Magyar Hírlap online

2012. február 04., szombat, Csenge, Ráhel
2009-12-15

Jubileumi Ghymes-koncert-DVD Bővebben a mai Magyar Hírlapban

DVD. „Volt ára ennek a 25 évnek, de szívesen adtam”

Tizenhét élőben előadott dal, két videoklip és egy igen beszédes riportfilm szerepel a szlovákiai magyar zenészekből verbuválódott Ghymes együttes nemrég megjelent jubileumi DVD-jén, amelyen az idén januárban a Papp László Budapest Sportarénában tartott 25. születésnapi koncertet örökítették meg. A másfél órás, igényes koncertanyag nemigen hagy maga után kívánnivalót – olyan ismert Ghymes-számok szólalnak meg rajta, mint a Rege, a Bazsarózsa vagy a Kétszaxis. S, habár a koncertet – az élő hangzást, a pirotechnikai megoldások nyújtotta látványt, a Honvéd Táncszínház táncosainak előadását – valószínűleg nem pótolja a DVD, Seres Tamás rendező munkája mindenképp dicséretes. Szarka Tamás és Szarka Gyula árulkodó mimikái, a vokalisták könnyed mozdulatai és a zenészek izzasztó játékelemei eltalált pillanatokban jelennek meg a néző előtt. S, hogy 25 év összefoglalása – főleg egy ilyen eklektikus, sokszínű zenekarnál – mennyire nehéz, azt mutatja be az anyagon szereplő csaknem félórás Írni a jövőbe című riportfilm. „Volt ára ennek a 25 évnek, de szívesen adtam” – mondja a zeneszerző, szövegíró Szarka Tamás, aki azt tartja a legnagyobb eredménynek, hogy ennyi idő után még mindig, sőt egyre inkább kíváncsiak rájuk az emberek, s ugyanúgy a gyerekek is. Hogy ez tényleg így van, arról bizonyosodhat meg, aki ma a Petőfi Csarnokba látogat – délután két órától a gyerekeknek, este nyolctól a felnőtteknek játszik a negyedszázados zenekar.

Ghymes
A 25 év – Aréna
EMI Zenei Kft.

MM

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Európa Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Plágiumhecc Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Konrád már diktatúrát érez Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Az író az európai liberálisokat riasztotta a kádár-kor "feltámadása" miatt

Közösen tiltakoznak Konrádék ellen Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Három szervezet is elhatárolódik a hazánk elleni nyugati sajtókampánytól

Van igazság? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Kiket szolgál a gigantikus pénztartalék? Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Bod: el a kezekkel! - Boros: spekuláció!

ORBÁN BEJELENTETTE: ITT A VÉGE

A miniszterelnök szerint nem lehetetlen a Malév újraindulása

Gauleitert Athénba Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

A BÉKEMENET MEGMUTATTA, HOGY AZ ORSZÁG A KORMÁNY MÖGÖTT ÁLL

Daily Mail: A külföldi média szándékosan hallgatott erről, ez pedig „több, mint felelőtlenség”

Csillagok útján Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nem mindenki akar rettegni Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Eljött a pillanat, amikor állást kell foglalni

Régi dal: egyedül nem megy Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Ellenzéki szózuhatag: nemcsak a kormányt bírálták, egymásnak is üzengettek a hét végén a politikusok

VIDEÓ - SCHMITT PÁL DOLGOZATA AZ INTERNETEN

Demokrata-kör: Bencsik András műsora

A portugálok Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Nyomoznak a Nap-kelte műsora kapcsán Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt

MI TÖRTÉNT AZ ÚJ SZÍNHÁZNÁL?

Csudai Sándor képriportja