A Német egység a Balatonnál projektet 2008 nyarán indították el. A gazdag – főként fénykép-, dia- és filmfelvételekből álló – gyűjtemény a múlt század hatvanas, hetvenes és nyolcvanas éveiben zajlott Balaton-parti találkozásokat mutatja be, amikor az egymástól elszakított családok összegyűltek a magyar tengernél. A kutatás másfél évet ölelt fel, a Collegium Hungaricum Berlin újsághirdetéseket adott fel, így sikerült szert tenni a sokszor megrázó történetekre, és kapcsolatba lépni a szemtanúkkal. Németországban ötven tanú jelentkezett a felhívásra. Az így összegyűjtött személyes történetek sora a német–német kapcsolatok szinte valamennyi aspektusára kiterjed – az egymástól elszakított családoktól kezdve a régi és új kelet–nyugati barátságokon, a szerelmi történeteken át egészen a Magyarországon keresztül történt disszidálásokig. A kiállítás a privát képek, történetek bemutatásával egyúttal kortörténetet is rajzol. Az installációhoz mintegy 15 órányi 8 milliméteres filmanyagot használtak fel, emellett ezer fotó és diafelvétel is érkezett a CHB-hoz, 33 kiválasztott alannyal pedig részletes filminterjút is forgattak. Ezek a kutatások a személyes történetek társadalompolitikai összefüggéseit tekintve rendkívül érdekes eredményeket hoztak. Mindenekelőtt a keletnémet és a magyar titkosszolgálat együttműködésének leírása segít feltérképezni a történetírás eddigi fehér foltjait. A kiállítás tárgyi anyaga tehát egy folyamatosan növekvő, kortörténeti jelentőséggel bíró gyűjteményből áll. Az installáció anyagának egy része Németországban már könyv formájában is megjelent, de a CHB tervezi egy archívum létrehozását is, amelyben folytatódik a téma széles körű kutatása. A kiállítás október 16-án nyílt, 2010-ben pedig vándorútra indul. Németországban, míg Magyarországon Balatonfüreden és Budapesten mutatják be.
Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban
A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek
A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése
In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása
Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe
Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel
Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett