Magyar Hírlap online

2012. február 12., vasárnap, Lídia, Lívia
2010-03-06

Háromhavonta nyomtatásban is a Múlt-kor Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Már nemcsak az interneten és a televízióban nézhetjük a Múlt-kor adásait, hanem kézbe is vehetjük a magazint: márciusban megjelent a „poptörténelmi” magazin első nyomtatott száma, amely az érdekességek mellett kedvezményes múzeumbónokat is tartalmaz.
„Egy kicsit mindenki történész, egy kicsit minden magyar kötődik a történelemhez. A mi feladatunk pedig az, hogy a történészszakma eredményeit a közönség által is könnyen érthető, színes köntösbe öltöztessük” – mondta a Múlt-kor szerkesztésének elvéről Bartal Csaba alapító főszerkesztő a lapbemutató sajtótájékoztatón.

A Múlt-kor magazinnal azonos elnevezésű online portált először blog formájában kezdte el írni néhány lelkes fiatal az évtized elején. 2002 októberétől a Múlt-kor már az [origo] tudományrovatának történelem-alcsatornájaként működik. 2006-ban a televízióban is helyet kapott a portálból kinőtt poptörténelmi, azaz populáris műsor. A negyedévente megjelenő magazint is a régi gárda – Bartal Csaba és Balázs Bálint – jegyzi, de maguk köré gyűjtötték a szakma elismert művelőit is (Murányi András, Ács Tibor Adrián, Baló Edina és még sokan mások), és hosszú-hosszú hónapokon át bújták a hazai és külföldi szakfolyóiratokat, tanulmányokat, hogy létrehozhassák a magazint, amely leginkább nyugat-európai testvérei­re hasonlít. A kiadvány állandó rovatokkal jelentkezik majd. A fő téma a dossziéban kap helyet, ahol magyar felfedezőkkel ismerkedhet meg az olvasó. Ezekben az összeállításokban nagy segítséget nyújtott Kubassek János, az érdi Magyar Földrajzi Mú­zeum igazgatója. Visszatérő fejezete lesz az újságnak a Lassítás sorozat, amelyben Weyer Balázs próbál majd az előző rendszer történéseibe betekinteni, objektíven, de vitaindító módon. Fontos kiemelni Romek Dóra rovatát, az Art poeticát. Ebben olyan művészeti különlegességekkel ismerkedhetünk meg, amelyekkel laikusként eddig elvétve lehetett találkozni.

A szerkesztőség szeretné a képregényeket és a grafikákat igényes formába öntve visszacsempészni a nyomtatott sajtóba: a magazin két oldalán fiatal grafikusok történelmi témájú munkái láthatók. Emellett szerződést kötöttek nyolc múzeummal, „Ketten egy jegy áráért” mottóval: az újság minden számában található majd jó néhány kedvezményes bón, amelyekkel két ember egy jegy áráért látogathat el az akcióban részt vevő múzeumokba. A Múlt-Kor ösztöndíjat is alapított, amelyet 35 év alatti doktoranduszok pályázhatnak meg. Háromhavonta százezer forintot osztanak szét így. Az első előfizetők ezenfelül DVD-t kapnak ajándékba, amelyen igen értékes dokumentumfilm látható: Az angol beteg című filmből is ismerős Almásy László 1929-es expedíciójának eredeti felvétele. A sajtóbemutató vendége volt Kurt Mayer, a tudós egykori operatőrének fia, aki a családi házhoz tartozó méhészkunyhóban talált rá a kilencvenes évek elején a már erősen megrongálódott filmtekercsre. „Mondhatni, Az angol beteggel egy időben fedeztem fel az eredeti filmet. Érdekes, hogy egyik sem tudott a másikról” – mondta Mayer, aki maga is végigjárta az expedíció állomásait, amelyből Az úszó sivatag című filmet készítette.
Kormos Nikolett

 


Belépés




| Regisztráció

Legolvasottabb cikkeink

Magyar lélek Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

„Magyarországnak semmi értelme” Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Kertész Imre az identitásunkat gyalázta, és jövőnket is kétségbe vonta a Le Monde-ban

Provokálják a civil tömeget Bővebben a mai Magyar Hírlapban

A békemenet sok százezer résztvevőjét sértette meg durván Ulrike Lunacek

ORBÁN: EL AKARTAK MOZDÍTANI

A miniszterelnök helyzetértékelésével kezdődött szerda este Egerben a Fidesz kihelyezett frakcióülése

Leantiszemitázták hazánkat Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Magyar vadliberálisok fújták a passzátszelet a brüsszeli meghallgatáson

ELHUNYT CSURKA ISTVÁN

In memoriam Csurka István - Az Echo TV különkiadása

Az árok partjai Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

Uniós deficit Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont

"Mi adhatnánk kölcsön az IMF-nek" Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Orbán Viktor kormányfő a békemenet derűs elszántságát ajánlotta a kétkedők figyelmébe

ORBÁN: A KONSZOLIDÁCIÓ KORSZAKÁBA KELL LÉPNI

Egyoldalas interjú Orbán Viktorral a Le Monde-ban, "Az ember, aki ráijeszt Európára" címmel

TERÍTÉKEN A MAGYAR HELYZET BRÜSSZELBEN

Navracsics: a kormány elkötelezett az együttműködés mellett

Ételosztás Bővebben a mai Magyar Hírlapban

Álláspont