Magyar Hírlap online

Jókor, jó helyen, vagy talán rosszkor, rossz helyen?

„Tenyerén hordott engem ez a város / Véres kezét Kádár János / Nem törölte soha belém” – énekelte szombaton este a zentai 11. Nyári Ifjúsági Játékok nagyszínpadán az Aurora együttes a Jó időben című dalt. Habár ez már a délvidéki magyar fiatalok legnagyobb fesztiváljának zárónapja volt, a koncertek és a bulik másnap hajnalig folytatódtak, vasárnap még az utolsó napra megérkező eső és lehűlés ellenére is vidám, éneklő társaságokat talált a városi Népkertben a napfelkelte. Többen felszedték a sátraikat az eső miatt, de az esti bulikra még visszatértek.

Minden évben felvetődik, hogy nem a Nyári Ifjúsági Játékok, hanem az újvidéki EXIT a legnagyobb délvidéki fesztivál, a két rendezvény között azonban éppen az a legjelentősebb különbség, hogy utóbbi egy világsztárokat felvonultató nagy és rangos nemzetközi esemény, a zentai pedig, ha méreteiben kisebb is, a tartomány magyar fiataljainak legnépszerűbb találkozója. Így pedig tulajdonképpen egészen más nemcsak a célközönsége, hanem a szellemisége is. A Nyári Ifjúsági Játékokra éppen ezért – meg persze anyagiak hiányában is – nem hívnak meg nemzetközi sztárokat, a zenei program elsősorban anyaországi együttesekre és előadókra épül, az idén például a Quimby, a Tankcsapda, az Edda, az Aurora, a Road, a Subscribe, a Depresszió, a Pokolgép és a Superbutt koncertezett.

Politikai tartalmat azonban nemcsak egy-egy dalszöveg adott az idei rendezvénynek, a zentai rendőrség is hozta a megszokott igen rossz formáját. Így már az első napon elterjedt, hogy már a hivatalos megnyitó előtt mintegy negyven fesztiválozó fiatalt bírságoltak meg drasztikus összegre – apróbb közlekedési kihágásokért. Természetesen magam sem vagyok annak a híve, hogy a város legveszélyesebb körforgalmában keresztül-kasul sétálgassanak a rendezvényre igyekvők, de talán ilyen esetekben mégsem az lenne az egyenruhások feladata, hogy prémiumot gyűjtsenek, hanem hogy szabályszerűen irányítsák a forgalmat…

Rácz Szabó László, a városi képviselő-testület elnöke a Nyári Ifjúsági Játékok megnyitója után mondta el, hogy tájékoztatást szeretett volna kérni az ügyben a zentai rendőrparancsnoktól, akinek a telefonja – furcsa módon – folyamatosan ki volt kapcsolva. A rendőrség másik igazán nagy húzása pedig az volt, hogy megtiltotta a nagy-magyarországos pólók viselését a fesztivál területén. Azzal fenyegették meg a szervezőket, hogy leállítják a rendezvényt, ha a látogatók ilyet viselnek. Így végül a fesztivál biztonsági szolgálatának kellett megkérnie a nagy-magyarországos pólót viselő fiatalokat, hogy öltözzenek át. Nem hiszek a vuduban, ezért szerintem nincs az a szellemidézés, sem okkult szertartás, amivel Slobodan Milosevic, a bukott és elhunyt szerb diktátor visszahozható az élők sorába, a szellemisége s az öröksége azonban még elevenen él és vidáman ficánkol. A Nyári Ifjúsági Játékok első esztendejében, 1999-ben például ugyanezzel a módszerrel igyekeztek feszültséget kelteni a rendezvényre érkező fiatalok és a szervezők között, azzal a különbséggel, hogy abban az évben az akkoriban igen népszerű, a Milosevictyel és szocialistáival szembeni ellenzékiséget megjelenítő Otpor, azaz Ellenállás mozgalom – ökölbe szorított kezet ábrázoló – jelképével díszített ruházat került a tiltólistára. De akkor ez nem volt meglepő, hiszen mindenki tudta, hogy diktatúra van, Milosevic pedig egy évvel később megbukott. Úgy tűnik azonban, hogy öröksége az emberi fejekből továbbra is kiirthatatlan. Ha semmi mást, a zentai rendőrség ezzel annyit máris elért, hogy amikor a Nyári Ifjúsági Játékokról beszélünk, azonnal a politika kerül szóba, ahelyett, hogy a zenével, a színházi előadásokkal, a találkozási pontokkal foglalkoznánk. Ehhez pedig csak gratulálhatunk a rendőrség illetékeseinek!

Van ugyanis ennek a rendezvénynek egy, az egyenruhások kellemetlenkedésénél sokkal fontosabb, sajátos összetartó ereje is, egyfajta közösségi jellege, ami egyedi hangulatot ad a fesztiválnak. A kilencvenes évek háborús időszakában a világ minden tájára szétszéledt vajdasági magyarok találkozóhelyévé is vált ez a rendezvény, akik ma már nemcsak a közeli Budapestről, Biatorbágyról, Kecskemétről vagy Szegedről látogatnak haza néhány napra, de akár Németországból, Angliából vagy éppenséggel Kanadából is – hogy találkozzanak egymással és az otthon maradottakkal. Olyan hellyé vált tehát a Nyári Ifjúsági Játékok, amely jelentősen felértékelődött fennállásának első évtizede alatt egy olyan nemzedék életében, amelyiknek a fiatalságát ellopták és tönkretették, s így ma már több „egyszerű” fesztiválnál, közösségi jelentősége is van. Talán ezért mondhatjuk jó időzítésnek azt is, hogy a rendezvény zárónapján hangzott el az Aurora együttes Jó időben című dala, hiszen ennek a refrénje – még ha jelentős cinizmussal a visszájára fordítja is annak elsődleges értelmét – úgy hangzik: „Jó időben, jó helyen / Jöttem a világra én.” Ez a szinte leírhatatlan közösségi élmény csak ennek a fesztiválnak a sajátja, és nemcsak jó, de kiváló hely a zentai Népkert az ilyen találkozásokra több olyan nemzedék számára is, amelyik éppen azért szóródott szét a nagyvilágban, mert rossz időben volt rossz helyen.