Magyar Hírlap

2009-09-14

Hétköznapi szenvedéstörténet

Vidnyánszky reáliáktól elrugaszkodó, szakralitásba forduló előadásával nyílt meg az idei Debreceni Alternatív Színházi Szemle

A tizenöt éve Szegeden alapított, 2008-ban Debrecenbe költöztetett Alternatív Színházi Szemlét Halász János, a város alpolgármestere nyitotta meg pénteken délután. A szeptember 11. és 15. között tartott rendezvény tizenkét versenyelőadását Karsai György klasszikafilológus, egyetemi tanár válogatta 149 magyar produkció közül. Elsőként a Csokonai Színház Halotti pompa című előadását láthattuk.

Néha elborzaszt az előadás naturalizmusa

A félhomályba vesző színpad mélyén hatalmas, szfinxszerű fejével, szimbolikussá növesztett lény fekszik, az elsiratott halott (díszlet-jelmez: Ondraschek Péter). A különös ravatal mögött Bicskei István, Nagy József világhírű orléans-i-szabadkai Jel Színházának vezető színésze a kívülálló részvétlen hangján hadarja a meghalás rendjét, fiziológiás folyamatának jeleit, valamely több száz évvel korábbi, archaikus kézikönyv részleteként. Vélhetőleg a költő, Borbély Szilárd stilizációjában. Elborzaszt a tudományos leírás nyelvi naturalizmusa, hogy aztán a lányok hangján nyomban versre váltson, korai virágénekek modorában idézze meg a krisztusi halált. A színpad előterében fény gyúl, szegényes szobaberendezés fontosabb darabjait látni. Az idős férfi (Csikos Sándor) kis karácsonyfa tövét faragja, helyezi el a háromlábú tartóban, felesége (Ráckevei Anna) tésztát serít, majd együtt díszítik föl a fát. Békés, nyugalmas karácsonyi előkészületek. A hétköznapi emberek ünnep előtti, puritán szorgoskodása. Ajándékbontás. Ebbe az atmoszférába robban bele a magukat betlehemezőknek álcázó, kocsmázó legények rablógyilkossága. A házaspár sűrített gesztusai Jézus kenyérszegésének rítusát idézik áttételesen. Amikor, szemben a közönséggel, a bejárati ajtó ablakkerete mögött állva, fejük hirtelen nekiütődik az üvegnek, vérük szétfröccsen rajta – az ártatlan krisztusi áldozat hétköznapivá metaforizálódását érjük tetten a megrázóan szimbolikus jelenetben. A rendező, Vidnyánszky Attila mellőzi a fejre mért baltacsapások drasztikus bemutatását. A bűnözők ugyan az áldozatok háta mögé kerülnek, a betlehemezők rítusa szerint dobbantva, dobogva lábukkal, de a gyilkosságot csak a házaspár hirtelen előredőlése, vérbe fagyott arca jelzi. Bicskei István magával hozza a Jel Színház folklórihletésű, tömény atmoszféráját, Ráckevei Anna és Csikos Sándor az ártatlanul halálba menők égrekiáltó tisztaságát, paraszti szemérmességét, ifj. Vidnyánszky Attila az elárvult fiú magányát. Az előadás nem is tudom, hányadik síkján, már a karácsonyi jelenetet megelőzően – a bal oldali szögletben – kihallgatás zajlik. A gyilkosság egyik résztvevőjének leírását gépeli masinájába a gépírónő. A bűnügyi jegyzőkönyv szövegét halljuk – immár újabb és újabb jelentésrétegszál bukkan föl a színen. Az értelmezést segítő, színpadi mozaikok – csupa-csupa tömör balladatöredék gyanánt – egymásba épülnek. Polifóniává terebélyesül a sok egymásba torkolló, egymást keresztező szólam: a betlehemes lábdobogástól a kántálásig, a Borbély-verssorok vérfagyasztó lírai ütemezésétől a jegyzőkönyv szövegének kijózanító koppanásáig, a házaspár kétségbeejtően gyanútlan karácsonyi készülődésének rituáléja s a komótos mozdulatokkal rítussá rajzolódó koreográfia (Oleg Zsukovszkij, Gyerevo táncszínház), amelyet a prímás Pál István (Szalonna) lenyűgözően expresszív folklórihletésű hegedűszólója kísér végig az előadáson. A döbbenetes polifónia zsigeri élményt fakaszt. Inkább tudatalattink antennáival érzékeljük az egymásba játszó történéseket, semmint racionálisan fölfognánk. Ehhez viszont Vidnyánszky Attila reáliáktól elrugaszkodó, költői, már-már szakralitásba forduló, metaforikus stílusvilága szükségeltetik, a maga hallatlan szuggesztivitásával. A gesztusok, a színpad térszervezésének szemléletes kompozíciója, látomássá emelése, a társművészetek szerves összehangolása (képzőművészet, falusi folklórra hajazó, tárgyi környezet, néptáncmotívumok hasznosítása, balladás népzenehangulat) mind-mind egyetlen, hatalmas oratóriumba komponálja Borbély Szilárd két költői művét. A Halotti Pompa kötetnyi versciklusát és a Míg alszik szívünk Jézuskája című, népiesen groteszk betlehemes misztériumot. Végső soron pedig az előadás a lélek legbelső tájaira szánt szenvedéstörténet. Már ha a társalgási játékmódon elkényelmesedett néző elérti a gazdagon tálalt képzettársítások sokaságát. Az ártatlan kisember mártíriumára vetített, balladás jézusi kálvária, a megváltás misztériumának metafizikai áttétele egy megtorlatlanul maradt gyilkosság áldozataira. (A bűnösöket – ismerős! – bizonyítékok híján fölmentették). Katarzis nincs. Távoli a megváltás.