Fesztivál. Kultúrattak nyíregyháza belvárosában
Mától kilenc napon át változatos programokkal várja látogatóit Európa legnagyobb ingyenes világzenei rendezvénye, a Vidor Fesztivál. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei esemény hetven helyszínén mintegy négyszáz programból válogathatunk – fellép mások mellett a neves szaxofonos, Manu Dibango, a portugál fadoénekesnő, Joana Amendoeira, a hegedűvirtuóz Roby Lakatos, de betérhetünk az Ország Lili műveit bemutató kiállításra, és rangos színházi és filmes versengésnek is szemtanúi lehetünk.

Nyaranta lépten-nyomon fesztiválokba botlunk, talán nincs is olyan hét, amikor ne mehetnénk el az ország valamely pontjára egy jót enni, inni vagy zenét hallgatni. Fesztivált rendezni trendi, főleg, ha megvan hozzá a kellő támogatás, na meg egy-egy húzónév a kultúra bármely területéről. Első pillantásra a Vidor Fesztivál is csak egy a sok közül, ám kicsit közelebbről szemügyre véve rájövünk, hogy kilóg a sorból. Legfőképp azért, mert a rendezvény programjai kilencven százalékban ingyenesek – ez pedig óriási előny, elég, ha a tavalyi százhatvanezres látogatószámból indulunk ki. A fesztivál költségvetésének csupán tíz százaléka származik jegybevételből, körülbelül harminc százalékát a Nemzeti Kulturális Alap támogatása teszi ki, további harmincat Nyíregyháza és a megye önkormányzatának segítsége, huszonöt százalékát pedig a szponzori támogatás adja.
Mint azt Szabó Tamás programigazgató kiemelte, ez az összművészeti fesztivál az öt legnagyobb hazai rendezvény egyike s egyben Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja. A Vidor tagja a Világzenei Fesztiválok Európai Fórumának is, amelynek összesen negyvenegy tagja van. „Amellett, hogy nálunk nincsenek öt–nyolc–tízezer forintos napijegyek, a fesztivál helyszíne sem a megszokott. Nem egy „zöldmezős” rendezvény, nem egy kemping ad neki helyet, hanem Nyíregyháza belvárosa, valamint a megye kistelepülései. Sörsátrak helyett kávézókban, éttermekben múlathatják az időt az idelátogatók, és nem kell állva nézniük a koncerteket, ülőhelyeket biztosítunk nekik” – hangsúlyozza a programigazgató.
Minden este két koncert – egy magyar és egy külföldi fellépő előadása – szerepel a fesztivál programjában. Az elmúlt években olyan nevekkel találkozhattunk a Vidoron, mint a Buena Vista Social Club, Goran Bregovic vagy Al di Meola. Az idén itt lesz a hetvenhét éves kameruni szaxofonos, Manu Dibango, a mali Bassekou Kouyate, akit ebben az évben a legnevesebb világzenei díjkiosztón, a Songlines Music Awardson a legjobb előadó kategóriában jelöltek, a La Exelencia salsacsapata és a kubai Septeto Santiaguero is. Mellettük fellép a Csík zenekar, a Zuboly, a legendás erdélyi Szászcsávási banda, a Buda Folk Band és Szalóki Ági is.
„Tavaly kezdtünk egy sorozatot” – mondja Szabó Tamás –, amelynek keretében a legnagyobb magyar magángyűjteményből, az Antal-Lusztig gyűjteményből válogattunk. Akkor Gulácsy Lajos műveit mutattuk be, az idén pedig a huszadik század második felének egyik legjelentősebb képzőművésze, Ország Lili alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők a Jósa András Múzeumban.”
Hét nagyszínpadi, hét kamara-, és hat utcaszínházi előadás versenyének is részesei lehetnek a Vidorra látogatók – a fesztiválon a hazai teátrumok mutatják be az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, a hattagú zsűri kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek. Nyíregyháza főterén pedig esténként az elmúlt év új magyar filmvígjátékait vetítik le, amelyek közül szintén kikerül egy díjnyertes.
Szabó Tamás hozzátette, hogy évente körülbelül tizenöt százalékkal nő a rendezvény látogatottsága, így a tavalyi százhatvanezer után az idén mintegy száznyolcvanezer nézőre számítanak, de természetesen sok múlik az időjáráson.
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
Nem szűkölködik a jegybankelnök: házak, üdülő, kétmilliós jövedelem, Mercedes, vitorlás
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett