Magyar Hírlap online

2010. március 12., péntek, Gergely
2009-06-14

Idegtépő feladat: teljesítve

Koncert. Lajkó Félix citerán is játszhat, előadásmódja zseniális és letisztult

Balkan Partyként hirdették meg a szombati Puskás Ferenc Stadion Szoborparkjában megrendezett koncertet, amely találó, ha Boban Markovic vérpezsdítő zenéjére gondolunk, kevésbé, ha a palicsi hegedű- és citeravirtuóz, Lajkó Félix mindig ámulatba ejtő játékát vagy Palya Bea szívmelengető énekét vesszük alapul. Őket hallgatva ugyanis nem megy a bulizás, inkább csak állunk, és bámulunk.


Tökéletes volt az együttműködés a zenészek között (Fotó: Burger Zsolt)

Még mindig tart – újra és újra képesek elkápráztatni, pedig a bejáratnál állva pont azon gondolkodom, annyiszor láttam már őket, vajon most is megkapom tőlük azt a különös, lábremegtető érzést? A remegő, vagyis inkább rogyasztott láb a Boban Markovic Orkestar muzsikájának esetében szinte indokolt, mint ahogy az is, hogy egy-egy túl jókedvű, szerb rezeszene-imádó hölgy a balkáni ritmusokban teljesen megsemmisülve hadonászik, rugdos, kalimpál, szóval táncol. A jó hangulat elérése nekünk már sokkal korábban – Lajkó Félix és Palya Bea előadásánál – sikerült.

Amikor Lajkó az általa nem túl jó találmánynak nevezett színpadra lép, az ülőközönség abbahagyja a sustorgást, az álló közelebb megy. Brácsán Brasnyó Antal kíséri, és a produkciót a Besh o Dromból ismert ütős, Pettik Ádám is erősíti. A színpadon pont azt kell elérni, hogy az előadás ne legyen színpadias, "ez viszont idegtépő feladat" – mondta korábban a hegedűs. Bizonyára nehéz, ebből viszont mi semmit sem érzékelünk. A haja mögé bújik, és úgy játszik, ahogy azt a palicsi erdő közepén, a szabad ég alatt tehette. Ott, ahol A bokorból című albumának anyagát rögzítette. Fütyül, mint a madarak, lágy dallamait őrületes tempóra cseréli, lüktet, él, változik, mint a természet. Nemcsak az új szerzemények, de mintha a művész előadásmódja is letisztultabb volna. Még mindig ösztönös és természetes, de talán szabályosabb, érettebb. Mit sem változtat ez azon, hogy az ember beleborzong játékába, s próbálja megfejteni, honnan jön ez a gondolatgazdagság, különös esszencia. S minthogy a zenész a virtuozitás óriássablonját megkerülve hegedűsként definiálja magát, próbálom így nézni őt. Aztán csak nem megy – ő más, nem tudom senkihez sem hasonlítani. De talán rosszabb is lenne, ha pontosan tisztában lenne azzal, mennyire különleges. Alig szusszan – Brasnyóval kiváló az összhang, Pettik is hozza a formáját. Aztán megjelenik lenge, csíkos ruhában, széles mosollyal az énekesnő, aki mindig elbűvöl. Igaz, Palya Bea csak vendég a produkcióban, egy-két hang pontosan elég ahhoz, hogy másra ne tudjunk koncentrálni. Olykor elképesztő magasságokban énekel, kezével mutatja, merre tart, merre visz bennünket, aztán egy időre elköszön. Színpadra lép a rézfúvós armada, s a tőlük megszokott lendülettel buzdítják táncra a közönséget. Megállapítjuk, hogy Boban Markovic még mindig hatalmas figura, Marko pedig szédületes szólókat képes játszani. Az ismert számok között igazi csemegék is helyet kapnak – az egyik szerzemény ritmus- és stílusváltásokkal operál, s egy-két dzsesszbetéttől sem riad vissza. Igaz, a nagy közönségkedvenc Bubamara nálunk már nem működik, a nagy többség a ráadásban is végigugrálja. Újra megjelenik Palya Bea, s ha a rezesek kicsit el is nyomják a hangját, a szerb ritmusokban feloldódva új színt ad néhány dalnak. Behozzák a citerát, s színpadra lép Lajkó Félix. Markóval félelmetes összhangban játszanak, feleselgetnek. S ekkor válik nyilvánvalóvá, hogy a hegedűművész első hangszerén is képes az áttörésre, teljesen mindegy melyiken játszik, a hatás ugyanaz. Kissé érthetetlen, miért nem voltak sokan a koncerten, aki viszont elment, biztos, hogy nem csalódott, maximum a betonkemény perecben és az ezerforintos szendvicsben.
Eredeti forrás: Ménes Márta
Ménes Márta

 


Legolvasottabb cikkeink

Jobbik erkölcs: Vona Gábor kettős élete?

„Nem bírok magammal, teljesen felizgattál…” – Házasságtörés vagy keresztény családmodell

Bayer Zsolt levele Vona Gábornak

„eltelt egy év, kaptatok félmillió szavazatot. A kormány meg a helyén! hát hol marad a forradalom?”

Nagyon kis koalíció

Álláspont

Jobbról át!

Álláspont

Vörösbarna

Álláspont

A Jobbik a nemzeti bolsevizmus pártja

Széles Gábor: Párhuzam vonható a Jobbik és a történelmi kommunista, náci alakulatok között

A Jobbik valódi hangja

Válogatás a félhivatalos lapként funkcionáló Kuruc.info és a pártlap Barikad.hu cikkeiből

Sötét titkok ködében a BKV-milliomos szocialista tartótiszt

Üzlettársak a Kádár-korszakból és az olajgate-ügyben