Magyar Hírlap online

Ghymes-beavatás az arénában

Az előzetes híradásokból nagyjából tudtuk, mire számíthatunk, s a méltán nagy hírű együttes CD-inek ismeretében immár nem a zenészek, hanem mi, a közönség vizsgáztunk. A Szarka testvérek és Varga Bori triumvirátusa teljes élményt adott, ősi időket felidézni képes dalaik és az általuk megszólaltatott hangszerek bemutatták: milyenek lehetnénk, ha tényleg értenénk a sámánok mágiáját. A Ghymes azzal aratja sikereit, hogy közönségét képes olyan állapotba hozni, hogy az a beavatásban részt vehessen, hogy átléphessen bejglifalói lényén, s eljusson saját isteni lényegének közelébe. Ebben az arénának mondott hodályban azonban csak félig-harmadig jutottunk azon az úton, melyre az együttes, színháziasabb szóval élve: a társulat szánt minket. A szolgálatkészségéről ismert technika a koncert elején Szarka Tamás hegedűjének hangját olyan mértékben tette torzzá, hogy az már fájt. Gondot jelentett a gyér létszámú angyalföldi tánckar haloványra sikerült produkciója. Később aztán rendeződtek a dolgok. Gyönyörűen szólt a kórus, megfelelő volt a nagyzenekari hangzás, a Szarka-fivérek hozták magukat, energiájuk és hitük ereje eljutott hozzánk. Külön kell szólni Varga Bori teljesítményéről, aki hangszereinek magabiztos kezelésével, improvizatív szólamaival és énekhangjával a műfaj csúcsaira emelkedett. Pápai Erika a zöld ruhájában olyan jelenség volt mint Munkácsy képein a piros ruhás kislány: bájával színészi erejével hitelesítette a zenei jeleneteket.