellen-Élet és Irodalomként határozunk meg, akkor az a formális gondolkodás szerint azt jelenti, hogy a Nagyítás az Élet és Irodalom versenytársa kíván lenni – ilyen szempontból ennek van valóságtartalma.
A Nagyítás ennek ellenére más szeretne lenni, mint az Élet és Irodalom, eleve másféle lapot képzeltünk el.

– Mindkettő közéleti-kulturális hetilap. Miben lenne a Nagyítás más?
– A kultúráról és a társadalomról való gondolkodás mikéntjében: abban, hogy értékalapú, értékkereső és értékfelmutató. Azt nem ígérhetem, hogy rögtön újfajta kulturális minőséget produkálunk, de azt igen, hogy az erre való törekvés észlelhető lesz. Azt senki sem vitatja, hogy 2010-ben új világ jön – úgy gondolom, hogy ezt az új világot nem lehet a régi tükrök elé állítani. Mi olyan tükröt próbálunk csiszolni, amely a lehető legkevésbé torzít. Mondhatnám azt is, hogy a lapnak missziója van, az ország ugyanis nem lábalhat ki a válságból morális és kulturális váltás nélkül. A Nagyítás a diagnózishoz próbál hozzájárulni, először ugyanis meg kell ismerni a helyzetet. Éppen ezért szeretnénk visszahozni sok elfeledett műfajt, például az irodalmi riportot, a szociográfiát, amelyeket nem pótolnak a számhalmazokkal operáló „tényfeltáró” riportok, amelyek sokszor épp azt a tényt fedik el, hogy mindamögött, ami történik, emberek állnak.

– Miért Nagyítás lett a lap címe?
– Cortázar novellája és Antonioni filmje miatt, amelyek több generáció meghatározó élményei. A lap arra vállalkozik, hogy belenagyítson a valóság és a fikció olyan részleteibe, amelyek eddig rejtve voltak, és közelebb hozzon önmagunk megismeréséhez – még ha ez néha nem is revelatív élmény. És végül: mert egy szép magyar szót szerettünk volna címnek.

– Kikkel dolgozik majd együtt mint főszerkesztő?
– Száraz Miklós Györggyel és Brém-Nagy Ferenccel mint főszerkesztő-helyettesekkel, rajtuk kívül pedig a szűk munkatársi körhöz tartozik Tóth Erzsébet, Csendes Csaba és Kerékgyártó György, akik szerkesztők lesznek, és Novák Lajos, aki a netes megjelenést gondozza.

– Mi kerül fel a netre? A lap egy az egyben, vagy esetleg számíthatunk bővebb tartalomra?
– Több és más lesz, mint a nyomtatott lap, például mozgóképes tartalmak is megjelennek majd. A cél, hogy olyanokhoz is eljusson a lap, akik nem fogékonyak a nyomtatott sajtóra, és inkább a netet figyelik – vagyis a fiatalabb nemzedékhez. A fiatalok megszólítása, a nemzedékek összekötése amúgy is célunk, ezért dolgoznak majd nálunk huszonévesek is. Ahogy az áldatlan esztétikai háborút, a kultúrharcot szeretnénk átértelmezni, úgy a nemzedékek közötti párbeszédet is elindítanánk.

– Mit jelent a kultúrharc átértelmezése? Megpróbálnak véget vetni annak a helyzetnek, hogy vérre menjen a népi-urbánus vita, és vagy-vagy kelljen definiálnia magát a magyar értelmiséginek?
– A különböző felfogások a nemzeti kultúra részei, mint ahogy a köztük lévő vita is. De meggyőződésünk, hogy a terméketlen indulat nem segít annak a közös nyelvnek a megteremtésében, aminek az új kulturális időszámítást jellemeznie kell. A közös nyelvre pedig azért volna szükség, hogy legalább a vitákat le lehessen folytatni. Az utóbbi húsz évben mindenki kapott és osztott is sértéseket – magam is. Most viszont optimista vagyok, mert úgy látom, hogy a felelős értelmiség kezdi belátni: elkeserítő állapotba került az ország, és felül kell emelkedni ezeken a sérelmeken.

– Egy kulturális-közéleti hetilapnak ennek ellenére nyilvánvalóan van politikai irányultsága. Az viszont érdekes kérdés lehet, hogy mennyire határozza majd meg az eddig a jobboldal szellemi hátországában mozgó szerkesztői gárda által képviselt politikai irányultság a Nagyítás esetében azt, hogy a kultúrában mit képviselnek, vagy milyen író jelenhet meg a lapban.
– Az utóbbi két évtizedre jellemző, hogy a kultúra kérdéseit a média a politika szűrőjén engedte át. Mi szeretnénk ezt megfordítani, és a kultúra szűrőjén át vizsgálni még a politikai kérdéseket is. Törekszünk rá, hogy a Nagyítás olyan fórum legyen, ahol az ellenkező nézetek ütközhetnek. Ehhez természetesen meg kell teremteni a szakmai-morális hitelt, hogy azok, akik valóban a közös hazában gondolkoznak, elhiggyék, hogy nincsenek mögöttes szándékaink. Ugyanez vonatkozik a lap irodalmi részére: Moldovától Csurkáig bárki megjelenhet egy nívó felett. Ha ad kéziratot.

– Ön mostanáig a Magyar Nemzet publicistája volt, elég egyértelműen foglalt állást közéleti kérdésekben. Nem gondolja, hogy miután főszerkesztőként jegyzi a Nagyítást, az olvasók a nézeteivel azonosítják majd a lap irányvonalát?
– Egy megosztott országban a megosztás a stigmatizálás módszerével zajlik: a cél, hogy ne az egyes gondolatokkal kelljen vitatkozni, hanem a szerző „helyiértékével”. Amit a publicisztikáimban írtam, azt – az esetleges tévedésekkel együtt – vállalom. Nyilván rajtam is vannak stigmák, mint mindenkin, aki politikai publicisztikában megnyilvánul, Adytól Esterházyig – ez természetesen nem azt jelenti, hogy hozzájuk hasonlítanám magam –, de annyit azért kérnék, hogy legalább az első lapszámot várja meg, aki meg akarja ítélni a Nagyítást.

– Különös találgatások jelentek meg arról, hogy ki áll az új lap mögött. Anélkül, hogy az extrém példákat idéznénk, sokak szeretnék tudni, hogy ki van a Nagyítás mögött...
– A lap kiadására külön alapítvány és kft. jött létre. Vannak olyan támogatóink, akik megnevezik magukat, például a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány, és vannak, akik nem kívánják megnevezni magukat. A magam részéről csak üdvözölni tudom, ha valamely politikai párt és a holdudvara fontosnak tartja, hogy legyen egy fóruma a kulturális párbeszédnek, és erre áldoz is. Természetesen úgy, hogy nem akar beleszólni a szerkesztésbe. Egyben minden pártot erre biztatok, mármint ha fontosnak tartja egy ilyen fórum létét. A vállalkozás vakmerő abból a szempontból, hogy sok tekintetben a gentleman-ígéretekre kell hagyatkoznunk. Mindenesetre tisztában vagyunk vele, hogy akár bele is bukhatunk a vállalkozásba, amely pedig szerintünk a nemzet érdekét szolgálja.

– Mikor jelenik meg az első lapszám, és hány példányban?
– Az első mutatványszám a tervek szerint december 16-án, a második pedig 23-án. A fogadtatástól függ, hogy januárban mikor és hány példányban indulunk, mindenesetre az első számokat tízezer példányban nyomják.